MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Hazai vizeken – HG Amplifiers

Folytatjuk „Hazai vizeken” című sorozatunkat, amelyben igyekszünk minden olyan magyarországi hangszer, erősítő, hangszedő, hangfal, hangrendszer készítőt, és gyártót, vagy innovátort megszólaltatni, akik jelenleg is aktívan működnek hazánkban.

Mióta foglalkoztok erősítők, effektek tervezésével és készítésével?

2012 nyarán kezdtük, de akkoriban még csak egy-egy egyedi igényt kielégítő darabot készítettünk el. Mivel úgy éreztük, hogy az effektjeink és erősítőink megállnák a helyüket szélesebb kőrben is, így hát belekezdtünk a sorozatgyártásba is. A célunk már akkor is az volt, hogy minőségi felszerelést készítsünk, ahol nem a márkanevet kell megfizetni, hanem valóban a minőséget.
Folyamatosan tervezünk újabb darabokat és keressük az új hangzásokat is.

Csak készítők vagytok, vagy kereskedéssel is foglalkoztok?

Elsősorban készítők, de kis részben gitár kiegészítő termékeket is forgalmazunk.

Van valami speciálisan – csak rátok jellemző – sajátossága az általatok készített erősítőknek, effekteknek?

Igen, nemrég készítettünk el egy egyedi kialakítású csöves gitár effektet. Ennek annyi a különlegessége, hogy a kialakítása olyan, mint egy mini erősítő, hangzása pedig saját tervezésű. Úgy gondoljuk, hogy szeretnénk a vevőkkel szoros kapcsolatot kialakítani, így igény szerinti hangzást adhassunk kezükbe!

Vannak endorser-eitek, vagy olyan híres előadók, akik a ti termékeiteket használják?

Sajnos a híres előadók körébe még nem kerültünk be, de reméljük hamarosan! :)
Azonban pozitív visszajelzések már vannak zenészektől.

Hova helyeznétek saját termékeiteket minőség tekintetében világviszonylatban?

Termékeink jó minőségűek, a felhasznált alapanyagok is elismert gyártók termékei, de folyamatosan próbálunk minél jobb termékeket kiadni kezeink közül.

Mi a véleményetek a hazai  – zenei felhasználású – termékek itthoni megbecsültségéről, és a közvélemény ezzel kapcsolatos általános tájékozottságáról?

Természetesen elismerésünk a hazai gyártók felé, akik szintén kiváló termékekkel rukkolnak elő. Reméljük sikereik a jövőben is folytatódnak. Ezenkívül örülnénk, ha a termékeiket szélesebb körben is meg tudnák mutatni, és kapcsolatukat szorosabbra tudnák fonni egymással.

Mi a véleményetek a hazai gazdasági környezetről, támogatja, vagy inkább nehezíti a boldogulásotokat?

Egyértelműen nehezíti; sajnos vannak keserű tapasztalatok is. Ugyanakkor pozitív példa, hogy vannak vállalkozók- és vállalkozások, akik szívesen támogatják a feltörekvő fiatalokat!

Szerintetek merre tendál a hazai zeneipar?

Alapvetően jó irányba, mivel nagyon sok új előadó jelenik meg mostanában. Sajnos látni kell azt is, hogy van egy réteg, akik csak ideig-óráig tudnak felmutatni valamit (egyszámos előadók). Azonban a zenei piac telítettsége miatt, nagyon sok tehetséges zenész nem tudja megmutatni önmagát ezek miatt.

Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztaltok?

Pozitívum, hogy nagyon sok zenei fesztiválon-eseményen vehetnek részt az érdeklődők;
továbbá mostanában sok klub nyújt lehetőséget kezdő zenészeknek egy-egy estére, hogy megmutathassák tehetségüket. Ez fontos!
Negatívumként talán a kommerszség betörése említhető! A hazai előadók közül sokan a magyar nyelv szépségeit sajnos nem használják ki, ezért inkább az angol nyelvű szövegek felé hajlanak. De reméljük ez csak egy pillanatnyi állapot; „trend”.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Minél több alternatív média szolgáltatót kialakítani, ahol mindenki megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő stílust, így az előadók is nagyobb ismertségnek örvendhetnének!

Gál Tamás

http://www.hgamps.com/

https://www.facebook.com/pages/HG-Amplifiers/690459294367044?ref=hl 

2014. szeptember 8. 22:00

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA