MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Som Lajos – Piramis (első rész: Az alapító)

A Taurus ex-T:25-75-82 és a Piramis alapítója alighanem megkerülhetetlen alakja a magyar rock történetének. Muzsikált Radics Bélával, hívták világhírű zenekarba, de a hetvenes évek végén és nyolcvanas évek elején elért hazai sikerei is az egekbe repítették. Emellett megjárta a pokol bugyrait, ahogyan ő mondja: meglátogatott más „dimenziókat” is. Feje felett többször meghúzták a vészharangot, ám ő mindannyiszor kivágta magát a már-már reménytelennek tűnő helyzetekből. Az idei Piramis jubileum apropóján beszélgettünk az alapítóval, Lajos megdöbbentően friss emlékezettel idézte vissza életének legjelentősebb mozzanatait.

Leszögezhetjük, hogy az általad is életre hívott Taurus ex-T: 25-75-82 volt az első, saját dalokkal jelentkező, magyar hardrock formáció. Már az alakulás körülményei is rendhagyóak voltak, aztán viszonylag rövid időn belül a banda megszűnt létezni. Miért volt szálka az akkori kultúrhatalom szemében a Piramis „jogelődjeként” is emlegetett szupergrupp?

1970-ben a Neotonnal Afrikában, Ghánában turnéztunk, az omegás Benkő Laci már előtte megsúgta nekem, hogy Laux megüresedő helyére, aki hamarosan az LGT-be megy, elviszik a dobosunkat, Debreczeni Cikit. Aztán, amikor megtudtam, hogy a zenekar második nagylemezére készül, és hogy az is Pásztor-S.Nagy „szerzői album” lesz, már megszületett az elhatározás, hogy Balázs Fecóval együtt otthagyjuk a bandát. Nem kellett erről sokat győzködnöm őt, mert tisztában volt vele: hiába van Hammondja, ha nem használhatja ki, hiába van tele jobbnál-jobb számokkal, ötletekkel, ha egyet sem írhat a lemezre. Ghánából hazafelé tartva Amszterdamban leszálltunk a repülőről, s a repülőtéren találkoztam egy belga ismerősömmel Charle-val, aki gyémántcsiszoló volt. Annak idején, belga és holland mesterek segítségével, én is annak tanultam. Ez az ismerősöm vitt el bennünket a Black Sabbath koncertjére, amely korszakalkotó banda volt akkoriban. Annyira a hatása alá kerültünk, hogy hazatérve elhatároztuk, saját zenekart alapítva, ebbe az irányba megyünk tovább. Miután Debreczeni Cikit várta az Omega, Brunner Győzőre esett a választásunk, aki jó lemezgyári kapcsolatokkal rendelkezett. Ahogy Béla mondta: benne volt a krémben. Először egy Emerson, Lake és Palmer-szerű trióban gondolkodtunk - már csak azért is, mert Brunner először nem akart rockot játszani, és így cseleztük ki -, aztán hamar rájöttünk, hogy az akkori gitár-centrikus világban nem tudjuk nélkülözni ezt a hangszert. Gitárosból pedig csakis a legjobbat akartuk, aki nem volt más, mint Radics Béla. Annak ellenére kitartottam mellette, hogy nem a legjobb viszonyban váltunk el egymástól. Még a Tűzkerék korszakban, részletre vetettem anyámmal egy Selmer erősítőt, amit Béla, hogy rendezze kártyaadósságát, eladott. Mintha ez nem lett volna elég, a gázsi osztásnál még tőlem vonta le a Laney ötszáz forintos bérleti díját! Annak ellenére, hogy tisztában voltam a hibáival, mindig próbáltam segíteni neki. Csodálkozott, hogy nem haragszom rá, de azt azért megfogadtattam vele, hogy nem fog inni. Így alakult meg a Taurus.

A Citadellában mutatkoztunk be a szakma előtt, majd ’72. május 1-én tízezer ember jött el az Ifjúsági parkba, hogy megnézzen minket. Óriási tombolás volt. Júliusban már a Kisstadionban játszhattunk a Free előtt, akik már nem az eredeti felállásban léptek fel akkoriban. Paul Rodgers énekes és Simon Kirke dobos mellett két új tag jött be: Rabbit Bundrick billentyűs és a japán Tetsu Yamauchi basszusgitáros. Persze, hogy megettük őket, mert velünk szimpatizáltak az emberek! Már ott feltűnt nekem egy fehér Fender Stratocaster gitár - Bélának bordó Gibsonja volt -, amit Zorántól kértek kölcsön. De miért? Erdős mesterkedése állt a háttérben, hogy gyengítse azt a zenekart, amelyet a nép emelt a vállára, és tízezreket tudott megmozgatni. Ettől féltek ők... Győző jóban volt Zoránnal, Balázs Fecót mindenről meg lehetett győzni, Béla véleménye pedig nem számított. Erdős - Brunner aknamunkája folytán - a nagylemez ígéretével zsarolva erőltette be Zoránt a zenekarba, vagyis tette a „csizmát az asztalra”. Én ebben nem akartam részt venni, inkább otthagytam őket. Emlékszem, az utolsó bulinkat Miskolcon játszottuk: az utazás során néma csend volt a kocsiban. Csak annyit kértem: ne az terjedjen el, hogy kirúgtatok a bandából, mert nem így volt, én egyszerűen elmegyek innen...
   
Mihez kezdtél azután, hogy elhagytad a Taurust?

Amikor kiderült, hogy Zoránt beveszik a bandába, kértem Bélát, ő is hagyja ott őket: Soldos Laca dobossal csináljunk egy olyan triót, amilyen a Tűzkerék volt. De Béla húzta-halasztotta a döntést, nem mert lépni, mert félt, hogy „nem kerül be a krémbe”… Akármilyen gyenge jellemű ember volt szegény, soha nem felejtem el neki, hogy ő vett rá arra, ne a pénzverdében dolgozzak gyémántcsiszolóként, hanem zenéljek. Mindegy, nem vártam rá. Vadölővel (Váradi László dobos – a szerk.) mindenféle bulit elvállaltam, játszottam a Pannónia zenekarban, de Mogyorósi Lacival Máté Pétert is kísértük. Ha Mogyival találkozom, ma is eszembe jut Máté Péter száma, a Sárga villamos, azzal a borzalmas kórussal.

Hegedűs István 

Folyt. Köv.

2015. január 19. 20:44

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA