MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

ÖRÖM A ZENE története

Társadalmi program, melynek célja és üzenete, hogy zenélésre ösztönözzön, miközben bemutatja annak életérzését, tulajdonságait, személy- és közösségformáló képességét, a társadalomra gyakorolt pozitív hatásait.

Az ÖRÖM A ZENE ISKOLA egy csaknem negyed évszázados álom megvalósulása, amely a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor 1994-es kezdeteihez nyúlik vissza. A tömeges, élmény alapú zeneoktatás úttörő kezdeményezéseként megvalósított huszonhárom éves koncepció már évek óta megérett az állandó otthont adó iskolai környezetbe történő átültetésre.

Ugyanakkor egy ZENEI, SZERZŐI ÉS HANGSZERES TEHETSÉGKUTATÓ ÉS GONDOZÓ SOROZAT.

S utoljára, de nem utolsó sorban egy olyan szakmai elismerés, amellyel az egyes kategóriákban tevékenykedő személyek hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezettségét, és az ebben az irányban kifejtett aktivitást díjazta a HANGSZERESEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE.

Az ÖRÖM A ZENE története négy szál összefonódásának ésszerű egyesítéséről szól, amelyben

1. A Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor, amely alapot teremtett az élményközpontú zeneoktatás megvalósításához.

2. a ZENÉLNI társadalmi kampány

3. a HANGFOGLALÓ HÉTFŐ, később HANGFOGLALÓ MAGYARORSZÁG, ma ÖRÖM A ZENE

4. a ZENÉLNI DÍJ

és végső soron a HANOSZ alapvető - a hangszeres élő zene és zenélés népszerűsítésére és annak oktatására vonatkozó - célkitűzései egyesülnek egyetlen programban.

A program előzményei megtekinthetők itt:

http://www.musicmedia.hu/20140623_a_hanosz_tortenete

http://www.musicmedia.hu/20140701_a_zenelni_mozgalom_tortenete

http://www.musicmedia.hu/20140702_hangfoglalo_hetfo_

Az ÖRÖM A ZENE hivatalos weboldala: http://oromazene.hu/

2016. január 29. 11:29

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA