MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Új videó és új utak...?

Az ÖRÖM A ZENE tehetségkutatójának székelyföldi döntőse (a döntőt 2016. október 7-9. rendezik meg a BUDAPEST MUSIC EXPO-n) a DreamLand Music Project egy új videóval rukkolt elő az elmúlt hetekben, amely talán lényegesen többet is jelent majd a zenekar számára, mint egy egyszerű videó... A részletekről a zenekar tagját Fülöp Lorándot kérdeztük.

Mesélnél a videó elkészülésének körülményeiről?

Néhány hónappal ezelőtt arra gondoltunk, hogy szeretnénk forgatni egy videoklipet, amiben egy rendhagyó hangszerelésű dal kerül felvételre. Ekkor még ötletünk sem volt, hogy milyen irányban fogunk mozogni, de ahogy teltek a hetek szép lassan körvonalazódtak a dolgok... Néhány héttel ezelőtt, egy operatőr barátunkkal kezdtük egy kalapba dobni az ötleteinket, majd ezeket többnyire a dalban, illetve a  forgatásban meg is valósítottuk.

Úgy tudom, hogy nem hagyományos módon álltatok neki a munkának?

Igen, a dal érdekessége az, hogy gyakorlatilag a forgatás előtti napokban állt össze és annyira spontán, hogy még a felvétel pillanatában is újabbnál újabb ötletekkel tarkítottuk. Őszintén szólva, egy kicsit féltünk, hogy milyen lesz az emberek reakciója, ugyanis nem az ilyen stílusú dalokat szokták meg tőlünk. Azonban látva a reakciót, ténylegesen el kell gondolkodnunk azon, hogy továbbra is mozogjunk ezen a népies vonalon.

Úgy véled, hogy érdemes spontán ötletekkel, ösztönösen haladni a zenei életben?

Szerintem az emberek mindig valami olyanra várnak, ami új, ami felkelti a figyelmüket. Sajnos a power chord-os, gitár riffek már életük végét járják és mindenkinek el kell gondolkodni azon, hogy milyen újításokat tud behozni a zenébe. Ha megnézzük a legnagyobb világsztárokat, akkor azt látjuk, hogy a maguk korában soha nem ragaszkodtak a hagyományokhoz, mindig valami eredetiséget vittek bele a művészetükbe és mind ezáltal váltak naggyá.  A zenekar többi tagjával őszintén reméljük, hogy a dalban szereplő „427-es vagonunk” a siker felé fog vinni minket.

Köszönjük a beszélgetést, és íme az új videó:


2016. június 28. 08:08

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA