MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Legkedvesebb felszerelésem – Végvári Ádám

Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon felszereléseiket mutassák be nekünk, amelyek koroktól, márkaszerződésektől és egyéb érdekektől mentesen váltak meghatározó kedvencükké.

Az első álmom 7-8 éves koromban, amikor elkezdtem gitározni édesapám akusztikus gitárján, egy piros elektromos gitár volt. Akkor láttam egy csehszlovák piros gitárt és nagyon tetszett. Persze soha nem lett ilyen gitárom. Aztán az első komolyabb zenekaromban (Metropol) már rajzlapon terveztem két ládás erősítőt, ami később a Volán zenekarban (’72-73-ban!) valóra is vált, egy 100W-os Laney formájában.

Hosszú lenne felsorolni, milyen hangszereim voltak. Volt Jolana (csehszlovák) gitárom, Regent (NDK) erősítővel, később Selmer Thunderbird erősítőm, egy barátom által gyártott Rickenbacker gitárral. Aztán jöttek a profi évek. Fender Telecaster, Gibson Firebird (az eredeti első kiadás), 50W-os Marshall erősítővel. Nem kellett ahhoz semmilyen pedál, minden 10-esre, aztán hajrá! Fender Strato, ami ma is meg van, akusztikus gitárok már a Neotonban, Yamaha, Godin, Furch, stb.

Egy ideig megszállottja voltam a Line 6 gitároknak, nagyon jók. 4 db. Volt, a legjobb a James Taylor volt, aminek már van humbucker pickupja és nem is akármilyen. Ki ne felejtsem a ’83-as’Yamaha SG 2000-es gitáromat, ami ma is az egyik legjobb hangú gitárom. Épp most veszek rá FloydRose tremolót. Nemrég jött egy PRS gitár, ami nagyon jól szól a koncerteken.
Mindig szerettem a csöves erősítőket, volt is Laney, Marshall, aztán vettem egy Peavey Solo 100-at és vagy 15-20 évig használtam és nagyon jól szólt. Nemrég Lukács Laci barátomnak adtam el, aki nálunk gitározik és bizony már megbántam.

Jelenleg ezeket használom...

GITÁROK:

EFFEKT:

ERŐSÍTŐ: 

FÜLMONITOR: 

ÉNEKMIKROFON:

Az erősítő full csöves, az effektpedállal hihetetlen hangokat produkál, továbbá minden gitáromon Elixir húrokat használok.

Kérdezted, hogy szerintem mi a legfontosabb a láncban? Úgy vélem, hogy a legfontosabb, hogy a gitárosnak jól szóljon a hangszere, jó legyen a soundja. Ez függ a gitártól, az erősítőtől, a pengetőtől, de még jobban a pengetéstől, a feelingtől. Legyen stílusa, egyénisége. És ehhez jön még az éneklés, ami egy külön beszámoló lenne.

Köszönjük szépen...


 

2016. július 27. 16:24

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA