MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Balogh Géza az Interton Group tulajdonosa nyilatkozik a Budapest Musoc Exporól

Milyen újdonságokkal készül az INTERTON Group a Budapest Music Expo-ra? Az alábbi interjúból kiderül!

Mióta állít ki az INTERTON Group a Budapest Music Expo kiállításon?

Az első rendezvényen, 2006-ban a Millenáris Parkban még nem voltunk jelen, ám azt követően 2007 óta minden évben kiállítunk ezen az eseményen

Miért tartja fontosnak az INTERTON Group, hogy részt vegyen a Budapest Music Expo kiállításon?

Egyrészt azért, mert ez az egyetlen olyan audiovizuális, hangtechnikai kiállítás, ami Magyarországon megrendezésre kerül. Másrészt azért, mert nagyon sok érdeklődő látogatja a kiállítást, akiknek érdemes megmutatni az újdonságokat, az új technológiai irányokat, eszközöket. Harmadrészt, de nem utolsó sorban azért, mert nagyon sok esemény és rendezvény kapcsolódik a kiállításhoz, úgy mint zenei események, termékbemutatók, konferencia, színpadok stb. A Budapest Music Expo nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő színvonalú és látogatottságú kiállítás, ezért is fontos, hogy az INTERTON Group képviseltesse magát évről évre ezen az eseményen.

Kinek és miért érdemes kilátogatnia a Budapest Music Expo-ra?

Akik zenélnek vagy a zene iránt érdeklődnek, mindenképpen ott a helyük. Továbbá azoknak ajánlanám, akiket a hangtechnikai, fénytechnikai, színpadtechnikai, vagy stúdiótechnikai újdonságok vonzanak, de külön kiemelném szolgáltató cégeket, hiszen számukra is sok újdonságot tartogat majd ez a kiállítás. De ha valaki „csak” a művészekkel szeretne találkozni, annak is érdemes kilátogatnia a kiállításra.

Milyen újdonságokkal készül az ITG a kiállításra?

Nagy hangsúlyt kapnak idén a standunkon a High End Systems világítástechnikai rendszerei: a fényvezérlő pultok, illetve a robotlámpák. Készülünk egy meglepetéssel, egy vadonatúj termékbemutatóval: erről egyelőre csak annyit árulhatunk el, hogy egy QSC termékről van szó. Szintén a kiállításon mutatjuk majd be a Heil Sound mikrofonjait. Ezen kívül a d&b audiotechnik és Yamaha brandek is markánsan megjelennek a standunkon. Összegezve: Yamaha, d&b audiotechnik, QSC, High End Systems, Heil Sound és Eurotruss eszközei lesznek megtalálhatók a standunkon az idei kiállításon.

Mit lehet majd kipróbálni az INTERTON Group standján?

A QSC TouchMix keverőpultot, Yamaha digitális keverőpultokat, illetve a High End Systems termékei közül a fényvezérlő pultokat és az intelligens robotlámpákat.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt október 7-9. között a Hungexpo G7 standján!

Bővebb információ a kiállításról: 

2016. szeptember 22. 21:23

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA