MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

30 éve született a Peron Music Tatabányán

30 éve jelent meg első alkalommal a Peron Music márkanév a tatabányai Company együttes kazettáján. Akkor még egyesületi formában, ám értéket teremtő csapatként indultak útnak Komárom-Esztergom megyében. A Company együttes, majd később a Grogen zenekar a kazettától eljutott a CD-ig. Slágerlistán, turnékon, Tv-ben és rádióban voltak otthon a fiúk. Szőke Zsolt, Mike Zsolt, Schneider Zoltán, Fakli Károly és Király Zoltán alkotta a Company első nagy csapatát. Egy ország énekelte akkoriban a Miért van ez? vagy a Valami valahol című dalokat.

Rendszerváltás után a Komárom-Esztergom megyei nagyvárosban kevesen akartak a fiatalokkal foglalkozni. A gazdaság összeomlása okozta károk óriási méreteket öltöttek. A fiatalok számára szinte mentőőv volt a Peron Music márkanév megjelenése, hiszen a kreativitás és tehetség számított a friss szervezet szakembereinek. Akkor még csupán a zenei palettán jelentek meg a Peron márkanév termékei. A kor hanghordozója a kazetta volt.

Cserteg István: „A megyében a könnyűzenei vonalban megjelenő tatabányai Company együttes olyan frissességgel robbant be, hogy adott volt első termékünk. A Ki Mit Tud? televíziós vetélkedőn a csapat a képernyőig jutott, és a Magyar Rádió slágerlistáján is szépen szerepeltek dalaik. Mike Tímea szép borítójával jelent meg a hanghordozó Peron Music név alatt 1990-ben. A zenekar hazai sikerét jellemezte, hogy dalaikat a koncerteken mindenütt énekelték a rádiós játszásoknak köszönhetően. A következő nagy lépés a komáromi Portéka népzenei anyaga volt, amely igen bátor lépésnek bizonyult. A Portéka anyaga ma már zenei történelem, és különösen büszke vagyok Horsa István munkájára, aki létrehozta később a komáromi Ördöngös Népzenetanodát, és a népzenei oktatás és hagyományőrzés területén vállalt értékes munkát. Aztán szintén a kezdetekhez tartozik Szvorák Kati és Tóth Zsóka Vagyunk című kazettája, amelyben felvidéki dalok és költők versei jelenhettek meg. Szvorák Kati tavaly Magyar Örökség díjat kapott.”

Egy biztos. A Peron Music márkanév elindult termékeny utat választva, amelynek később nem csupán a megyeszékhely, hanem az egész megye látta a hasznát. Egy fiatal zenész tragédiája hozta meg a fordulatot 1993-ban.

A tatai laktanyában tragikus baleset áldozata lett egy honvéd, Balogh László, aki a tatabányai NotNot zenekar tagjaként vonult be sorkatonai szolgálatra. A Peron Music Rock Channel kazetta sorozatának egyik dala volt az övé. A tragédia a zenésztársadalmat megmozgatta. A Peron Music emlékkoncertet szervezett Balogh Laci emlékének 1992-ben. Balogh Lászlóné Pannika édesanyaként jött el az akkori Úttörőházba a közös zenei emlékezésre. Eljöttek zenekarok, szólisták, barátok, családtagok. Telt ház volt. Az aznapi rendezvény bevételét Pannikának ajánlották fel a szervezők. Ő pedig javasolta, hogy szülessen meg a Peron Music Alapítvány, és szolgája a tehetséggondozást, szolgálja a jövőt.

1993-ban megszületett a Peron Music Alapítvány Balogh Lászlóné, Pikács Rudolf, Mike Zsolt, Fakli Károly, Biacsi Imre és Cserteg István aláírásával.

A várakozás óriási volt. Tatabánya gazdasága romokban, a fiatalokkal alig tudott törődni bárki is. A Peron Music Alapítvány az elsők között tette le a voksát annak érdekében, hogy a megyei fiatalok tehetsége kibontakozhasson, szárnyat kapjon, lehetőségeik bővülhessenek. Táborokat, fesztiválokat, képzéseket alapítottak. Együttműködésekre törekedtek. Tehetséggondozó táborokba vitték a fiatalokat. Fejlesztések és évtizedek sora következett.

A Peron Music 12 országban volt jelen Európában. Tehetségkutató fesztiválja Tatabányán idén lesz 25 éves. Szakmai felelőssége a szervezetnek kiterjed a Kárpát-medencében Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély hat tehetségkutató rendezvényére.

„Legújabb kezdeményezése, a Peron Tehetségközpont – az ország első ilyen jellegű intézményeként - Tatán indult el 2019 őszén számtalan segítővel, fejlesztővel, önkéntessel, zenetanárral. Jelenleg 30 növendék vesz részt a képzésekben, a jelenkor kihívásainak megfelelően éppen online. Bizakodva várja a csapat a szeptembert, hogy újra kinyílhassanak a Peron kapui, és megteljen élettel a tehetségközpont.” – nyilatkozta Pap Tibor, a Peron Music Alapítvány elnöke.

Ma is a jövő tehetségeiért dolgoznak a Peron Music Alapítvány munkatársai.


2020. április 15. 15:05

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA