MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai – Carson Coma

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron tizedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2017-2018. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Carson Coma zenekarral folytatjuk, ők a törökszentmiklósi AztaQ tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

Carson Coma. Stílusban az 1960s éveket idézzük meg, italo-psych-beat elemeket ötvözve. Ebben a felállásban 2017 vége óta létezik a zenekar.

Fekete Giorgio – ének, gitár
Gaál Péter – ütőhangszerek
Héra Barnabás – dob, vokál
Jónás Attila – basszus
Kun Bálint – orgona, ütőhangszerek, vokál
Szauer Dániel – gitár

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Azt csinálni, amit egyébként is nagyon szeretünk, zenélni.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Talán abban nevezhető egyedinek a zenekar, hogy a színpadon felvállalt vintage stílus a hétköznapokban is jellemző a tagokra.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Az általunk leginkább kedvelt indie/alternatív szcénából az elmúlt 2-3 évben mintha nem emelkedett volna ki olyan zenekar ami képes igazán nagy tömegeket megmozgatni, mint ahogyan előtte pl. az Ivan And The Parazol, Fran Palermo, Middlemist Red, ami nagyon nem segíti előre az élőzene elterjedését a gimnazista/egyetemista korosztályban. Pedig jó zenékből nincs hiány, csak valamiért nagyon keveseknek jön össze a nagy ugrás.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Lásd a előző válaszban megfogalmazottokat.

 

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Nem elképzelhetetlen, de nagyon nehéz úgy megélni a zenélésből, hogy az ember közben hiteles és önazonos tudjon maradni.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Azt hiszem Szabó Benedek mondta egy mostanság kijött interjújában hogy az az érdekes ebben a kérdésben hogy ha az ember péntek este fellép a Budapest Parkban több ezer ember előtt, másnap reggel ugyanúgy fellökik a kisboltban. Ez szerintem elég sok mindent elmond.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Jelenleg sajnos nincs.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Ez egy nehéz kérdés, hiszen nem könnyű egy ilyen szubjektív témában zsűrizni/sorrendet állítani zenekarok között. Sok zenekarnak jó ugródeszkát jelentett egy-egy tehetségkutató megnyerése, de sok mindenen múlik hogy egy zenekar tud-e élni ezzel a lehetőséggel.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Rengeteg tehetséges zenekar van itthon, az utánpótlással magával nincs baj, a közönséghez való eljutás már más tészta.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Jók.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Szerencsére akadnak még olyan helyek ahol kisebb zenekarok igényes körülmények között léphetnek fel, viszont sajnos ilyenből egyre kevesebb van.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Mindenképpen az lenne a legfontosabb, hogy az emberek visszaszokjanak a klubokba, és egyrészt ne legyen fájdalmas kifizetni 2 sör árát az élőzenéért, másrészt állami lépésekkel, pl adókedvezményekkel is lehetne ösztönözni a helyeket az élőzene befogadására.

Köszönjük a beszélgetést.


2018. július 2. 11:18

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA