MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai - Estendøn

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron kilencedik sorozatának végéhez érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2016-2017. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort az Estendøn zenekarral folytatjuk, ők a Szlovákiai Magyar Zenekarok 3. Szemléjén érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)

A farnadi Estendøn zenekar két évvel ezelőtt, 2015 őszén alakult, viszont sokáig munkálkodtunk a próbateremben, így csak idén tavasszal mutatkoztunk be a nagyérdemű előtt. A zenekarban heten muzsikálunk, név szerint Bánovski Richárd (szólógitár), Nagy Csomor András (hegedű), Recska Roman (szólógitár), Saróka Vajk Attila (basszusgitár), Smid Ádám (dob), Szebellai Dániel (szaxofon), illetve jómagam, Kaszmán-Saróka Liliána (ének).

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Célunk az, hogy olyan saját zenét szerezzünk, melyben kísérletezhetünk különböző stílusok, zenei hagyományok elemeivel. Nagyon izgalmasnak tartjuk ezt az alkotómunkát, ugyanis hét ízlésvilág, hét ötlettár közös metszetének feltérképezésén munkálkodva sok új zenei tapasztalatban van részünk. Az így megszületett dalokkal szeretnénk hallgatóinknak is örömöt szerezni koncertjeinken.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

A zenekar hangzásvilágát nagyon különlegessé teszi a hegedű, illetve a szaxofon hangja. Emellett szerintem a stílusokkal való kísérletezgetésünk sem annyira megszokott mifelénk…

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Nagyon jó látni, hogy az elmúlt fél év alatt mennyi követőnk és figyelő rajongónk lett. Ez azért is fontos számunkra, mert mindannyian úgy gondoljuk, szükség van egy támogató hallgatóságra ahhoz, hogy minél több emberhez eljusson a hírünk. Így láthatjuk azt, van igény a zenénkre, ami bennünket nagyon inspirál és motivál. Sok tennivalót látunk magunk előtt, mindehhez igyekszünk megtalálni a megfelelő lehetőségeket. Nyilvánvalóan szeretnénk helyet találni magunknak a közép-európai zenei piacon, de úgy érzem, ahhoz nem csak zeneileg kell bizonyítanunk.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Ami pozitívumként említhető, hogy egyre több lehetősége van megmutatkozni az amatőr zenekaroknak fesztiválokon, különböző zenei rendezvényeken. Viszont sokszor az a tapasztalat, hogy nagyon szűk réteg érdeklődik a feltörekvő zenekarok munkája iránt, egyáltalán az élő zene iránt.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Lehetni lehet. Persze inkább az a nagy kérdés, hogy milyen áron...

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Szlovákiai magyarokként kicsit máshogy, s néha idelizáltan látjuk a magyarországi zenekarok életét. Másrészt huszonévesként nehéz úgy ez a kérdést megválaszolni, hogy a “régen” idejét mi szüleink emlékeiből felépítve látjuk, s azt sem mindig a legreálisabban. Persze, arról van elképzelésünk, hogy a mához képest régen mi lehetett az előny és a hátrány, de ez igazából nem visz bennünket előbbre; abból kell főznünk, amit most raknak elénk.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Világsztár? Inkább legyen sok profi magyar zenész, minthogy egy világsztár is.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

A tehetségkutatóknak csúfolt televíziós műsorokról nem vagyunk jó véleménnyel. Viszont a szakmai háttérrel rendelkező, valóban tehetségkutatással foglalkozó rendezvényekben látunk értelmet, ahol felhasználható szakmai visszajelzést kapnak a zenészek, énekesek. Így van értelme a tanulásnak, a fejlődésnek.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a szlovákiai magyar általános iskolákban nagyon visszaszorult a zenei nevelés, illetve a művészeti alapiskolák zenei képzése sok kívánnivalót hagy maga után. Ennek köszönhetően a gyerekek zenei ízlése nem formálódik, felnőtt fogyasztóként az igényességet és a zenei minőséget nem fogják prioritásként kezelni a zenehallgatásban. Ami pedig konkrétan az utánpótlást illeti…, egyrészt a mi korosztályunk zenekarai azok, akikből utánpótlás lesz, lehet. Másrészt sok tehetséges énekes és zenészpalánta van a fiatalabbak között is, csak remélni tudjuk, hogy a megfelelő támogatást kapják ahhoz, hogy motiváltak és inpiráltak legyenek a fejlődésben.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Mindannyian kedveljük azokat a fesztiválokat, ahol sokféle stílus, sokféle zenekar fér el a kínálatban. Reméljük, hogy a jövőben mi is helyet kapunk olyan fesztiválokon, ahol sok nyitott és érdeklődő hallgatóval találkozhatunk.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Nagyon vonzónak találjuk a klubokban való muzsikálást, mert itt lehet igazán közel kerülni azokhoz az emberekhez, akik kíváncsiak ránk. Persze, helye válogatja, hogy mennyire megfelelő a tér és technika egy nagyobb zenekar kihangosításához…, a körülmények nagyon sokat ronthatnak egy-egy koncerten, s ezeket olykor nehéz elkerülni, vagy orvosolni.

Köszönjük a beszélgetést


2017. szeptember 27. 19:10

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA