MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai - SHAIBO

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron kilencedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2016-2017. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a SHAIBO zenekarral folytatjuk, ők az ÉTER plusz tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)

Tagok:
Szigeti Zsófia - ének
Cseh Péter - gitár
Nyitrai Péter - basszus gitár
Klausz Ádám - dob

2015-ben határoztam el, hogy zenekart alapítok. Elsősorban a dallam ötleteimet szerettem volna tovább vinni és kibontani a fiúkkal. Tehát ez egy zene, és nem pedig szöveg centrikus zenekar -az egy másik kérdés, hogy a szövegeinket, melyeket “Csepe” (gitár) ír, felérnek egy külön fejezettel.
Nem volt kérdés, hogy a fiúkat kérjem fel a közös munkára, Ádámmal (dob) és “Nyitivel” (basszus gitár) ugyanabban a középiskolában tanultunk, ahol sokat játszottunk együtt (főként jazz-t) és már akkor nagyon meg volt az összhang emberileg és zeneileg egyaránt. Csepivel a Kőbányai Zenei Stúdióban ismerkedtem meg, ő tette fel a pontot az “I”-re csatlakozásával.

A Stílusunk semmi és minden. A zenekar alapvető felfogására a nyitottság jellemző, így semmilyen irányra, ízre, motívumra nem mondunk nemet csak azért, mert az túl pop-os vagy épp hallatszik rajta, hogy jazz-t tanultunk.
A médiumok általában a jazz-es soul-os pop jelzőket használják ránk.

A név, SHAIBO nem bír jelentéssel. Kitalált nevet hoztunk létre, mellyel célunk, hogy a közönség zenénket hallgatva saját tartalommal töltse meg azt.A név, SHAIBO nem bír jelentéssel. Kitalált nevet hoztunk létre, mellyel célunk, hogy a közönség zenénket hallgatva saját tartalommal töltse meg azt.

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Van, nem is egy, de a lényeg végül is ugyanaz. Sokszor “lecukiznak” minket, mert mindig hangsúlyozzuk a köztünk áramló szeretetet. Mi ezt nem azért hangoztatjuk, hogy na, mondjunk valamit. Nagyon erős és különös jelenség van a zenekar tagjai között.
A világ üvölt, hogy valósítsd meg önmagad és te vagy a legfontosabb, és meg tudod csinálni egyedül. Szerintünk ez nem igaz. Szükségünk van egymásra, támogatjuk és bátorítjuk egymást, és hiszünk a másikban, akkor is, amikor az éppen nem hisz saját magában. Törekszünk a feltétel nélküli önzetlen szeretet megélésére, mindent hagyni a maga útján, a lehető legtermészetesebb módokon, nem engedni befolyásolni a zenénket külső elvárások és nyomás által. Ha valaki végig hallgatja a SHAIBO-Corallium EP-t talán észreveszi, hogy a számaink mennyire sokszínűek és ez pont ezért jöhetett létre.
Szóval fogadd el és szeresd magad, a környezetedet, és legyél hálás mindenért, amit kapsz az életben.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Az előző kérdésre adott válaszban ez is szerepel. De a szellemi törekvéseink mellett, maga a hangzás, már tendál egy “SHAIBO-s hangzás” felé és ez szintén különlegesnek mondható.es.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Nincs az a munka, ami ne térülne meg. Mi nagyon sokat dolgozunk, és hiszünk abban, hogy ez meghozza a gyümölcsét, ez pedig független a zeneipar alakulásától.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Pozitív trend:
- egyre nyitottabb közönség
- egyre nagyobb élő zenét kedvelő közönség
- színes lencsés napszemüveg, mint a “Félelem és reszketés Las Vegasban”-ban

Negatív trend:
- bekategorizálás
- hiányos ismeretekre alapuló véleménynyilvánítás
- bőr makkos cipő nyáron

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Igen.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Régen talán nem volt ennyire színes itthon a zenei paletta. Ma már nehéz újat mutatni, mégis azt vesszük észre, hogy a “nemzenészek” egyre inkább kezdik elfogadni, hogy a mi szakmánk is egyenértékű bármely másikkal, attól függetlenül, hogy szerelmesek vagyunk belé.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Mörk.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

A kereskedelmi televíziók tehetségkutatóit leszámítva, nagyon szimpatikus számunkra minden ilyen kezdeményezés.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Akik ma színpadra állnak, azoknak tudniuk kell, hogy felelősséggel tartoznak a jövő zenészeiért. Ezért azt gondoljuk, hogy sok minden rajtunk, ma működő zenekarokon és zenészeken áll. Esszenciális, hogy jó példát mutassunk, és hangsúlyozzuk a zene fontosságát.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Alapvetően szeretjük a fesztiválokat, főleg a kisebbeket, ahol családiasabb a közeg és egész nyugodtan nem fürdünk napokig.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Óvatosan, de indulgat. Szerencsére megint menő kimozdulni és baráti társasággal rendelkezni, így a klubkoncertekre is egyre több érdeklődő érkezik.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Szerintünk óriási előrelépés lenne, ha a zenei oktatás fontossága hangsúlyozásra kerülne. Amit szeretünk csinálni, ami az életünk, azt tiszteljük, és ássuk bele magunkat a lehető legjobban. Erre alkalmas egy jó főtárgytanár vagy akár egy zenei képzés, és sok-sok gyakorlás. Nem ciki, hanem tiszteletre méltó, ha valaki igenis rádolgozik a tehetségére.

Az interjú Szigeti Zsófiával készült.


2017. június 15. 16:15

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA