MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai – Tape Delay

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron kilencedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2016-2017. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Tape Delay zenekarral folytatjuk. A zenekar tavaly decemberben a Kikeltető Tehetségkutatót nyerve vívta ki a Budapest Music Expo-n megrendezésre kerülő ÖRÖM A ZENE döntőjében való részvételt.

Bemutatnátok röviden a zenekart? (név, hangszer, stílus, mióta zenéltek együtt)

A Tape Delay egy chillwave stúdió-project, mely ötvözi a szintipopot, az elfolyó gitárokat és a  80’-as évek romantikáját. Az élő koncertek ’Tape Delay Live Set’ néven futnak, vagyis a Tape Delay megálmodójának projektje az állandó session-bandával kelti életre az elektronikát.
Tape Delay ’live set’ : Szőke Zoli (ének/gitár/megálmodó), Háló Gergő (szinti/vokál), Szőke Bence (dobok), Ménesi Móric (gitár).

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Feltett szándékunk megismertetni itthon ezt, a külföldön már tomboló műfajt, és szeretnénk mi lenni a New Wave első számú hazai nagykövete.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Az általunk képviselt műfaj hamar megmozgatta a magyar közönséget is, ráadásul a Tape Delay live set egyedülálló módon varázsolja színpadra az elektronikus hangzást. Törekszünk arra, hogy olyan zenét hozzunk létre ami képes belemászni a külföldi közönség fülébe is.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

Az emberek egyre nyitottabbak a különleges, egyedi zenékre és már kevésbé látják a világot a ’mainstream’ műfajok prizmáján keresztül. Azt gondoljuk, hogy nem találhattunk volna jobb alkalmat a projekt debütálására, hiszen egy új, még alig észrevehető, de pozitív éra kezdődött a magyar zenei életben.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Sajnos még mindig rengeteg igénytelen, unalmas és plagizált zene tolong a magyar toplistákon, ugyanakkor egyre több banda képes eredetit alkotni.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Jó zene kell hozzá és megszállottság. Ja, és külföld.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek
miért?

Zenésznek lenni a világ minden pontján egyszerre könnyű és nehéz, sok kockázattal és sok dicsőséggel jár, de az biztos, hogy a művészet mindig is kevesebb figyelmet kapott, mint amennyit megérdemelt volna.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Egyelőre nincs, de már várjuk az áttörést.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

A tehetségkutató egy remek módja a bemutatkozásnak, a közönségszerzésnek és a fejlődésnek, hiszen a versenyszituáció a zenéből is a legtöbbet hozza ki. Sokat köszönhetünk a KERET-blog Kikeltetőjének, hiszen az ott elnyert trófea juttatott minket az ÖRÖM A ZENE döntőjébe.

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Sok jó és sok rossz együttes van. Csak a közönségen múlik, hogy kiknek a kezébe adják a stafétát.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

A fesztivál a tökéletes intézmény a zenész és a hallgató számára egyaránt. Rajongunk minden fesztiválért, hiszen nem szól másról, mint a barátokról, a szabadságról és a jó zenéről.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Az év nagy részét mi is a klubokban töltjük el, várva a fesztiválokat! Szeretjük a magyar klubokat, nagyban hozzájárulnak a zenei élet felpezsdítéséhez.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

Ha a magyar előadók bátrabban engednék szabadjára a fantáziájukat, és a nyugati slágerek másolása helyett megmutatnák a világnak micsoda kreativitás és eredetiség van bennük.

Köszönjük a beszélgetést.


2017. január 5. 17:18

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA