MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A holnap hangjai - Z!ENEMi

Folytatjuk a megkezdett hagyományt, s az immáron tizedik sorozatához érkező ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató 2017-2018. évadának döntőseit mutatjuk be a holnap hangjai rovatban. A sort a Z!ENEMi együttessel folytatjuk, ők a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tehetségkutatón érdemelték ki az októberi döntőn való szereplés lehetőségét. 

Bemutatnátok röviden a zenekart?

Ahogy a legújabb klipes dalunk kezdődik: „A miskolci szarszag szült meg” – ezt a zenekart a tartalom hozta létre nem a forma. Elsődleges a mondanivaló, a tartalom, azoknak a problémáknak, annak az elégedetlenségnek a megfogalmazása, ami ma nagyon is sokakat feszít itt Miskolcon, itt Borsod megyében, vagy akár az egész országban. Miután ez egy szöveg centrikus történet, logikus, hogy a leginkább szöveg centrikus műfajt, a hip-hopot keresztezzük a leghatározottabb műfajokkal, a rockkal és a metállal.

A zenekarban mindenkinek van előélete. Balogh Szabi, „Juró”, az MC, évek óta ismert név az underground rapzenében, Csontos Krisztián az after@all, a Haelo és a GodDAM zenekarokból ismert, Szvoboda László gitáros, a miskolci PieOnEar-ben és a FreshFabrikban játszott, Hudák Attila egész egyszerűen az ország egyik legjobb basszusgitárosa és alapító tagja például a progrock alapvetés Eclipse-nek, ma pedig a Bíborszélben is játszik. Nagy Viktor dobos szintén az after@all és a Haelo tagja volt, majd az AB/CD-ben ütötte a kettőnégyeket.

Balogh "Juró" Szabolcs - MC
Csontos Krisztián - gitár
Hudák Attila - basszusgitár
Nagy Viktor - dob
Szvoboda László - gitár

Van-e a zenekarnak kitűzött, megfogalmazott célja, vagy felvállalt üzenete?

Igen. Az, hogy elég sok dolog szar és lehetne jobb is. Viccet félretéve, ez egy kritikus műfaj, nyilván több dal szól a nem jó dolgokról, mint a jókról, meg hát Borsodban élünk, nézzetek szét. Ahogy mondtuk, van egy csomó olyan probléma, amiről beszélni kell és beszélni fontos és ha már sok a szöveg, hát szóljon is valamiről. Az üzenet talán túl nagyképű, de mondanivaló mindenképp van.

Véleményetek szerint a ti zenekarotok miben egyedi... mi az, ami különlegessé tesz benneteket?

Sokszor szoktunk magunkra jelentős nagyképűséggel rap-rock-hip-hop szupergrupként hivatkozni, de Juró szerint ez egy miskolci allstar válogatott, ami nyilván nem igaz, de nem is a zenei múlt az érdekes, hanem az, hogy ebből az öt emberből így együtt, ebben az összeállításban ez a fajta zene jön és láthatóan, hallhatóan nagyon jön. Szeretjük csinálni, így gondoljuk, teljesen ön-azonos és ha ez ettől különleges, akkor az. Hogy mi egyedi, vagy mi nem, az igazából mindig csak utólag derül ki, de azt érezzük, hogy jelenleg ezen a műfajon belül (már ha ez egy műfaj) egyedül vagyunk. De 2018-ban amúgy sincs már olyan, hogy egyedi, mert szinte biztos, hogy valaki már csinálta ezt előtted. Sokszor mondják, hogy Rage Against the Miskolc, ami nyilván bók is, meg nem is, de tagadhatatlan, hogy annak, amit csinálunk vannak zenei előzményei, az Urban Dance Squadtól, a Living Colouron és a Body Counton át a korai Red Hot Chili Peppersig és a már említett Rage Against the Machineig. Viszont, ők nem magyarul csinálták! Hoppá! Mégis egyedi.

Milyen jövőt láttok magatok előtt, merre tendál a hazai zeneipar?

A zeneipar mindig a pokolba tart, a rock’n’roll már meghalt legalább ötször, a zeneiparnak is többször vége lett, aztán csak itt van. Lemmy és Tupac is élt és meghalt, de mindig lesz, aki ezeket tovább vigye. Változik a piac nyilván, teljesen mások a szokások, sokkal diverzifikáltabb és a szélesebb ma a piac, mint 25 éve, ami jó is meg nem is. A hazai zeneipar meg annyi, amennyi. Kilencmilliós piacra dolgozunk, plusz a határon túli nyelvterületek és ennyi, ezt tudomásul kell venni. Arra kell rávenni a zenehallgatót, hogy tekintse értéknek, amit kap, de ehhez az is kell, hogy számára valóban érték legyen, mert hiába tekintem én értékesnek, amit csinálok, ha senki nem rezonál rá, senkit nem érint meg. Ami megérinti az embereket, az meg úgyis működni fog, ha underground, akkor úgy, ha mainstream pop, akkor meg úgy. De egy dolog biztos, komolyan kell vennie a zeneiparnak azt, hogy a nekünk kell a közönséghez alkalmazkodni, mert az az idő elmúlt, hogy a zeneipari konszernek formálták a közízlést.

Meg tudnátok nevezni pozitív, vagy negatív trendeket, amelyeket mostanában tapasztaltatok?

Too many MC’s not enough Mic’s, ahogy a Fugees mondta. Nagyon sok a trendkövető, kevés a trendalkotó, többek közt azért mert a közönség derékhada is jobban szeret trendeket követni. De ellenpélda a kétezres évek közepétől a Petőfi rádió trendalkotó képessége és sok élőzenés produkció térhódítása és az is, hogy nagyon sok fesztivál van, sok jó élőzenével.

Szerintetek meg lehet élni ma a zenélésből?

Persze! Meg kell nézni a Tankcsapdát! Amúgy meg borzasztó nehéz, sok feladással jár, de ahogy a lottó szlogen is mondja, bármikor bejöhet, kábé, mint a lottó.

Mit gondoltok a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerintetek miért?

Régen minden jobb volt. 3,60 volt a kenyér, jó volt a foci és volt még ORI, aki ilyen kutyaütőket nem engedett volna színpadra, mint mi! A világ szabad, de a szabadság magányos dolog, ahogy Hobó kiválóan megfogalmazta és élni is nehéz vele, mert magadra vagy benne utalva. Nincsenek korlátok, de a túlkínálat nyilván egy új nehézség.

Van-e jelöltetek, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Az eddigi tapasztalatok alapján senkiből, de lehet, hogy nem is kell. Az izlandi modell megmutatta, hogy a világpiacra termelés nagyon más attitűdöt vár el, ami még nagyon távol van tőlünk és hát a szociokulturális adottságaink sem feltétlen tesznek minket erre alkalmassá.

Mi a véleményetek a tehetségkutatókról általában?

Általában jók. Különösen azok, amiken mi nyerünk. Ez eddig jó. 

Mi a véleményetek a zenei utánpótlásról?

Van és lesz is. Mindig lesznek, akik zenélni akarnak, csak tanítsunk nekik jól zenét, mert azon múlik minden.

Mi a véleményetek a fesztiválokról?

Szeretjük. Össze van terelve a közönség és ha ott nem megy, akkor sehol se fog, mert oda szórakozni és zenét hallgatni mennek a népek, ha van közönséged, meg fogod ott találni.

Mi a véleményetek a zenei klubéletről?

Amennyi a közönség, annyi a klub. Hiába lenne háromszor ennyi klub, ha üresen állnának, ha nem lenne közönség, ami hétvégéről hétvégére megtölti.

Szerintetek mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

A zenei képzés, oktatás, a zene és a zenélés megszerettetése, egészen kis korban.

Köszönjük a beszélgetést.


2018. március 29. 11:11

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA