MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A közös munka segít, hogy fejleszthessük magunkat

Interjú Kollmann Gáborral, a Budapest Jazz Orchestra igazgatójával. Az 1998-ban megalakult Budapest Jazz Orchestra Magyarország első hosszú múltra visszatekintő big bandje, mely hangzásában a ’20-as évek Amerikája mellett a régi magyar zeneszerzők munkáit is feldolgozza kortárs magyar énekesek-szólisták együttműködésével. A Budapest Jazz Orchestra állandó résztvevője a hazai és külföldi jazz fesztiváloknak, mint például a Marciac Jazz Fesztivál, és a Cannes-i MIDEM, a Csíki Jazz Fesztivál, vagy a bécsi Porgy and Bess jazz club. Idén ünneplik húsz éves évfordulójukat, ennek kapcsán beszélgettünk a zenekar alakulásáról, a big band műfajának megismertetéséről, illetve az átgondolt műsorpolitika fontosságáról.

A zenekar 1998-as indulása óta melyek voltak azok a fontos fejlődési lépcsőfokok, melyeknek révén mára már a dzsessz minden irányzatában jelentőset alkotó zenekarrá váltatok?

Nem a lineáris fejlődésben látom a zenekar sikerének a titkát – ha mondhatok ilyet -, inkább talán abban, hogy ez a zenekar nem szűnt meg. Ez furcsán hangzik így, de sok nagyon jó zenekar sajnos nem ér meg hosszú időt, és nem tud kiteljesedni. Hiába jó egy zenekar, ha csak pár zenész jár meghallgatni őket, az nem igazán életszerű. A mi formációnk mindig tovább tudott lépni, mindig volt egy következő célunk. Idén lesz húsz éves a Budapest Jazz Orchestra, tehát itt a tizenkilenc évvel ezelőtti zenekari felállás egy részéről beszélhetünk.

Az alapító tagok közül is sokan jelen vannak a zenekar soraiban - ez eleve hatalmas erővel bír, valamint az, hogy hogyan építjük fel a műsorainkat, mely nagyon nehéz feladat. Egyrészt fontos a kreatív, művészeti tevékenység, másrészt, hogy érthető és befogadható formában tudjuk ezt közvetíteni az emberek felé. Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen sok fellépést és együttműködést tudhatunk magunk mögött. Olyan nagy nevekkel dolgoztunk együtt, mint például Joe Lovano, Peter Erskine, George Duke – akik, többek között a jazz fellegvárát jelentik. Az utóbbi években kezdtünk nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy magyar zenészekkel is készítsünk felvételeket – többen is írnak zenéket számunkra. A tavaly évből szeretném kiemelni László Attilával közösen készített „Magic City” c. lemezünket, melynek megkomponálásért Attila Artisjus díjat is kapott, valamint a Ken Peplowski-val készített DVD-t. Ezeket az együttműködéseket össze tudjuk hangolni a zenekar populárisabb oldalával is.

Nehéz utat jártunk be, amíg eljutottunk odáig, hogy ne kelljen kompromisszumot kötnünk, és egy énekes-szólistával is ugyanazt a művészeti célt valósíthassuk meg az előadásunk által, mint mikor a világ egyik vezető zenészével adunk instrumentális koncertet. Ehhez természetesen a hangszerelésnek is professzionálisabbá kellett válnia, szükség volt olyan kollégákra, akik úgy hangszerelnek populáris zenét, hogy a Budapest Jazz Orchestra ugyanazon a rezgésszinten tudjon megnyilvánulni. Itt megemlíteném az elmúlt években négy kiváló énekes-szólistával – Fehér Adrienn, Urbán Orsolya, Farkas Gábor és Mujahid Zoltán - készített két lemezünket, melyekkel a mai napig koncertezünk. Az „Aki autón óhajt járni” c. lemez jelent meg elsőként, melyen régi magyar slágereket dolgoztunk fel, az „Utca napos oldalán” pedig amerikai slágereket szólaltattak meg az énekes-szólisták magyar nyelven. Úgy érzem, ezzel, sokkal közelebb tudtunk kerülni a közönséghez.

Hogy működik a zenekar vezetése és mekkora hatással van a big band életére?

Hat éve kezdtem el vezetni a Budapest Jazz Orchestrát, előttem több vezetője is volt a zenekarnak. Azt gondolom, minden egyes korszaka az adott vezetőhöz, igazgatóhoz kötődik, hiszen az ő zenei ízlése, ötletei, megvalósítási módja határozza meg, hogy mi fog történni a zenekar életében. Én mindenképp nyitni szerettem volna a popularitás felé.

Nem mindig dolgozom egyedül, időnként van mellettem egy olyan zenekari asszisztens vagy menedzser, aki szervezi a koncerteket, írja a pályázatokat, de vannak olyan időszakok is, amikor Schrek Ferenc - az előző vezetője a zenekarnak, jelenleg ő tölti be az igazgatóhelyettesi pozíciót a zenekar vezetésében - kollégámmal végezzük el a teendőket. Főleg a kreatív részre gondolok, a következő lemezek, koncert anyagok kitalálása, hozzá a szólisták, hangszerelők megkeresése a mi feladatunk.

Miért tartottátok fontosnak, hogy létrejöjjön egy olyan zenekar, mely a dzsessz minden irányzatában otthonosan mozog, a szvingtől egészen a kortárs zenéig? Volt-e ebben tudatos, ismeretterjesztő szándék már a kezdeteknél?

Azt hiszem minket elsősorban akkor az önfejlesztési szándék vezérelt, ugyanis a Budapest Jazz Orchestra előtt korábban évtizedes múltra visszatekintő big band nem létezett Magyarországon. A rádiónak ugyan volt egy big bandje, illetve néhány ember kapott támogatást, és így két-három évig tudott működtetni professzionális zenészekből álló nagy zenekart, de itt nem volt komoly múltja ennek a műfajnak. Természetesen Friedrich Károlytól és László Attilától tanulmányaink során rengeteg segítséget kaptunk, tulajdonképpen a Budapest Jazz Orchestra 1998-ban az akkori Jazz Tanszakra járó fiatal zenészekből alakult meg. De olyan lexikális tudás vagy számunkra is hozzáférhető anyag, ami segítette volna az indulásunkat, nem volt, gyakorlatilag saját magunk kezdtük el megtanulni ezt a műfajt. Butch Lacy Dániában élő, amerikai big band specialista érkezett hozzánk, aki egy hetes intenzív kurzust tartott a zenekarnak, mely által konkretizálódott az irányvonal, az utóbbi tíz évben pedig nagyon közeli baráti kapcsolat alakult ki a világhírű Vanguard Jazz Orchestra zeneszerző-hangszerelőjével, Ed Neumeisterrel, akivel a közös munka nagyon sokat segít abban – minden évben vannak közös projektjeink -, hogy tovább fejleszthessük magunkat.

Miközben megismertük a big band műfaját, Woody Hermantól, a Stan Kenton Big Banden át a Vanguard Jazz Orchestrán keresztül egészen a mai kortárs zenéig, mindenhova eljutottunk. Ezt nem terveztük el előre, csak így alakult, viszont talán pont az a Budapest Jazz Orchestra egyik legnagyobb erénye, hogy a rengeteg tapasztalat révén számos könnyűzenei műfajhoz tud nyúlni biztonsággal.

Az amerikai zenét illetve dalokat mennyiben sikerült szerinted a közönséghez közelebb hozni?

Nem tudnám megmondani, mekkora szerepet játszunk a zenei palettán, de a Budapest Jazz Orchestrának a hagyományőrző funkciója igen hangsúlyos. Rendszeresen adunk olyan koncerteket, melyek által bárki egy ötven-hatvan éves időutazáson vehet velünk részt az elmúlt idők amerikai zenei stílusaiban is akár. Az elmúlt években emellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a régi magyar zeneszerzők műveinek feldolgozására és újra bemutatására is. Tehát azt mondanám, hogy aki kíváncsi és szeretné bármelyiket hallani, az biztosan talál magának olyat, mely felkelti az érdeklődését.

Közhasznú társaságként működtök.  A zenekar működését hogyan tudjátok finanszírozni?

Sok támogatást kapunk az államtól, melyek fedezik a működési költségeinket, mint pl.: próbaterem, könyvelő, zenekari vezetésben segédkező kolléga stb. Abban, hogy strukturálisan fejlődhessünk, ez alatt az új zenealkotást, a régi zenék feldolgozását és ezeknek bemutatását értem, az NKA pályázataira számíthatunk. A Nemzeti Kulturális Alap nagyban segíti szintén a zenekar működését. Természetesen erre minden évben pályázni kell, szakmai beszámolókat, terveket kell beadni, de ezzel nagyjából tudunk kalkulálni.

Ezen kívül sikerült elérnünk, hogy a zenekar koncertjeit egyre többen látogatják, most már több százas nézőszámról beszélhetünk, ami nagyon nagy öröm egy jazz zenekar esetében. Talán a zenekarért folyó áldozatos munka most köszön vissza a közönség részéről. Ennek köszönhetően számíthatunk jegybevételre is, bármilyen hihetetlenül hangzik, a Budapest Jazz Orchestra szintén jegybevételért lép fel, amit esetenként ezekből a pályázatokból egészítünk ki.

Olyan sztárokkal léptetek még eddig együtt fel, mint: James Morrison, Tony Lakatos, Ken Peplowski, Joe Lovano, Pat Appleton. Milyen hatással voltak ezek az együttműködések a zenekar stílusára, zenei filozófiájára? Joan Faulkner például szinte állandó szereplője a műsoraiknak, hogyan alakult ki ez az együttműködés közöttetek?

Minden ilyen nemzetközi szólistától tanul a zenekar, és a velük együtt töltött idő alatt erősödik és töltődik is. Ugye, minden ember másképp közelít ehhez a zenei műfajhoz, a nagy formátumú előadóknál ez sokkal inkább tetten érhető. A felkészülés során mindig szóba kerül valamilyen zenei momentum, melynek a megoldására közösen jövünk rá, és ez az, amiből a legtöbbet lehet tanulni. Ilyen emberek közelében kell lenni és velük együtt játszani!

Joan Faulknerrel Csider Károly (Fon-Trade cég vezetője) egyik kerek évfordulós születésnapján találkoztunk először - körülbelül tizenvalahány évvel ezelőtt -, ahova felkérték a Budapest Jazz Orchestrát, hogy adjon egy meglepetés koncertet. A zenekar vendégei voltak Cs. Gusztáv és Joan Faulkner is. Majd hosszú évek múlva, öt-hat évvel ezelőtt találkoztunk ismét a Bánki Jazz Fesztiválon – melynek ő rendszeres fellépője. Ezután volt két olyan felkérésünk, ahol külön kérték, hogy afroamerikai énekesnővel adjunk koncertet. Én akkor kerestem őt fel és nagy örömömre el is vállalta a szereplést. Az első néhány alkalom után már ő közeledett a zenekar felé, ami óriási elismerés, hiszen egy amerikai születésű, az ottani kultúrkörben felnövő énekes szerette meg a zenekart és a vele való közös munkát. Mostanra ez baráti együttműködéssé alakult.

Óriási probléma, hogy a dzsessz még a mai napig is a szélesebb közönség számára kevésbé ismert zenei irány, gyakran idegenkednek tőle, sznobizmusnak tartják. Hogy lehetne ezen változtatni? Sok zenei oktató is játszik a zenekarban, vajon ők a saját környezetükben sikeresen tudnak-e ezen a hozzáálláson változtatni az ismeretterjesztéssel?

Nagyon nehéz kérdés. Ezen személyesen nem sokat lehet változtatni, magán beszélgetésekben maximum az derül ki, hogy van-e az embernek olyan ismerőse, aki rajong ezért a műfajért, de ott helyben meggyőzni valakit nekem még sohasem sikerült…

Zenekarként viszont rengeteget lehet tenni. Az NKA-nak is egy új törekvése, hogy támogatja az ismeretterjesztő előadásokat. Mi, az előző évben szerveztünk egy turnét Náray Erikával, öt magyar vidéki nagyvárost látogattunk meg, és adtunk olyan ismeretterjesztő koncertet a gyerekeknek, ahol nem beszéltünk és nem játszottunk túl sokat, ezért számukra is jobban befogadható volt. Ezáltal sokat meg lehet tudni arról, hogy mi az a big band, és megismerni a jazz zenének egy populárisabb részét. Azt gondolom, a big band mindig egy plusz erénnyel rendelkezik, az egyéb jazz műfajokhoz képest, ugyanis a közönséget könnyebb megfogni általa. Én is játszom kisebb zenekarokban, ahol azt tapasztalom, hogy nagyon jól kell zenélni, és valami nagyon különlegeset mutatni ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést. Egy big band, ezzel szemben, ha becsületesen eljátssza, amit, és ahogy kell, biztos sikerre számíthat.

Emellett úgy vélem, nagy kérdés, hogy mit lehetne tenni azért, hogy az emberek jobban szeressék ezt a műfajt. Ehhez egyrészt olyan közönségre van szükség, akik nyitottak az újdonságra, és szeretnének megismerni olyasvalamit, amivel eddig nem találkoztak – erre a jazz tökéletesen alkalmas. Másrészt az is fontos, hogyan közeledünk az emberek felé, például a koncertek során figyelembe kell venni azt, hogy mindig lesznek a nézőtéren olyanok, akik először járnak ilyen koncerten. Van is ezzel kapcsolatban egy történetünk, amikor egy félig free koncertünk nagy helyszínen, hatalmas közönség előtt valósult meg, és még évek múlva is azt hallottam, hogy valaki azért nem jön a koncertjeinkre, mert akkor ott volt és azt gondolja, hogy azóta is így játszunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a közönséget mindig, minden áron ki kell szolgálni, de biztos, hogy mindig fel kell készülni arra, hogy hova megyünk fellépni és ott mit érdemes játszani. Nem fordítva, hogy én most ez vagyok, ezt játszom, mindenhova elmegyek, és majd akinek tetszik, az velem marad. Sok kárt lehet okozni átgondolatlan műsorpolitikával. Ezzel együtt úgy vélem, hogy a zene minőségét és a zenekar megnyilvánulását nem befolyásolja, úgyis is lehet közeledni az emberekhez, hogy szinte nem adunk fel semmit abból, akik vagyunk – csak ezt meg kell tervezni előre, ad hoc módon nem működik. Ha megnézzük a klasszikus zenei paletta nagy zenekarainak bérlet hangversenyeit, ott is azt láthatjuk, hogy nem a legnehezebb zenei művekből áll az egész évad. Én is erre gondolok a jazzen belül.

A jazz zene népszerűsítésére számos projektet is indítottatok, mint például: Balatonboglári dzsessztábor, Big Band Szakmai Nap. Kérlek, mesélj ezeknek az alakulásáról bővebben, és hogy mennyiben változtak a kezdetekhez képest?

A zenekarban jó néhányan tanítanak is a zenélés mellett, de egyébként sem áll tőlünk távol oktatási tematikájú programok szervezése, megvalósítása. Azt talán merem állítani, hogy a magyarországi big band kultúra felvirágoztatásában a Budapest Jazz Orchestrának és a hozzá kapcsolódó Big Band Szakmai Napnak nagy szerepe volt. Amikor mi körülbelül húsz évvel ezelőtt kitaláltuk, hogy legyen egy országos találkozó, ahova elhívjuk a többi big bandet, nagyjából öt-hat ilyen zenekar volt még csak az országban, majd, ahogy kezdte kinőni magát a rendezvény, volt olyan év, hogy már több mint húsz zenekar lépett fel nálunk.

Az utóbbi években próbáltuk úgy alakítani ezt az eseményt, hogy a legtöbbet segíthessünk általa, így a Big Band Szakmai Napot az Erzsébetligeti Színházban tartjuk, ahol délelőtt a magyar jazz kiemelkedő alakjai tartanak előadásokat, olyan témákban, melyek kapcsolódnak a big bandhez, de bárki számára érdekes lehet. Az előadások végén egy gála koncert keretében szoktuk a legújabb programjainkat bemutatni a közönség számára.

A nyári jazz tábor születése egy lehetőség mentén adódott, úgy éreztük, szeretnénk belevágni. A fiatalokon keresztül, az idősebb, munka mellett zenélő érdeklőkön át mindenhonnan érkeznek. A tábornak mindig van egy saját big bandje is, ami az ott lévő zenészekből alakul, és a tábor végén egy nagyszabású koncertet ad. Pont a tavalyi évben, 2017-ben volt a tízedik jazz táborunk Balatonbogláron, ahol a helyiektől rengeteg segítséget kaptunk eddig az elmúlt tíz évben. Nagyon szeretünk ezzel is foglalkozni és reméljük a jövőben is folytathatjuk.

Vannak-e terveitek a tábor illetve a szakmai nap programjainak fejlesztésére? Terveztek-e hanganyagot kiadni a táborban készült zenei anyagokból?

A továbbiakban szeretnénk teljes zenekarokat is meghívni a nyári táborba, amint ehhez megteremtődnek a szükséges feltételek. A tavaszi szakmai napon, pedig a Magyar Jazz Szövetséggel együttműködésben zenekarok kérhetik majd a minősítésüket, amit általában a magyar jazz ismert személyeiből álló zsűri bírál el. A jelenlegi cél az, hogy minél nagyobb körben ismert legyen ez a tevékenység, és hogy aztán, ez hova fog fejlődni, lesz-e belőle kép vagy hanganyag, még a jövő zenéje, de természetesen, ha indokolt lesz, szívesen megvalósítjuk.

Schranez Rebeka


2018. június 13. 14:22

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA