MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A PEAVEY HP2 ÉS TÖRTÉNETE – a hangzás Szent Grálja

„Gitározás közben hiányoltam egyfajta érzést és hangot, ezért kísérletezni kezdtem. Az évek alatt több száz gitárt szedtem szét és raktam össze újra. Bár sok jó hangszert tönkretettem, megtanultam, hogy mire van szükség ahhoz, hogy minden szempontból kifogástalan gitárom legyen. A Wolfgang hosszú évek tesztelésének, bukásainak eredménye, de a tervezésre irányuló kollektív erőfeszítés egy igazán sokoldalú, minőségi gitárt eredményezett, amely nem csak remekül szól, hanem gyönyörű és inspiráló is.”
E.V.H.

Ritka az olyan hangszer, mint a HP2. Nem csak a sok évtizedes, több gyártón át ívelő fejlesztési folyamata miatt, hanem mert végül majdnem az eredeti formájában, de mégis huszonegyedik századi módon újra az eredeti gyártó kínálatában látható. A HP2 hazai forgalmazásának megkezdése alkalmából következzék most a HP2-nek és elődjeinek története.

A Wolfgang

A Peavey és Eddie Van Halen együttműködésének kezdete a kilencvenes évek elejére datálható. Közös munkájuk gyümölcse három erősítőszéria, köztük az azóta legendássá vált 5150 is. A kilencvenes évek derekán, egy évnyi Peavey-vel – , előtte pedig több évig a korábbi gitár endroserével, az Ernie Ballal - folytatott fejlesztést követően, az 1996-os NAMM-on bemutatták az Eddie fiáról, Wolfgangról elnevezett gitárszériát.  

A Wolfgangot egészen 2004-ig, vagyis Eddie és a Peavey munkakapcsolatának megszűnéséig gyártották. Az együtt töltött több mint húsz év alatt a Wolfgang négy szériája látott napvilágot.

Az USA-ban gyártott Peavey EVH Wolfgang.

Íves, faragott fedlap, három állású pickup választó kapcsoló, két Peavey/EVH tervezett humbucker, olajjal kezelt madárszemes, grafit rudakkal erősített juhar nyak és fogólap. A hangszer fején Schaller mini hangolókulcsok, elefántcsont színű vagy gyöngyház tollakkal.
Elérhető volt a csak hárs testű, illetve a hárs testű, juhar fedlappal ellátott modell is.
Mindkét testanyag összetétel rendelhető volt Floyd-Rose licenszű, D-Tuna-val ellátott tremolóval és fix tune-o-matric húrlábbal.

Peavey EVH Wolfgang Special

A Wolfgang 1998-tól az USA-ban gyártott költségkímélőbb változata. A hangszert a standard Wolfganggal egyező faanyagokból építették és ugyanolyan szerelékekkel látták el, azonban az ívelt tetőt lapos váltotta, továbbá mindösszesen egy hangerő szabályzót és egy három állású kapcsolót helyeztek a testre.

Custom Shop

Peavey EVH Wolfgang és Wolfgang Special Deluxe

Ezeket az igen alacsony darabszámú, vagyis mindösszesen havonta egy, USA gyártmányú, 2002-től kapható modelleket a hangszergyártás különböző területein kiváló tehetséggel rendelkező hangszerészek építették.

Valamivel nagyobb darabszámban készültek Leaksville-ben és Meridianban olyan Custom Shop modellek, melyeket a vásárlók a saját igényeik szerint állíthattak össze. A hangszerek között található rózsafa, és ében fogólapos, a fogólap pont berakásai helyett beépítettek például koponyát, a test pedig készülhetett tulajdonképpen bármilyen, a gitárépítés során felhasznált fából, például koából, vagy mahagóniból.

PEAVEY EVH Wolfgang Special EXP

2002 és 2004 között Koreában gyártott modell. Felszereltségét tekintve a Speciallal egyezik, azonban a Schaller hangolókulcsokat Groverrel helyettesítették, továbbá színválasztékban, bindingben és faanyagában is eltér az USA-ban gyártott Special modellektől. Ezen hangszerek nyakába nem építettek grafit merevítést és csak Floyd-Rose-zal gyártották.

Hartley Peavey és a HP Special

Amikor a Peavey és Eddie Van Halen útjai barátságosan elváltak a Peavey alapítója és vezérigazgatója HP-re, vagyis a fejen található Wolfgang feliratot a saját monogramjára cserélte és némileg eltérő specifikációval, H-S-H pickup konfigurációval, átalakított fejformával, öt ponton a testhez csavarozott nyakkal 2005-ben piacra dobta az USA-ban és Ázsiában is gyártott HP Special modelleket.

A HP2

Évtizednyi szünet után a Peavey a 2017-es NAMM-on bemutatta a HP2-t. A gyártó ebben az alapvetően a standard Wolfgang alapötleten és formán alapuló, USA tervezésű és gyártmányú hangszerben összegzi az elmúlt évtizedekben a hangszergyártásban szerzett tapasztalatait. Közben pedig – továbbfejlesztett, modern formában -, újra elérhetővé teszi azt a sajátos hangulatot, ikonikus dizájnt és minőséget, amit csak a korábbi Wolfgang, illetve HP modellek voltak képesek nyújtani.

A teljes egészében a mississippi Meridianban épített HP2 kivitelezése folyamán a hagyományos kézműves eljárásokat ötvözik a csúcstechnológia nyújtotta precizitással. A gitár „házon belüli” építése garantálja a legkisebb hibafaktor melletti legmagasabb kivitelezési minőséget, a saját hangszedők pedig a lehető legjobb, egyedi megszólalást.

A HP2 aszimmetrikus kialakításának köszönhetően kényelmes és jól kiegyensúlyozott. Domború, double cut teste teljes egészében hársból vagy opcionálisan hárs testre ragasztott válogatott lángolt juharból faragott fedlappal készül, melyet tíz színben, krém vagy fekete színű bindinggel és magasfényű lakkozással tett elérhetővé a gyártó. 
A Peavey ezeket a keményfákat nem csak a természetes szépségük, súlyuk miatt választotta, hanem tonális tulajdonságaikért is. Ezt a juhar-hárs faanyag kombinációt ugyanis sokan a hangzás Szent Gráljának tekintik.

A HP2 olajjal kezelt, a testhez csavarokkal rögzített, madárszemes juhar nyakán és az ugyanabból a fából származó, 22 jumbó bundos, 15”-os rádiuszú fogólapon a játékosok páratlan komfortra és könnyű játszhatóságra lelnek. A nyakállító pálca csavarja könnyen hozzáférhető helyre, a test-nyak találkozásához került. A nyak stabilitását pedig kettő grafit rúd fokozza.
A test-nyak illesztés ergonomikus kialakítása a hangszer magasabb fekvéseiben is garantálja a 25 és fél hüvelykes skálahosszúságú gitár kényelmét.

A tíz fokban döntött fejet három plusz hármas kiosztásba rendezett, krómozott Schaller hangolókulcsokkal szerelték, a kulcsok végére gyöngyház sapkák kerültek. A test többi hardvere, mely opcionálisan lehet fix tune-o-matric húrláb, vagy két ponton rögzített, Floyd-Rose licensszel ellátott Peavey tremoló szintén krómozott.

A HP2 egy igazán finoman, minden ponton összehangolt konstrukció. A felhasznált prémium minőségű faanyagok, a testösszetétel és a külön az ebbe a modellbe gyártott, kétszer viaszba mártott, közvetlenül a hangszer testére felszerelt Peavey Custom-wound zebra humbuckerek egyedi, zaj és mikrofónia mentes, professzionális hangszínt és hangminőséget garantálnak.

Pickupot a Switchcraft három állású kapcsolóval válthatunk. A rendelkezésre álló három lehetőséget tovább bővíti, hogy a hangszer hangerő és a hangszín szabályzására a testre szerelt potméterek mindegyike push-pull. Vagyis a Bridge és a Neck hangszedő egyaránt felezhető. A hangszedőknek ez a nyolcféleképp variálhatósága a HP2-őt bármilyen zenei műfajra alkalmassá teszi.

Választható hangszedő állások:

1. Bridge Humbucker,
2. Bridge Single,
3. Bridge Humbucker + Neck Humbucker,
4. Bridge Humbucker + Neck Single
5. Bridge Single + Neck Humbucker,
6. Bridge Single + Neck Single,
7. Neck Single,
8. Neck Humbucker

Specifikáció:

- 10 fokban döntött fej
- Gyöngyház fogantyúkkal ellátott Schaller hangolókulcsok
- 25,5-s menzúra grafit erősítésű, lakkozott nyak és fogólap
- 22 jumbó méretű bund
- Fekete pont pozíciójelölések
- Csavarozott, ergonomikus kialakítású, nyak-test összetétel. A kialakított formának köszönhetően a magasabb fekvések is jól, kényelmesen játszhatók.
- A test felől hozzáférhető nyakállítás
- Tune-o-matric húrláb, csont szemöldökkel vagy Floyd-Rose licensz alapján készült két pontos tremoló a szemöldöknél satuval
- Közvetlenül a testhez rögzített Peavey Custom-wound humbuckerek
- Három állású pickup váltó kapcsoló
- Lángolt juhar/hárs test faragott toppal vagy teljes hárs test konstrukció
- Két push-pull potméter, melyek egyrészt a hangerőt és a hangszínt kezelik, másrészt az első és hátsó hangszedő felezését végzik
- Testszíntől függő fekete vagy krém színű binding
- Kemény tok
- A HP2 modellek jelen pillanatban tíz színben érhetők el a gyártó honlapján. Megrendelés alapján bármely szín készülhet Floyd-Rose-zal vagy fix húrlábbal.
- Elérhető színválaszték: Black, Cherry Burst, Cyan, Deep Ocean, Trans Moon Burst, Tiger Eye, Tobbacco Burst, Wine Red, Ivory (White), Amber

Opciók

Minden HP2 egyedi megrendelésre készül, de nem Custom Shop hangszer. A nyak, a fogólap anyagán, illetve hangszedőkön kívül tulajdonképpen az összes ponton az igényeink szerint alakíthatjuk, de csak a Peavey által kínált variációkban.

Választható:
- Fix húrlábbal vagy Floyd-Rose licensz tremolóval.
- Hárs testtel lángolt juhar fedlappal, vagy teljes hárs testtel
- Tíz választható színben

A 2018.10.05-07. között megrendezésre kerülő Budapest Music Expón is simogatható HP™ 2 modellek ajánlott fogyasztói ára specifikációtól függően 749.000-969.000 forint.

Felhasznált háttéranyag, képek:
Wikipedia,
Total Guitar,
Reverb.com,
Premier Guitar,
Peavey.com,
Youtube,
Playing-with-chaos.com
Geargods.net

Köszönöm Madarász Gábor és Kaposvári Gábor cikkhez nyújtott segítségét!

Tari Botond

forte.hu


2018. december 22. 16:08

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA