MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

ALTER EGO

A Marshall működése alatt sok kiváló gitárerősítőt készített. Ez egy elvitathatatlan tény, ahogy az is, hogy ezen erősítők segítségével született (rock)slágerek meghatározzák mindennapjaink zenehallgatását és határozták-határozzák meg vásárlási szokásainkat. De a modern kor sok olyan változást hozott a közízlésben és a vásárlói igényekben, amit a gyártónak, ha tetszik, ha nem meg kell lovagolnia. Irányítani a trendeket, nem pedig követni azokat. Hogy ez a próbálkozás mennyire sikere, illetve a klasszik gitáros arcok mit szólnak ehhez, azt nehéz megjósolni. Viszont be kell valljuk, nem is a lassan kiöregedő arcok viszik előre a világot, hanem a fiatalok, akik szobáikban gitároznak, közösségi próbatermekbe járnak és életük nagy részét a világhálón élik, a fizikai kapcsolót - a régi kor manifesztumát - pedig egyre kevesebbet látnak. 

Az angol gyártó igyekszik megfelelni minden felhasználónak megfelelni a hálószobától a garázson át a kluboktól az arénákat megtöltő zenészekig. Mindenkinek inspirációt adva egy-egy nekik szánt erősítővel. Az autentikus brit manufaktúra (hiszen így indult) mára a zeneipar egyik meghatározó alakjává nőtte ki magát. Több mint ötven éves története során folyamatosan figyelte az igényeket és fejlesztéseivel feszegette a határokat a gitárerősítők terén. Büszkék örökségükre. Arra, hogy generációkat inspiráltak berendezéseikkel, de feltett céljuk, hogy a jelen és a jövő generációit is ösztönözzék. Szeretik a zenét, ez jól látszik. Minden, amit tesznek ezen alapul, de mivel (ezt gyakran elfelejtjük) a Marshall is egy kereskedelmi vállalkozás, az általuk gyártott és értékesített berendezések generálta bevétel teszi lehetővé a fejlesztéseket és az ezek indikálta zenei inspirációt.

Eszköz kell a zenésznek az önkifejezésre. Olyan, ami tetszik hangra és kinézetre is. Szolgáltatásai megfelelnek és nem utolsósorban a pénztárca is támogatja a beszerzését. Ezeket felmérve állt neki a Marshall évekkel ezelőtt a patinás nevet és a hozzá kapcsolódó nimbuszt olyan cuccokkal megtámogatni, amelyek egyrészt nonkonform üzleti gondolkodás végtermékei, ezek olyan zeneszerető rétegekhez vitték el a Marshall nevet, akik kevéssé voltak képben azzal, hogy Townsend hangosabb erősítőt szeretett volna. Sokkal hangosabbat. Természetesen a klasszikus erősítőgyártás angliai fellegvárában folyamatosan készülnek a nagy klasszikusok, de szélesebb rétegekhez is el kell juttatni a Marshall érzést a lehető legkevesebb kompromisszummal.

A szélesebb rétegek kifejezéssel semmiképp nem szeretném minősíteni a gitárosok nagyrészét, azokat, akik soha nem fognak arénákat megtölteni, de örömüket lelik a muzsikálásban. Nekik is szeretnének adni a Marshall hangból és érzésből. Tekintsük is át, mire is gondolok. Az MG sorozatot egy gitárosnak sem kell bemutatni, hiszen majd mindenkinek van vagy volt egy ezen tranzisztoros erősítők valamelyikéből. Ez a sorozat már a sokadik generációját éli, ezévben újra az arany a divat. A digitális kor és az erősítők modellezése elég későn gyűrűzött be a Marshallhoz, nehezen adták be a derekukat, de a CODE sorozat és az általa nyújtott szolgáltatások, mint a Bluetooth kapcsolat és az applikáción keresztüli beállítások a kiváló hanggal társulva segítik sikeresen az útkeresőket.

De mi van a csöves erősítőkkel. Azokkal, amikhez a Marshall igazán ért? Ami minden valamirevaló gitárosnak van, vagy birtoklása tervekben szerepel? Köszönik szépen, jól vannak. Az 1962-es No1 óta sok-sok erősítő elkészült és hozzáférhető, tartva életben a használt piacot. Többek közt ezzel, azaz a (többnyire) minőségi hangot (többnyire) ütőképes áron kínáló használtpiaci berendezésekkel versenyezve született meg a döntés, hogy a féltve őrzött tudást a távolkeletre kell vinni és minőségi alapanyagokból, olcsóbb munkaerővel, de szigorú minőségellenőrzéssel készítsenek olyan erősítőket, ami a Marshall nimbuszának megfelel és többekhez viszi el az élményt.

Így született meg a most második generációját élő DSL sorozat. DSL, azaz Dual Super Lead. A névadó 1997-ben született első nagyszériás, többcsatornás erősítő a metál és hardrock zenészek álma. Ezt élesztette fel a gyártó hatalmas sikerrel, most pedig az előző sorozat vélt vagy valós hiányosságait feltárva született meg a második generáció, minden szintet megcélozva. Minden szinten itt a hangerőszintet és nem a játéktudást értem.

Alapvetően teljesen csöves erősítők 0,1 és 100 watt közötti teljesítménnyel. Általánosan elmondható minden modellről, hogy lábkapcsolóval váltható a Classic Gain és az Ultra Gain csatorna, effekt loopba köthető a kedvenc effektünk, van reverb, audio bemenet és a (hangfal)emulált kimenettel egyből keverőre köthetők, valamint mindegyik amp teljesítménye redukálható.

A részletek. A legkisebb a sorban a DSL1C vagy H, kombó vagy fej. 1W, ami egy hátlapi kapcsolóval 0,1 wattra kapcsolható, téve igazi hálószoba erősítővé a DSL1-et. Három ECC83 dolgozik, ebből egy végfokcsőként. A kombóban egy 8” Celestion „Eight-15” hangszóró membránját mozgatja a kimenő teljesítmény. Otthon, stúdióban pazarul használható, a klasszikus hang piciben.
A sorozat második tagja a DSL5C, 5W kombó. Itt az ECC99 cső kimenő teljesítményt 1 wattra lehet redukálni. Teljes értékű EQ, tone shift és EQ deep kapcsoló teszi az erősítőt jól használhatóvá akár halkabb színpadon is.
Az első igazi újdonság a DSL20, ami a korábbi DSL15-öt váltja. A 15-ös nagy hiányossága az effekt loop hiánya volt. Ahogy fentebb írtam, ez a funkció minden DSL-en megtalálható. Itt 20W és 10W között kapcsolható a kimenő teljesítmény, de a standby állásban hagyva az erősítőt a vonalkimenet simán használható. A DSL20C kombókban Celestion Seventy80 hangszóró dolgozik. A csövek itt 3 ECC83 az előfokban, 1 ECC83 és 2 EL34 a végfokban.

Nagyobb formátumú modernizálás a DSL40C és a DSL100H esetében következett be. Ezeket egyben taglalom, hiszen a teljesítményüket leszámítva kezelőszervek és csatlakozók szintjén azonosak. Mindkettő teljesítménye felezhető, a 40C Celestion V Type hangszóróval szerelt. A csőszett a megszokott Marshallos válogatás 3 ECC83 az előfokban, 1 ECC83 és 2 EL34 a végfokban a huszasnál, kvad EL34 a százasban. A korábbi nagy DSL-eken is a Classic Gain és az Ultra Gain csatornákon két-két gainszint között lehetett választani. Így van ez az újakon is, clean és crunch a Classic Gain-nél, OD1 és OD2 az Ultra Gainnél. Viszont! Ha az ember beállít egy tiszta hangszínt a Classic csatornán, egy zúzós-riffelős torz hangot az Ultra gain-en akkor a két, amúgy teljesen egészséges hangszín hangereje egymáshoz képest nagyban eltér. Az előző sorozatnál a felhasználó sok esetben kompromisszumot volt kénytelen kötni. Az új DSL40C és 100H viszont két Master hangerőszabályzót kapott, melyekkel a két csatorna hangereje könnyedén egyensúlyba hozható. Mindkét csatorna külön reverbet is kapott. Az igazi trúváj viszont az elképesztő kapcsolhatóság. A tartozék lábkapcsoló jó hogy van, csatornát és reverbet lehet is kapcsolni vele. Viszont egy 6 gombos, a JVM410-nél is használt kapcsolóval teljesedik ki a kapcsolgathatnék, hiszen a 6 nyomógomb vált mindent. 1- tiszta (Classic Gain zöld), 2 – crunch (Classic Gain piros), 3 – OD1 (Ultra zöld), 4 – OD2 (Ultra piros), 5 – Master1/Master2, 6 – FX loop ki/be. Ugyanezen funkciók MIDI üzenetekkel is vezérelhetők.

A rock-metal vonalat kedvelőket le is fedte a DSL sorozattal a Marshall, de a klasszikus, vintage soundhoz vonzódó gitárosokkal is foglalkozott, megalkotva az ORIGIN sorozatot. A Bluesbreakerre hasonlító kombók és a klasszik „plexi” kinézetű fejek is randelkeznek modern tulajdonságokkal. Ilyen például a Powerstem teljesítménycsökkentő technológia, ami a megszokott pentóda/trióda kapcsolás helyett (ami a végfokcsöveket kapcsolja) a végerősítő tápfeszültségét csökkenti oly módon, hogy a hang karakterét nem befolyásolja, tehát optimális hangot biztosít a művészethez bármilyen elérhető hangerőn.

Ezek az egy csatornás erősítők rendelkeznek egy kapcsolható boosterrel, hogy a tiszta hangból egy csilingelősebb, kellemesen dús overdrive hangot lehet előállítani, továbbá egy kapcsolható FX loop is került mindegyikre. A klasszikus, több bemenetes erősítők csatornáit a kor gitárosai összepatchelték, így használva az erősítő élesebb és mélyebb karakterő csatornáit egyszerre. Az ORIGIN erősítők Tilt potija hivatott ellátni ezt a feladatot, tehát az EQ mellett ezzel is lehet szabályozni a hangszínt.

Három teljesítményszint, öt kiépítés érhető el az ORIGIN sorozatból. Az ORIGIN5 kombó 2 x ECC83 és 1 x EL84 csövekkel hajtja meg a 8” Celection Eight-15 hangszórót, az ORIGIN20 3 x ECC83 és 2 x EL34 csőkombinációval dolgozik, a kombóban 10” Celestion V Type hangszóróval, végül az ORIGIN50 a 20-as testvérével megegyező csőgarnitúrával dolgozik, a kombót 12” Celestion G12N-60 Midnight 60 hangszóró szólaltatja meg. Az előfokok imádják a pedálokat, tehát kísérletezésre buzdítja a blues és a klasszik rock szerelmeseit.

Az új DSL már elérhető a hazai hangszerüzletekben. Csak bíztatni tudom a kedves olvasót, hogy menjen be kedvenc hangszerüzletébe és próbálja ki. Az ORIGIN sorozat is hamarosan elérhető lesz, így mindenki kihozhatja magából a másik énjét.

Hajdu Zoli


2018. május 26. 16:14

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA