MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

BASS LOCO: 10. születésnapi koncertjükre készülnek

2008 tavaszán, Tomor Barnabás zenekarvezető-basszusgitárossal, Tettamanti Tamás trombitással (szárnykürt, harsona) és Molnár Dániel dobossal megalakul a Bass Locomotion, azaz a Bass Loco. A kezdeti időszakban Tomor Barnabás szerzeményeiből, ötleteiből állították össze az első műsorukat. A későbbiekben már egy-két Tettamanti kompozicióval is bővült a repertoár. Az őszi szezonban már a Moszkvics Klubban kezdenek el játszani és hamarosan a belváros egyik egyre népszerűbb helyén, a Lámpásban is koncerteznek. Ebben az időszakban érik össze a trió. 2009-től a Tűzraktér is állandó helyet biztosított számukra koncertjeikhez.

2010-ben – még mindig harmónia hangszer nélkül – kvintetté alakulnak, Brandon Mezzelo (2010-2012) amerikai tenorszaxofonossal, ekkor válik teltebbé a „locos” hangzás. 2011-ben mutatkoznak be először a Magyar Televízió Összhang c. műsorában, az Easy Walk és To Groove c. Tomor szerzeményekkel. Az első közös Bass Loco és Smárton Trió koncertre 2012-ben került sor a Mika Tivadar Mulatóban, akkoriban kezdődött el a Loco legénysége és Sütő Márton között a kölcsönös barátság és együttműködés.

2012-től Weisz Gábor (2012-2016) érkezik a szaxofonos posztra, ami egy jelentős változás a zenekar életében, innentől vele és a szintén ebben az évben felkért és több koncerten is közreműködő Mohai Tamás (2012-2014) gitárossal dolgoznak együtt. Még ebben az évben felkerül 7 klip a Szimpla Music YouTube csatornájára. Meghívást kapnak a II. R33 Jazz Fesztiválra, ahol hangfelvétel készül, a Válik László-féle L.V. Hang jóvoltából és koncertfilm a Sebők György vezette Long Music Production gondozásában.

2013 márciusában az A38 hajón előzenekara voltak a Samuel Jon Samuelsson Big Band-nek, ekkor készült a második koncertfilm, ami a Magyar Televízió Koncertek az A38 hajón c. műsorában volt látható. Ebben az évben jelentetik meg az 5. születésnapjukra – amit az A38 tetőteraszán ünnepeltek – az első CD-jüket Bass Loco Live (LP) címmel - szerzői kiadásban- és az év második felében a II. R33 Jazz Fesztivál filmanyagát DVD-n. A koncertfilm rendszeresen látható a d1tv-n a LMProduction sorozatban.

2015-ben Czitrom Ádám gitáros csatlakozik a négyeshez, aki már ezt megelőzően többször is volt vendég a TB formációiban. Ezt követően sor került - év végen- egy Tomor Barnabás Szerzői estre az A38 hajón, a Kiállítóterben, ahol a Bass Loco nyitotta meg az estét, és koncertfilm is készült a Magyar Televízió Kortás szerzői estek című műsor számára.

2016-ban, a Get Closer felkérésére, Richard Bona előzenekaraként léptek föl - április 24-én- az I. GC Jazz Fesztiválon, a MOMkult színpadán. Novemberben a digitális felületeken megjelenik TB szerzői est anyagából három olyan hangzóanyag, mely a zenekar felvételeit tartalmazza: Bass Loco Live at A38 (EP), Tomor Barnabás Live at A38 (LP), és ami még kiadásra vár, a TB és Barátai DVD anyaga is elkészül.

Jelenleg gőzerővel készülnek a srácok a 2018. március 22-i, 10. születésnapi koncertjükre, aminek a Muzikum ad otthont, ahol vendégeik lesznek: Weisz Gábor (szax), Sütő Márton (g) és Mezőfi István „Fifi” (d).

Web: www.bassloco.com
Web: www.barnabastomor.com
Facebook: www.fb.com/basslocomotion
YouTube: www.youtube.com/barnabastomor


 

2018. március 18. 16:12

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA