MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Gitármánia Tábor – utolsó nap

Egy hét intenzív zenélés, gyakorlatilag éjjel-nappal! Ez vitathatatlanul komoly fizikai megpróbáltatás. Ugyanakkor ha valaki végignézi a képgalériát azt láthatja hogy sugárzó tekintetek néznek vissza a képekről, amelyek arról árulkodnak, hogy a lélek feltöltődött, jóllakott és boldogsággal telt.

Az utolsó napi programok között találkozhattunk a Süket zenész nem zené(l)sz című hallásvédelmi előadással, valamint Szendőfi Péter, Sallai Tibor és Hajdu Zoltán, Koós László "Csuby", Szieberth Tamás és Varga Márton kurzusaival, valamint az In Music Tréning és Terápia csapat előadásával, amelyet Varga Ágnes tartott.

A tábor zenekarainak koncertje már kora este megkezdődött és egy monstre öt és félórás gálába vezetett, ahol az első nap alakított 24 zenekar mindegyike – sőt, talán még 4-5 menet közben alakult formáció is – megmutatta, hogy mire is volt elég ez az egyetlen hét.

A teljes képgaléria megtekinthető itt: http://musicmedia.hu/gitarmania20140726

2014. július 27. 11:31

Minden jog fenntartva. 2018 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA