MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

A Robe Sztori és a BMFL

20 évvel ezelőtt senki se merte volna megjósolni, hogy egy csehországi garázscég lesz 2014-ben a világ egyik vezető fénytechnikai gyártója. A két alapító és tulajdonos Josef Valcháf és Ladislav Petrek 1994-ben PAR lámpák, diszkógömbök és egyéb egyszerűbb fényeffektek importálásával foglalkoztak, miközben megalkották első mozgótükrös lámpájukat. Miután kibővítették a termékskálát, úgy döntöttek, hogy kell egy márkanév, ekkor született meg a Robe Show Lighting. Abban az évben vettek részt első frankfurti kiállításukon, ahol rögtön megállapodtak a német Steinigke Showtechnic céggel egy OEM beszállítói státuszról.

1995-ben már 25 alkalmazottal és 1000 m2-es épülettel rendelkeztek. 2000-re pedig már beszállítói voltak számos nagynevű cégnek, úgy mint a Coemar leányvállalatának, a TAS-nak, a német Movietec-nek, vagy a francia Starway-nek. 2001-ben a gyártást elköltöztették a jelenlegi telephelyre, Valasské Mezirící-be, ahol már 5000 m2-en készültek a termékek.

2002-ben jött el az a sorsfordító pillanat, amikor a Robe saját termékként bemutatta az AT szériáját, ami a jelenlegi ROBIN szériáig a legsikeresebb termékcsalád volt. Az ezt követő időszak már viszonylag ismert a szakmában, az AT lámpák behálózták a világot, megbízhatóságukkal, minőségi kivitelezésükkel hamar népszerűvé és elfogadottá váltak a turnékon, koncerteken, színházakban, tévéstúdiókban. 2009-ben mutatkozott be a ROBIN széria, ami egy új szint volt a gyár életében. A technikai újításokra épülő lámpák a felső kategória résztvevőivé váltak.

A 20 éves szülinapot egy 300 fős gálavacsorával ünnepelték Londonban a PLASA kiállítás helyszínén, az ExCel csarnokban. Az eseményen részt vettek a cég 90 disztribútorának képviselői, különleges barátok a szakmából, valamint a kiemelt partnerek. Beszédet mondott a cég ügyvezetője, aki pár szóban elmesélte személyes tapasztalatait arról, hogy a Robe hogyan vált ilyen rövid idő alatt ilyen innovatív prémium márkává. Elmesélt pár különleges történetet a legendás fénytechnikai tervezőmérnök, Patrick Woodroffe is, aki az elmúlt pár évtizedben szinte az összes legendás előadóval dolgozott együtt, többek között olyanokkal, mint az ABBA, Bob Dylan, The Police, Take That, Peter Gabriel, Simon and Garfunkel, Genesis, Stevie Wonder, Rod Stewart, The Eagles, Lady Gaga és Elton John.

Josef Valcháf           Patrick Woodroffe

Ez a filmbe illő sikersztori viszont úgy tűnik, hogy még csak most kezdi elérni a csúcspontját, hiszen a londoni kiállítást megelőzően mutatták be az egyszerűen csak „az eddigi legjobb lámpánk” jelzővel ellátott ROBIN BMFL-t. A világ minden pontján élőben közvetített webes bemutatót hatalmas várakozás övezte. Tavasszal már megszellőztette a gyár, hogy valami készül, így tényleg rengeteg izgatott ember várta, hogy kiderüljön mi is az, ami már a megjelenése előtt új kategóriát teremtett.

Ez az első olyan termék, ahol a fejlesztési fázisnál bevonták a szakmát is. Maga a koncepció már 3 éve készül és rengeteg részletet illetően kikérték az LD-k, partnerek, fénytechnikusok véleményét, hogy mire lenne szükség, mi lenne jó, mi ne legyen benne. Az egész úgy indult, hogy nem a meglévő, vagy hamarosan megjelenő izzók közül válogattak, hanem igényeiket megfogalmazva leültek az izzógyártókkal és feladták a leckét nekik. Ezt a feladatot az Osram tudta sikeresen megoldani, így egy különleges, kifejezetten a Robe-nak készített izzót kapott a lámpa. Ennek, valamint a bonyolult és precíz optikának köszönhetően egy kiemelkedő 40 000 lumenes, valamint 5 méteren 250 000 luxos fényáramot mérhetünk a kilépőlencse után. Az izzót 3 értéken is hajthatjuk, 1700 W-on, 1500 W-on, valamint 1200 W-on is, így az izzó élettartalmát is megnövelhetjük, de alkalmazkodni tud a környezethez is, ahol a lámpát használják. Fontos cél volt, hogy a színvisszaadási képessége a lehető legmagasabb legyen, ez 6000 K-nél 92-es CRI értéket is elérhet, ami a fém-halogén izzóknál kiemelkedő adat. Ez nagyon fontos lehet a kameraképben történő megjelenítésnél, de színházi körülmények is gyakran indokolttá teszik ennek az adatnak a figyelembe vételét.

Külön kérés volt a színkeverésnél, hogy pasztell és erős színeket is képes legyen vetíteni a lámpa. Ezt két külön színtárcsával segítették elő, amin akár cserélni is lehet a színeket, ha nem megfelelő a gyári összeállítás. Egy komoly tudású lámpa mit se érne CMY színkeverés nélkül. A Robe története során megcsinálta a legjobb modult ehhez. Sok kritika érte a Robe CMY tárcsának a színeit, hogy másabb, mint pár, a szakmában standardnak elfogadott lámpák színei, ezt meghallgatva ezen is változtattak, így ezen a területen is elégedett lesz mindenki. Ezenkívül természetesen megtalálható a fokozatmentesen állítható színkonverziós filter is. Ezek teszik a jelenleg legfejlettebb színkeverési modullá ezt a rendszert.

Nagyobb lámpáknál fontos szempont az effekt, itt is számos funkciót külön kértek a megkérdezettek. Az MMX-ből ismert, két tárcsás animációs modul, a két roto gobó tárcsa  különleges üveggobókkal, a nagyon gyors írisz, a 3 variálható frost, valamint a 2 féle forgatható prizma az, amelyeknek köszönhetően az effekt modul minden igényt ki fog elégíteni.

Az optikai rendszer 11:1 arányú nyitásszöge, ami 5°-55°-ig nyit, szintén egy fontos eleme volt az egyeztetéseknek. A szűkebb zoomnál akár egy beam-nek is használható a csóva, viszont ha a helyzet indokolja, pillanatok alatt kinyit 55°-ra.

A dimmer újragondolása is sarkalatos témakör volt. Rendszeres probléma a halogén lámpák görbéjének lemodellezése. Ennél a típusnál kétféle görbét is használhatunk, ezeket pultról is válthatjuk, lineáris, valamint square-law mód is beállítható. A dimmerelés finomságát 2 speciális mintázatú késsel, frost lemezekkel, az izzó elektronikus dimmerelésével, valamint a ventilátorok szabályozásával finomították, így a szemnek a legkedvezőbb átmenettel képes dimmerelni az alacsonyabb értékeknél is, valamint a színhőmérséklet nem változik sehol se. A kilépő fénysugáron nem látszódnak a kések kitakarásai, végig szabályos csóvát kapunk, ami a 0 értékig teljesen torzulásmentes.

A ROBIN széria minden tagja rendelkezik giroszkóppal, ami eddig nem kapott felhasználói szempontból fontos szerepet, mindössze a kijelzőt forgatta át automatikusan. A BMFL-t ellátták egy EMS nevű mozgás stabilizátor funkcióval, ami csökkenti a csóva elmozdulását, amit a híd vibrációja, vagy bemozdulása okozhat.

Kétségtelen, hogy a BMFL a Robe eddigi legjobb lámpája és ezt a fent leírtak is alátámasztják. Sikerességét természetesen az idő fogja megmutatni, de Európában már nyár vége óta hihetetlen az érdeklődés és rengeteg a megrendelés, pedig csak november eleje óta szállítják a terméket. A hazai bemutatóján is pozitív visszajelzéseket kaptunk, mindenki meg volt elégedve a tudásával, az innovatív funkcióival, valamint a kivitelezés minőségével, bár utóbbival sose volt baj a Robe háza táján.

Csanádi Csaba

2015. április 6. 18:21

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA