MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Dalszövegíró kurzus Lombos Marcival

Tatán a Peron Tehetségközpontban január 12-én dalszövegíró és alkotó kurzus zajlott Lombos Marcival és Kardos Norberttel. A könnyűzenei képzőközpont nagy lendülettel dolgozik a fiatal generáció tagjaival a jövendő évek sikereinek megalapozásával. Januárban a dalszövegírás került fókuszba, amelynek a legnagyobb varázslóinak egyike Lombos Márton. Vele dolgozott a kurzuson Kardos Norbert kiváló billentyűs hangszeres és zenepedagógus.

A megnyitóban Michl József köszöntötte Tatán a vendégeket. John Lennon egyik dalának magyar fordításával hívta fel a figyelmet a dalszövegírók áldozatos munkájára, a dalok üzenetének fontosságára.

A kurzus játékos módszerekkel, és sok kooperációs feladattal szólította meg az érdeklődőket. Valóban varázslás volt, amellyel a kurzus szereplői eljutottak a közös dal megírásáig. Az alapvető fortélyok elsajátítás sok inspirációval, jó alkotó hangulatban történt meg. A tehetségközpontban számos tehetséges fiatal talál otthonra képzésen, kurzuson, workshopon tudásának gyarapítására. A cél mindenkor az örömmel zenélés, alkotás kultúrájának megteremtése.

„A magyar nyelven való dalírás műhelymunkáját a tatai nyári ZeneMánia táborban kezdtük meg Belinszki Zoltánnal. Most Lombos Marci és Kardos Norbert újabb nagy mérföldkövet valósított meg a dalszövegíró és alkotó kurzussal. Abban bízunk, hogy a helyi fiatal alkotók zenekaraikban igényes munkában tudják megmutatni a tanultakat. „ – nyilatkozta Cserteg István, a Peron alapítója, a kurzus szervezője.

„Együtt könnyebb” – Ez volt az alkotási kurzus mottója. Tatán nagy alkotókedvvel és kiemelt figyelemmel vettek részt a fiatalok a kurzuson. A tehetségközpont szakembereinek rendkívüli munkája, elkötelezettsége jelzi, hogy a közeli jövőben kiváló tehetségek fognak megérni a sikerre. A folytatásban február 29-én közös zenélésben, és zenekarok alakításában vehetnek részt az ifjú zenészek, az ifjú zenei alkotók.

Peron Tehetségközpont


2020. január 13. 05:11

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA