MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

FRANK GAMBALE - AKUSZTIKUS ÜZEMMÓDBAN

Kevés zenészt övez akkora szakmai elismerés, mint Frank Gambale gitárost. Az ausztrál zenész évtizedekig meghatározó szerepet töltött be Chick Corea zenekarában, játszott a Vital Informationben és a GHS projektben, tengernyi szólóalbuma pedig tananyag a gitárosok körében. 

Mesélj kérlek arról, hogy milyen projekteken dolgozol jelenleg?

Frank Gambale: Éppen mostanában fejeztem be a következő szólóalbumomat, és roppant izgatott vagyok miatta! A Soulmine folytatását készítettem el, ugyanazzal az énekesnővel, Bocával. Szerintem karrierem legjobb dalai és a legjobb gitártémáim lesznek hallhatóak ezen a 2018 márciusában kiadásra kerülő anyagon. Boca elképesztő mennyiségű inspirációval lát el, gyönyörűen énekel, a szövegei pedig eredendő bölcsességekkel vannak átitatva. Magam is énekelek három dalt ezen a Salve címet kapott lemezen, amihez zeneileg minden kedvenc összetevőmet felhasználtam.

Továbbá új kurzusokat készítek elő jelen pillanatban az online gitáriskolám számára (www.frankgambaleonlineguitarschool.com). A zenélés művészete mellett a tanítás is kiemelt fontossággal bír számomra. Ez a platform lehetőséget ad számomra, hogy a saját módszeremmel taníthassak. Jól tudom, mekkora költségekkel jár elmenni egy másik országba egy évre csak azért, hogy tanulhasson az ember. Ott a tandíj, a lakbér, a rezsi, és még enni is kell. Csillagászati összegekről beszélünk. Ezzel szemben az online iskolámon keresztül bárki megfelelő tananyaghoz juthat, függetlenül attól, hol él. Minderre nagyon jutányos áron, felesleges járulékos költségek kiadása nélkül van lehetőség. Jelenleg két, egyenként tíz órás kurzus érhető el nálam. Az egyik neve Spicing Up The Blues, ami leginkább a kezdőknek és haladóknak lehet hasznos. Nagyon a blues elejétől kezdem, a célja pedig az, hogy kitörjünk a milliószor eljátszott körökből. A másik kurzus neve The Definitive Sweep Picking Course, és természetesen a sweep picking technikámat dokumentálja. Ebben a témakörben már  a nyolcvanas években könyvet írtam és videót készítettem, azóta pedig számos új módszert kifejlesztettem, és ezeket mindenképpen a világ elé szeretném tárni e kurzus keretében. A sweep picking technika hihetetlenül értékes és hasznos tudomány, amivel a gitárosok falakat képesek lebontani.
Egy új rövid kurzus, a Target Tones épp a napokban kerül fel a többi anyag mellé, a Harmony & Theory nevű tizennyolc órás videólecke pedig pár héten belül válik elérhetővé. Ez utóbbi óriási anyagot ölel fel, de könnyen érthető és izgalmas módon.

A zenei klíma drasztikus változásokon ment keresztül az utóbbi években. Szerinted van még értelme lemezeket készíteni?

Frank: Kreatív alkotó vagyok, aki imádja a zenét, a zeneszerzést. Sosem fogok leállni a lemezkészítéssel, mert a zene és a gitározás az életem része, ugyanolyan nélkülözhetetlen alkotóelem, mint a levegő. A zeneipart viszont sosem szerettem, de jelenlegi állapotában szerintem jobban működik, mint valaha. A  zene ma már házhoz jön, minden album fellehető másodpercek alatt. Tény, hogy a file-megosztásoknak és a letöltéseknek gátat kellene szabni, és meg kellene értetni az emberekkel, hogy a zene nincs ingyen. A muzsika ugyanolyan áru, mint a háztartási cikkek, vagy épp a villamosenergia. Azokért is fizetni kell, mert előállítási költségük van! Ha albumot készítek, hónapokat töltök a stúdióban, aminek bérleti díja van. A zenésztársakat is fizetni kell, mert hidd el nekem, a legjobb haver sem szeret ingyen dolgozni, és ez nem is várható el senkitől! Ha kész a lemez, a grafikust is ki kell fizetnem, ahogy a korongok előállítási költségét is. Ha mindezt figyelembe veszed, hogyan panaszkodhat bárki is azért, mert 9,99 dollárt ki kell fizetnie egy lemezért? Ez nem adomány, hanem előfeltétele annak, hogy a szeretett művész tovább alkothasson!

Nemrég fejezted be az akusztikus bemutató turnédat. Milyen impulzusokkal gazdagodtál?

Frank: Minden percét élveztem. Először pár koncertet adtam októberben a Soulmine-nal. Fantasztikus bulikat adtunk, alig várom, hogy jövő tavasszal újra útra keljünk, miután kijön az új lemez. Ezeket a koncerteket a workshop-turné követte, ahol a új Cort Frank Gambale Luxe akusztikus gitár volt a főszereplő. Roppant büszke vagyok erre a közösen kifejlesztett hangszerre, csodás darab! Imádok gitárklinikákat tartani, mert ezek az előadások a lehető legszemélyesebb hangvételben zajlanak. Így jóval közelebb kerülhetek a közönségemhez, nekik pedig nagyszerű lehetőség arra, hogy kérdéseket tehessenek fel, ezáltal pedig jobban megismerjék az embert a gitár mögött!

Mit kell tudnunk a Cort Frank Gambale Luxe akusztikus gitárról?

Frank: A Cort dobta fel az ötletet, hogy ki kéne fejleszteni egy olyan akusztikus gitárt, amely elsősorban elektromos gitárosoknak szól. Egész életemben játszottam akusztikus gitáron, szóval rengeteg ötletem volt ezzel kapcsolatban. A modell a köztünk létrejött szoros együttműködésből született. Azt akartam, hogy a játékérzet hasonló legyen, mint az elektromos gitáron. Ennek érdekében komoly nyomást gyakoroltam a gyárra! (nevet) Ők persze tartottak attól, hogy ha olyan beállításokat használunk, amiket az elektromos gyártók szoktak, akkor csörögni fognak a bundok. Én azonban ragaszkodtam ehhez. Ha jól végezzük a dolgunkat, akkor az extra vékony húrok és a kicsi húrnyomás nem jelenthet akadályt. Meg is csináltuk és működik. Ez a gitár úgy van beállítva, hogy az ember nem tud elfáradni rajta több órányi játékot követően sem. Azt akartam, hogy az emberek fellélegezzenek, ha a kezükbe veszik ezt a hangszert. Ötven éve gitározom, ami pont elég volt ahhoz, hogy már ne tudjak vastag akusztikus húrokkal dolgozni. Az a vicc, hogy ha elmész bármelyik nagy hangszerkiállításra, ahol ezrével lógnak akusztikus gitárok a standokon, nem fogsz egy olyat sem találni, amely ilyen gyári beállításokkal büszkélkedhetne. Halkan megjegyezném, hogy számomra ez felfoghatatlan 2017-ben…
Visszatérve a gitárra, a teste klasszikus formán alapszik. A berakásokat és a többi részletet magam terveztem. Apró, de fontos részlet, hogy a húrláb és a nyereg fekete, mert az kellemesebb a szemnek. Ne felejtsük el, hogy egy hangszernek a küllemére is kell adni! Nagyon jó fogadtatásban részesült a gitár, a tesztek is egytől-egyik kiválóak!

Hogyan alakult ki a Corttal való együttműködésed?
 
Frank: Jun Parkot és Marcus Dót Marco De Virgiliis-en keresztül ismertem meg, aki egy olasz erősítő-gyártó, a fantasztikus DV Mark erősítőket készíti, magam is dolgozom vele. A DV Mark termékeit a Cort terjeszti Ázsiában, innen a kapcsolat. Két éve a NAMM Show-n találkoztam a Cort képviselőivel, akkor döntöttük el, hogy közös projektbe fogunk. Céljuk volt, hogy a márka ázsióját feljebb tornásszák egy felsőkategóriás akusztikus gitár megjelentetésével, ehhez kérték a segítségemet. A Cort vezetői emberileg is elsőrangúak, ami nagyon fontos nekem!
 
Melyik pengetéstechnikát preferálod akusztikus gitáron?

Frank: Nem gondolkodom ezen soha, csak játszom. Természetesen a sweep picking ezen is megy. Szoktam is viccelődni azzal, hogy mindenen csinálom, amin húrokat találok! (nevet)

Elsősorban elektromos virtuózként tartanak számon. Mennyire kell másképp viszonyulnod az akusztikus hangszerhez?

Frank: A hangkitartás hiánya a legfontosabb különbség számomra. A dinamika spektruma is jóval szűkebb, ezért próbálok finomabban játszani, hogy nagyobb legyen a mozgásterem. Mindazonáltal, a Cort modellemnek köszönhetően megteremtődött a megfelelő átmenet az elektromos és az akusztikus játék között, és így jóval könnyebb saját magamat adnom ebben a világban.

 Mi a legfontosabb szabály, amit minden akusztikuson játszó elektromos gitárosnak tudnia kellene?

Frank: (nevet) Nincsenek szabályok és határok! Tisztán, jól artikuláltan kell játszani, ennyi az egész!

Többször szóba került már a sweep picking technikád, ami messze földön híres. Hogyan dolgoztad ki az évek során?

Frank: A sweep pickingre azért volt szükségem, mert bizonyos zenei ötleteket más módon nem lehetett eljátszani. Sosem tanultam technikát csupán a technika kedvéért, az egész azt a célt szolgálta, hogy a technikai kihívásokat tartogató elképzeléseket is megvalósíthassam. Nálam soha nem a kocsi húzta a lovat, hogy úgy mondjam, a zene az első, a technika viszont csak másodlagos tényező. Azt hiszem, művészi kifejezőeszközzé sikerült fejlesztenem a sweep picking technikát, aminek a metódusát le is írtam anno. Előttem ez a technika lehetetlennek tűnt sokak számára, manapság viszont már olyan, mint a hatodik fokozat a vadiúj Maseratiban, miközben a tükörsima autópályán haladsz kétszázzal: gyors és könnyű.

A vibratód szintén nagyon kifinomult…

Frank: Nagyon fontos, hogy a dallamokat úgy játsszuk, ahogy egy kiváló énekes tenné. Nyilván a szólózási képesség, a jó trükkök sokat számítanak, de az legalább annyira lényeges, hogy egy jó dallamot érzéssel tálaljunk a hallgató elé, hogy az megmozdítson a lelkében valamit. Ehhez pedig a következő eszközökre van szükség: nyújtásokra, lassú, közepes és gyors vibratókra, csúszásokra, dinamizmusra, frazírokra… Ezek adják az előadás emocionális tartalmát.

Hogyan érdemes gitárt tanulni szerinted?

Frank: Egyik út sem jobb a másiknál. Szerintem az a lényeg, hogy olyantól végy órákat, akit respektálsz. A metódusnak szisztematikusnak, logikusnak és átláthatónak kell lennie. Az én online kurzusaim ilyenek. Az viszont csak összezavar, ha innen-onnan összeollózott anyagból próbálsz tanulni. Én magam gitárosok ezreit tanítottam már a saját logikus metódusom alapján. Ez egy olyan rendszer, ami működik. Nem véletlen, hogy a témában írt könyveim és oktató videóim a mai napig kelendőek, más tanárok is ajánlják őket a diákjaiknak, sőt, egyetemeken használják a publikációimat. A megfelelő hatásfokú tanuláshoz szervezettségre van szükség, ez a legfontosabb!

www.frankgambale.com
www.cortguitars.com
www.frankgambaleonlineguitarschool.com  

Írta: Danev György


2018. május 14. 12:56

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA