MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

GÉPFOLKLÓR 45 - Interjú Szabó Andrással

Szabó András zenész 1952-ben született. Ötéves korától hegedül, tizenhárom éves korától gitározik. Népzenei pályafutását 1973-ban a Vízöntő együttesben kezdte, majd 1974-től a Kolindában folytatta, a Gépfolklórt 1975-ben alapította társaival. Utóbbi zenekar a Kormoránnal karöltve alkotta meg a hazai folk-rock alapköveit, és létrehoztak egyfajta zenei felfogást is. Ugyan Szabóék zenekara nem volt túlságosan termékeny, mégis viszonyítási pontként emlegetik a mai napig, hatásuk a későbbi Barbaro, és a napjainkban is működő Balkan Fanatik munkásságában is tetten érhető. Ez nem véletlen, Szabó gépfolklóros zenészpartnere, Tzortzoglou Jorgosz mindkettőben tagként szerepel.

A napjainkban változó összetétellel, de Gépfolklór néven működő csapat – Szabó András szárnyai alatt- az idei neves évforduló kapcsán egy koncertet tervezett Miskolcra, de a világjárvány közbeszólt. Az esemény egy későbbi időpontban lesz megtartva. Addig is megpróbáltuk egy interjú keretében feltérképezni a csapat első két meghatározó időszakát. Egy második részben a formáció további korszakait, lemezeit vesszük majd górcső alá. 

Idén negyvenöt éves a Gépfolklór zenekar. Te és Tzortzoglou Jorgosz előtte már a Kolindában is együtt dolgoztatok. Mondhatjuk azt előtanulmánynak a Gépfolklórhoz?

A Gépfolklór a 70-es évek népzenei és néptánc mozgalmának idején alakult, 1975-ben. Közvetlen előzménye a Vízöntő, majd Kolinda zenekarok voltak. Gyakorlatilag, amikor én elkezdtem ezt a folkzenét játszani, akkor az a Kolindának az elődjében, a Vízöntőben történt. Ahová beszálltam zenélni egy pár hónapra, 1973-ban. A Vízöntő viszont egy idő után kettévált, akkor alakult meg a Kolinda, 1974-ben. Ez  már egy olyan folklór zenekar volt, ahol nem autentikusan dolgoztunk a népzenével, tehát nem az eredeti formában játszottuk. Táncházakat is kísértünk, de különböző kompozíciókkal is kísérleteztünk és már ilyen bartókos dolgokra improvizálgattunk.

Ez egy nagyon érdekes zenei dolog volt. Gyakorlatilag úgy kezdtem el muzsikálni már a Kolindában, mintha beat zenét játszanánk. Nekem legalábbis olyan volt az egész. Így éltem meg.

Abban még nem volt a klasszikus értelemben vett dobfelszerelés, elektromos hangszer, ugye?

Nem, ez még akusztikus megszólalású volt, ahogy a Gépfolklór első időszaka is. Nagyszerű zenekar volt a Kolinda. Négyen maradtunk együtt a Vízöntőből, Kis Feri hegedűs-énekes, Zsigmondi Ági, Kamondi Ági, és csatlakozott Jorgosz, valamint Trunkos András (később Rolls Frakció stb.). Rá még visszatérünk egy későbbi történetben.

A dob és basszus vitte a prímet, beat zenekari felfogással álltunk a témákhoz - ez valahogy benne volt a levegőben akkor. A beatzene elfáradt a 70-es évek közepére, az Illés is felbomlott, Szörényiék megalakították a Fonográfot.

A Vízöntő-Kolinda együttesekben ismertem meg a magyar és balkáni népzenét. Amikor elmentem az első meghallgatásra, alig mertem benyitni a próbaterembe a Vízöntő együttesnél… Mert olyan elementáris formában játszottak népdalokat - kis cserépdobbal, meg furulyával, hegedűvel. Annyira izgalmas volt, hogy az ott nekem erősebben hatott, mintha egy jó beat dalt hallgattam volna.  Nagy kedvet kaptam ehhez a zenéhez, ez a vonal egy új alternatívát indított el itthon. A Kolinda az élt is ezekkel, Sebőékkel (Sebő együttes) csináltunk közös koncerteket. Ők akkor már uralták a terepet, nagyon meghatározóak voltak ezek az énekek, versek. Elképesztően karakteresek voltak, s ők határozták meg ezt az irányzatot. Sebő, Halmos Bélával már 1972-ben kiadott egy József Attila anyagot, megzenésített versekből. Melléjük kellett felsorakoznunk a Kolindával és ez sikerült is nekünk.

Lépjünk át a Gépfolklórra! 1974-től nem tartott túl sokáig a Kolinda, mert 1975-ben már volt Gépfolklór, ugye?

Így van. Azért nem tartott túl sokáig a Kolinda, mert volt a háttérben egy szerveződés a régebbi tagokkal. Így sikerült megbontani akkor a zenekart, egy újabb Kolinda alakult a régi zenészekkel együtt. Minket abba nem válogattak be végül Jorgosszal, bár arról volt szó, hogy benne leszünk.

Jorgosznak már a Kolinda-beli szerepe is fontos volt. Már érlelődött bennem az, hogy valahogy vele kell folytatnom – bármi lesz-, mert ő már akkor is borzasztóan elementáris volt.

Ezt a fiút akkor már favorizálták neves zenészek is! A Syrius zenekarból Orszáczky Jackie, meg Kőszeg Imre is, mert őstehetség volt ütős hangszereken. Volt egy cserépdobja, és azt hiszem, hogy valami koncert előtt az utcán zenélgetett vele, akkor ismerkedtek össze Oszáczkyval. Jorgosz nagyon jó fazon volt akkoriban, derékig érő hajjal, indiai ingben, hóna alatt a cserépdob, szóval feltűnő jelenség volt. A Jackievel való beszélgetése oda vezetett, hogy meg is hívta az esti koncertjükre! Egyik pillanatról a másikra beszállt vendégnek a Syriusba.

Jorgosz ösztönös muzsikus volt, komoly tehetség, baromi jól énekelt és jó ütős is volt. Én tulajdonképpen arra építettem fel ezt az alakuló Gépfolklórt, hogy ő ezeket a népdalokat úgy énekelte, mint egy-egy rock and rollt. A rock sokkal közelebb állt hozzánk akkor, az az igazság. Egy értelmiségi irányzat volt ez a népzenei dolog, sokan meg voltak rökönyödve, hogy: húúú, mi milyen felfogásban játsszuk ezeket a dalokat. De volt, aki megvédett a népzenei közegből – hogy persze, a városban élünk, a Beatles-en nevelkedtünk és most bejött ez az irányzat, ami borzasztóan jó és izgalmas, meg értékes, mert olyan elementáris dallamok voltak benne.

Én először, amikor egy széki bandát meghallgattam, az olyan volt, mintha a Rolling Stones-t  hallgatnám. Azzal a háromhúros kontrával, a mélyre hangolt A-húrral olyan vehemens volt az a muzsika, hogy őrület. A balkáni zenéről nem is beszélve.

Tulajdonképpen az első Gépfolklór akusztikus hangszerelésű volt, de mivel benne volt ez a Balkánon és a Közel-Keleten használatos cserépdob, valamint ez a ritmus és dallamvilág, elég újszerűen hatott. Darbuka-nak hívják egyébként ezt a hangszert, ami fémből is készül. A bolgár zenéből vettük alapul a ritmusokat. A magyar témákat, verseket is arra csináltuk meg. Volt, aki ezen ki volt akadva, hogy miért csinálunk bolgár zenét belőle?! Rockot csináltunk igazából, ez volt az indíttatás, ez volt az ötlet. Jorgosz nem gondolkodott azon, hogy mit játszik, ösztönből zenélt.

A szüleivel görög menekültek voltak, ők nem azért tartottak táncházat, mint mi, mármint ebben az értelmiségi körben. Őket elzavarták Görögországból. Az életüket mentették és nekik muszáj volt eljönni. Befogatta őket Magyarország, itt éltek, az igazi történelmet élték át, ahogy eljöttek. Ilyenekről mi csak titokban beszélhettünk, miként ’56-ról, meg erről-arról... Az itt élő görögök valóban hagyományőrzésből táncházaztak. Elhagyták a szülőföldjüket, és akkor ők itt nem intellektuális megfontolásból táncoltak-zenéltek, erősebb kötelék volt bennük. Jorgosz ebben nevelkedett. Mesélte, hogy sokszor egész éjjel ment a táncház, a szülők összejöttek, sztorizgattak, mulattak. Ha éppen olyan alkalom volt, akkor csak táncoltak egész éjszaka. De volt úgy, hogy csak ráraktak egy plédet a zongorára, és a kisebb gyerekek ott aludtak ilyenkor.

Igaz az, hogy Földes Lászlo Hobo adta a Gépfolklórnak ezt a nevet?

Igen, Hobo adta ezt a nevet nekünk. Nem egy szokványos folk zenekar volt a miénk. A barátaimat kérdezgettem, hogy tudnak-e nekünk egy szövegírót ajánlani, olyat, mint Bródy János, aki a legjobb szövegeket írta generációkon át. Nem nagyon találtunk ilyet, idővel, ismerősökön keresztül jutottunk el  Hobóhoz, mondták, hogy baromi jó szövegeket ír - akkor már a Kex-nek írt verseket.

És akkor végül nektek is írt?

Megkerestem őt és mondta, hogy írna szívesen, csak meg szeretné hallgatni, hogy mit játszunk, mert ha nem tetszik neki, akkor nem ír szöveget. Csak, ha igazán bejön nála ez a muzsika. Volt egy fellépésünk, a Kaláka klubban játszottunk ’75 márciusában, oda hívtuk le a Hobót. Összesen öt-hat számot tudtunk játszani akkor, olyan huszonöt perc műsoridővel. Hobónak borzasztóan megtetszett a zenénk. Mondta, hogy: „ezek bolondok, mit össze kiabálnak, csapkodnak!?” Eljött egy másik bulinkra is, ott volt nálunk egy akusztikus gitár, és emlékszem, hogy a lépcsőfordulóban, a koncert előtt kellett a gitárral ütnöm, nyomnom a zenét, ott énekelgetett rá… Én játszottam vele először Rolling Stones-t!

Gyakorlatilag a műsorotokban voltak népdalok eredeti szövegekkel, versek, illetve olyan dalok is, amikhez Hobo megírta a verset?

Így van, voltak népdalok, voltak versek megzenésítve, és voltak a Hobo dalok - akkor három szöveget írt nekünk, egyet ilyen felelgetős verzióban. Mint a Beatles-nél is volt - az ilyen rockosabb hangzású lett. Bemondta az egyikünk, hogy: „várj, ma meghalt egy barát, várj, de itt hagyta dalát” – ez kétszer ment-, aztán a válasz: „szólj, hogy elég a hasból, szólj, hogy elég a vasból” – hát, ez volt a Hobo szöveg, ilyen Stones-os kis dumák voltak benne, és ezt jó darabig énekeltük, műsoron tartottuk.

Volt egy olyan, amit „kiszúrtak” a műfajból, valami prominens képviselője a popzenének, hogy ez borzasztó, szerinte ezt ne énekeljük! Egyébként valóban nem ide való volt. Ez olyan csipkelődős, megint csak Stones-os szöveg volt, az ide tényleg nem volt nekünk jó.

Viszont mostanában megtaláltam, ebből a korszakból, szövegcsokorból egy gyönyörű szép balladát, amit félre tettünk akkoriban, mert úgy volt, hogy egyelőre maradjon egységesen a népballada… Azt még Hobo sem tudja, hogy ezt most meg fogom csinálni, már csak brahiból is! Lehet, hogy a negyvenötös évfordulós bulira még nem lesz kész, de hamarosan… Van is hozzá zeném!

Ebből az időszakból, ha jól tudom, négy dalt rögzítettetek egy kislemezre, ami 1977-ben jelent meg?

Igen, 1977-ben jelent meg, és abban az évben lett rögzítve is. Ez jó arány, mert akkoriban nem volt annyira jellemző, hogy lemezek jelentek meg – mondjuk úgy, csont nélkül! Itt most elárulom, hogy a mi nagy patrónusunk Som Lajos volt, meg a Piramis zenekar. Ők vittek el először minket ilyen nagyobb bulikba, emlékszem, ’76-ban már sportcsarnokokban játszottunk velük. Nagyjából ők akkor kezdtek nagyon befutni.

Igen, 1975-ben csatlakozott Révész Sanyi, ’74-ben indultak, már Piramis néven.

Ez ’76 karácsonyán volt, nagyon élénken emlékszem rá. Lajos volt a főnök, de jóban voltunk Révész Sanyival is, sőt, kiderült, hogy ők baráti kapcsolatot ápoltak Jorgosszal! Meg emlékszem, Závodi Janó is eljött pár klub bulinkra a többiekkel. Volt úgy, hogy három koncertre is mentünk velük, egymás után. Ebben az akusztikus verzióban játszottunk még, de ez is tetszett a közönségnek. Ráéreztek, hogy ez nem olyan szokványos muzsika.

Nekem újszerű és érdekes, hogy a négy dal ráfért egy kislemezre. Az én életembe a kétszámos SP volt jelen.

Két szám volt egy oldalon. De igazából van egy csattanója is a történetnek. Erdős Péter volt akkor az MHV szerkesztője, nem tudom az akkori pontos titulusát, ő döntött a lemezekről. Som Lajos, meg Hobo - nekik volt tekintélyük már ott, akkoriban- rágták Erős Péter fülét, hogy csináljon már velünk egy lemezt! „Sikeresek a fiúk, el lehet adni a lemezt, folk zenekar, de még a rock piacon is érdeklődésre tarthat számot.” Nagylemezt akartak kiharcolni, de végül Erdős egy kislemezbe egyezett bele, négy számmal. Emlékszem, hogy akkor a „doktor úr” még egy névváltoztatást is ki akart eszközölni, nem rosszindulatból, de nem tetszett neki a Gépfolklór név. Azt mondta, hogy legyünk inkább VASPÁVA!

Vaspáva?! Haha!

Egyébként nem rossz név, csak megmondom őszintén, nekünk kicsit ilyen munkásmozgalmi tükröződése volt. Nekem legalábbis olyan a csengése, meg ne mondja meg más, hogy mi legyen a nevünk! Hobo kitalálta, nekünk tetszett, maradjon! Ez így rózsaszín, ez így jó.

De közben téged elvittek katonának is, ez hányban volt?

1975-ben. Évvégén rántottak be úgy, hogy én akkor töltöttem be a 23. életévemet, és akkor decemberben nekem meg kellett kapnom a behívó parancsot, mert különben nem vihettek volna már el. Akkor volt egy ilyen szabály. Bevonultunk a gyülekezőre, a MOM-ba, beszedték a személyit, adtak egy szabadságos papírt és egy vagy két nap múlva ugyanitt kellett találkoznunk, bevagoníroztak minket, és mentünk Paksra.

De meddig voltál katona?

Én fél évig voltam katona, mert leszereltettem magam...

És gyakorlatilag addig szünetelt a zenekar, ugye?

Hát, majdnem egy évet álltunk e miatt, nyár végén kezdtünk újra próbálni. Júliusra sikerült nekem leszereltetnem magam, de nagyon-nagyon gázos volt, majdnem meg is buktam vele.

Tisztázzuk már, hogy az 1975-től működő csapatban akkor Jorgosz volt, te voltál és trióban kezdtetek, ugye?

Balázs Jancsi volt a bőgős, az első etapban trió voltunk, bőgő, hegedű, dob. Amikor leszereltem, akkor csatlakozott Róbert Gyuri barátom, akivel, egy pár évvel korábban egy beat zenekarban együtt muzsikáltam.

És utána még jött Cziránku Sanyi, meg Donászy Tibi is. Az már az új időszak volt…

Igen, az egy teljesen új fejezet volt már. 1976 végére kibővültünk fúvóssal is, és így dolgoztunk egész 1978 végéig. Utána volt egy kis pauza, kicsit úgy kifújtunk, elfogytunk. Gyakorlatilag a zenekar felbomlott, de nem szeretem ezt így mondani… Én akkor rögtön dolgozni kezdtem a következő tervemen.

Az mi volt?

1980-ban Lengyelfi Mikivel - aki a KFT basszusgitárosa – szervezni kezdtünk egy zenekart, de ez elég rövid életűre sikerült, mert a másik két tagot nem találtuk meg. Az egyik zeneileg, a másik emberileg nem passzolt jól, szóval nem akart összejönni... 1981-ben csináltunk egy ilyen kísérletezős dolgot, de 1982-re állt össze a Cziránkuval fémjelzett folk-rock csapat. Abba szállt be Donászy Tibi, Szemes László, meg Jorgosz is, mert közben ő ’78-’80-ban nem volt benne a Gépfolklórban. Viszont a ’82-es formáció olyan volt, mint az első, mind a kettőt alapnak tekintem.

Zeneileg milyen különbséget látsz a két korszak között?

Hát, a másféle hangszeres felállással, a műfajváltással már más követelmények voltak. Tulajdonképpen nekem az elvemmé is vált ez a dolog, ez a hozzáállás… Azt, hogy folk-rock, ezt kifejezést talán a Kormorán kezdte el használni, meg én is használtam, használom persze.

Rock hangszerelésben kezdtük játszani a zenét - ahhoz kellettek már ezek a jó rockzenészek- és abban mi bedolgoztuk a népzenei témákat, a korábbi tapasztalataink alapján. Ez ugyan így volt a Jethro Tull-nál is! Egy szenzációsan jó zenekar volt az alap, abba húzogatták bele azokat a jó kis népzenéket. Játszottak bluest, játszottak mindent. Amerikában, Angliában találták ki ezt a műfajt, de a beatet is, a rockot is. A Jethronak leginkább a blues volt az alapja, valamint még az ír zene is, az nagyon benne van.  Az amerikai rockzenében meg az angolban is, az ír népzene benne van, de a többi brit dolog is… Az ír kitüntetetten nagy szerepet játszik véleményem szerint ezekben a muzsikákban.

Cziránku tudta-ismerte is ezt. Az volt a jó, hogy akik beszálltak új tagként, azok igazi rockzenészek voltak. Cziránku anyanyelvként beszélte ezt a rockzenét. Azért is volt ilyen nagy egymásra találás, mert én meg tudtam a folklórt, tudtam azt, hogy mi az, ami ebben a hangszerelésben jól szól. A többiek meg maximálisan tudták segíteni ezt a megszólalást. Mert jól ismerték az anyanyelvét ennek a dolognak. Én nagyon szerettem ezt a zenekart, egy teljesen új fejezetet nyitott a hazai zenetörténetben, de hát, sajnos Jorgosszal elkezdtünk rivalizálni később…

Tulajdonképpen ő adta el a zenekart a színpadon, én meg a zenét csináltam. De persze, nem teljesen ilyen sarkos volt ez, mert az ő érdeklődési köre is ugyan olyan volt, mint az enyém. Sokszor olyan anyagokból csinálgattam én a zenét, amit ő hozott. „Figyelj már, Szabó! Hoztam neked egy jó zenét, nézd meg, milyen a Bolgár fesztivál… Hallgasd már meg, ez kurva jó!” Tehát ő is benne volt ebben.

Mikor kint voltunk Hollandiában, 1984 februárjában, dűlőre próbáltuk vinni ezt a rivalizálós dolgot. Volt egy nagy összezördülés, de aztán később hamar kibékültünk, nem vesztünk össze olyan tragikusan. Akkor Jorgoszt elküldtem zenekarból. Ha a többiek nem hagytak volna ott, eltelt volna egy hónap, és Jorgosz megint ott van a velünk… Nekem a barátom volt, fél évig nálam lakott! Itt, ahol most vagyok, ebben a szobában aludt az egyik gyerekkel. A másikkal meg mi, a másik szobában. Nekem ő soha nem volt az ellenségem, kurva jó haverok voltunk! Nem is tudom, hogy lett ennek vége. Itt már a lemez miatt veszekedtünk leginkább...

1984-ben volt a lemez felvétele, ami aztán kazettán jelent meg, Barbaro címen.

Így van. És akkor, közvetlenül utána kint voltunk Hollandiában – amit az előbb emlegettem-, ott valahogy egy olyan helyzet állt elő, hogy Jorgosz megharagudott rám, pont egy kinti élő rádióközvetítés előtt. Egy hónapig készültem, hogy hogy tudnék egy jó műsort csinálni az együttesnek. És akkor ott, a koncert előtt Jorgosz benyögte, hogy milyen szar műsort csináltam, de akkor már kellett menni a színpadra… „Gyerekek, ha vége van a rádióműsornak, akkor nekünk végünk.” Hát persze, hogy féltem a fellépéstől, egyrészt nem tudtam angolul… Németül tudtam, angolul csak konyhanyelven, méteres betűkkel leírtam kartonlapra – amit letettem magam elé a földre-, hogy mit kell mondanom…

Szóval ilyenekkel voltam elfoglalva, mikor azt mondta, az utolsó pillanatban, hogy milyen szar ez a műsor. Teljes lehetetlenség. Akkor már ez volt a végső döfés.

Ez egy olyan koncert volt, amit egy kinti rádióadó élőben közvetített?

Pontosan. Az volt az instrukció, hogy készüljünk, mert amint vége a híreknek, már be is konferálnak, és kezdés van. Semmi átmenet nem volt, vége lett a híreknek, és: „élő közvetítés adunk a Gépfolklór koncertjéről...”

Akkor már teljesen kész volt a lemezanyag? Hollandia előtt…

Akkor már kész volt, még nem adták ki, de már felvettük. De az sem lemez lett, hanem műsoros kazetta.

De akkor volt ott már más gubanc is, Donászy is távozóban volt a csapatból. Hogy volt ez?

Tibi mindig a „fél lábát benne hagyta a rockban”. Az volt, hogy közvetlenül a Gépfolklór előtt ő egy forradalmi magyar zenekarban dobolt, a régi Beatricében. Sokan nem is tudják, hogy a Ricse, az nem az a Ricse, amelyik a sportcsarnokban koncertezik manapság. Az „igazi” az ’78-tól ’81-ig ment. Gyakorlatilag három év alatt sikerült elérniük, hogy az országban az összes helyről ki voltak tiltva, mindenféle koholt indokok alapján. Korabeli történet, játszották a „Térden állva” című számot - ez Ferónak a sztorija, meg a valóságos történet is-, aztán ott hátul maradt egy pár ember, aki nem térdeltek le, mint a közönség. És akkor egyértelmű volt, hogy azok voltak az ügynökök, akik a jelentést készítették...

Donászyról beszéljünk! Ő elment a Mobilba, mert hívták, ugye?

Ja, igen, ő akkor elment a Mobilba. Az az igazság, hogy nekünk úgy elméletben sikeres volt a zenekarunk, de gyakorlatban az volt, hogy akkor, 1983-ban, a nyári hónapokban - a megalakulás után egy évvel-, mikor kellett volna, hogy dúljon a koncertezés, havonta volt egy bulink... Hát persze, hogy elment a Mobilba! Sosem vetett fel minket a pénz, így logikus volt, hogy elment, meg ő igazán abban a stílusban volt otthon.

A P Mobil meg játszott több száz koncertet egy évben...

Ja-ja, igen. És az volt a konkrét történet, hogy akkor én a Koszorú utcában voltam fent Schusternél, hogy még engedje már el Tibit velünk egy tíz koncertes holland turnéra! Azért az egy komoly lehetőség és azt a két hetet át lehet valahogy hidalni.

És?

Először nem akarta elengedni. Német Tamás Nemecsek, a Mini dobosa – aki Cziránkuval korábban játszott együtt- elvállalta, hogy beugrik. De az a baj, hogy ezzel megfürdött volna mindenki, mert a zenénk tele volt balkáni, páratlan ritmusokkal, és hónapokig kell azzal foglalkozni, nem lehet egyik pillanatról a másikra megtanulni, játszani, akármilyen jó zenész is valaki. Aki jó zenész, az maximum hamarabb ráérez.

De akkor Donászy ment ki végül Hollandiába, ugye?

Igen, ezt a sztorit akarom végigmondani. Két vagy három hetet próbáltam Nemecsekkel – több idő nem volt-, már nagyjából átvettük a teljes műsort, amikor Donászy hívott vagy Jorgoszék mondták, hogy Tibit mégiscsak elengedik. Hála a jó Istennek, mert Nemecsek szerintem lemondta volna… Nem ment neki még tökéletesen a műsor.

Az is biztos, hogy érdeklődéssel jobban lehet haladni, ha valakinek ez a terület beleesik az érdeklődési körébe vagy izgalmasnak találja, izgatja. Nemecsek rockot, a Miniben inkább jazz-rockot játszott, az állt közel hozzá. Tibinek viszont az első perctől rögtön megvolt az érdeklődése, meg minden kísérletezésre, meg minden új dologra borzasztóan ráizgult, nyitott volt. Cziránku Sanyival meg Tibivel, leginkább mi hárman alkottunk, kísérleteztünk a Gépfolklórban. Időnként Laci is, meg Jorgosz is bekapcsolódott, de azért ez nem volt gyakori. Laci passzívabb volt, de ő mondta is, hogy nem egy komponáló ember. Sokszor csak hárman próbáltunk, igazi hőskor volt ez, nagyon szerettük. Ezt szerettem volna később visszahozni...

A holland turné után gyakorlatilag vége lett az akkori Gépfolkrólnak?

Hát igen, úgy lett vége, hogy én terveztem, hogy négyesben csináljuk tovább, Tibi nélkül, de közben kiderült, hogy Jorgosz az önérzetessége miatt nem akar velünk tartani. Ebből adódóan az egyik zenész elkezdett kétkedni, hogy: hát, Jorgos nélkül nem fog ez menni… Aztán a másik is elkezdett kétkedni.

Akkor szóltam Trunkos Andrásnak, ő megpróbálta áthidalni a dolgot. Az Edda egykori gitárosához, Slamovits Istvánhoz leutaztunk Miskolcra! Trunkos azt mondta: ha nem akarnak zenélni a korábbi tagok, akkor nem akarnak. Gyere, megdumáljuk Slamót! De ő nem volt otthon, az anyukájával beszéltünk, ez 1984-ben volt már.

Akkor már véget ért az EDDA bakancsos korszaka. Pataky 1985-től csinálta az új felállással tovább.

Ja, igen, kint vendéglátózott egy ideig. De amikor onnan hazajött, iszonyatos szervezéssel, energiával nekiálltak Felvinczy Attilával az új Edda felfuttatásának. Úgy plakátoztak, hogy beültek ketten egy Zsiguliba, és végigmentek az országon.

Na, de mondjad a Slamo sztorit!

Igen, akkor Slamo is készült egy új zenekarral, így már nem ugrott ilyesmire. Egy darabig csináltuk trióban! Jaj, de jó volt! Trunkossal, Donászyval hárman toltuk. Trunkos viszont azt szerette volna, hogy vegyük be Dévényi Ádámot. Aki kutya jó szövegeket írt a Bikininek később. Én ismertem jól Ádámot, mert ebbe a tágabb értelemben vett városi folkban ő is képviseltette magát. Sőt, én hegedültem vele úgy, hogy ő egy szál gitárral lépett föl. A Walesi bárdokat csinálta meg, és én abban hegedülgettem. Szerettem Ádámot, csak ebben a műfajban nem tudtam elképzelni. Olyan volt ő, mint Cseh Tamás. Gyönyörű hangja volt, és gyönyörű sanzonokat írt.

Erre az időszakra vonatkozóan még két kérdésem van. Mire kijött a BARBARO című kazetta, akkor még volt a zenekar, vagy nem sokkal utána feloszlott?

Nem oszlottunk fel, mert az emlegetett trióban csináltuk egy évig, aztán egy másik basszusgitárossal is dolgoztunk. Dévényi nélkül Trunkos sem vállalta a további együttműködést. Gothár Feri lépett be, Trunkos helyére.

De fel is léptetek akkoriban így?

Fel is léptünk! Például Felvinczy Attila – Edda menedzser- szervezett bulit a Miskolci Egyetemre. Akkor még benne voltunk az áramlatban, ráadásul új verseket raktam be a műsorba, modernebb zenékkel.

Tehát akkor a régi dalokat is játszottátok abban a műsorban, meg születtek újak is?

Persze. Csináltam újakat is. Csak, valami miatt nem úgy működött már ez a felállás, mint a korábbi. Akkor Gothár Ferivel írtunk új számokat. Volt egy szövegírónk is, Kántor István, aki a Szép Margitot írta a Non-Stop együttesnek. Vele mostanában is dolgoztam együtt, kint él Torontóban.

Még egy kérdés. Cziránku ebben a korábban emlegetett klasszikus, ötös felállásban kezdett új hangolással dolgozni, illetve a kétnyakú gitáron? Tehát akkoriban dolgozta ki ezt a tematikát?

Kifejezetten erre a pentaton skálára alakította ki ezt a nyílt hangolást a Gépfolklór időszakában. Ezt a nyílt dúros hangolást, ez egy countryban is használatos rendszer egyébként. Nagyon jól szól, most én is ezt használom.

Tehát az a Gépfolklórhoz fűződik, hogy ő erre ráállt, és kifejlesztette.

Pontosan. Jimmy Page-nél is vannak ilyen pentatonos dolgok, nagyon bevált hangolás ez. Teljesen rááll az ember keze. Tehát ezt nagyon jól kitalálta Sanyi, de ő ezt annyira professzionális szintre hozta, hogy már úgy használja, mint a zongorát, két nyakon mindent tudott játszani.

Folytatjuk!
Hímer Bertalan Paya


2020. április 30. 15:13

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA