„Ha jót csinálsz, mindegy, hogy az mihez hasonlít”
Interjú Szendrői Csabával, az Elefánt dalszövegíró-énekesével. Az Elefánt 2015-ben Fonogram díj jelölést kapott, majd idén Szendrői Csaba Artisjus díjat nyert el dalszövegírói munkásságáért. A szombathelyi zenekar a 2012-es Magányos c. dalával és klipjével robbant be igazán a köztudatba, öt éves születésnapjukat tavaly novemberben ünnepelték az Akváriumban. Szendrői Csabával beszélgettünk a beskatulyázásról, hogy mit jelent számára ez az elismerés, mitől lesz jó egy dalszöveg, illetve, hogy milyen projekteken dolgoznak most. Schranez Rebeka interjúja.
Nemrég kaptad meg az Artisjus kitüntetést, melyet dalszövegírói munkásságodért ítéltek neked. Hogyan indult a szövegírói pályafutásod? Mi motivált az írásban?
Az első motivációs „seggberúgásom” Petőfihez köthető, amikor általános hatodikban azt mondtam ilyet én is tudok írni! Így írtam egy verset az első dologról, ami elém került – talán pont egy ruhafogas volt.. Persze, borzasztó lett, de azóta tudom, hogy nem tudok és nem is akarok úgy írni, mint Petőfi. Ez furán veheti ki magát, mintha haragudnék rá, pedig természetesen nem. Szóval egóból született meg az első versem, majd később azért írtam, mert szerettem volna, hogy az emberek emiatt felnézzenek rám, vagy különlegesebbnek tartsam magam az írás által – remélem nemcsak én voltam így ezzel. Nem tudom miért akartam különleges lenne, azt hiszem mindig is azokra néztem fel, akik ilyenek.
A különlegesség utáni vágy jelen van még az életedben?
Mostanra átestem egy olyan holtponton, ami után már nyomasztó tud lenni ez az érzés. Igazából nem vagyok nagyon szocializálódó alkat, nem vágyom emberek közé, ennek ellenére sokat vagyok, és jól érzem magam köztük, de már régóta nincs meg bennem az a vágy, hogy kitűnjek az adott társaságból, amelyikben éppen vagyok – nem számít. Nem is tudom, hogy mostanában mi érdekel még ilyen szinten… Kicsit szakítottam mindennel, amit szeretek, útkeresésben vagyok. Nem is írok egy ideje, érdekes, hogy pont most kaptam egy díjat. Írok azért, csak nem új, önálló verseket, inkább a régebbieket dolgozom át a kötetbe, ami készül, illetve ötletelek, van egy-két új dalszöveg jegyeztem is. Téma mindig akad, de úgy már régen ültem le, hogy akkor most írok…
Milyen köteten dolgozol most?
Lesz egy verseskötetem, amiben az elmúlt összes versből kiválogatásra kerülnek azok, melyek mai szemmel nézve is használhatóak, és a szerkesztők szerint is elég jók. Néha úgy vagyok vele, hogy a nagy számok törvénye alapján csak lesz annyi az elmúlt tizenöt évből, mióta írok.
Hány versed gyűlhetett össze? Át is írod, vagy csak átszerkeszted?
Amiket eddig kiválogattunk, és amikből majd még válogatunk kb. százoldalnyi, körülbelül százharminc-száznegyven vers, de tízszer ennyi van még. Nagy részét szívesen kitörölném, de egyrészt nem tehetem meg, másrészt igazából nincs jelentősége már.
Lényegében a régebbi verseimet igyekszem befejezni. Az a célom, hogy megtaláljam ezekben a versekben azt, ami tényleg jó. Nagyon sok túlírt versem van, pár évvel ezelőtt nem is nagyon értettem, amikor valaki azt mondta, hogy van bennük egy csomó jó sor, de sokszor feleslegesen túláradóak, körbeírtak. Most valószínűleg azért is nehezebb írnom, mert ennek fényében, minden gondolatomból egy szó használható. Régebben, amikor nem tudatosan, hanem csak szeretetből írtam verset, ez megfoghatóbb volt számomra, mint például a regényem, amin már tíz éve dolgozom. Ott mindig az volt a bajom, hogy mire befejeztem egy fejezetet, addigra már nem tetszett és vagy tizenötször újra kezdtem. Mondjuk, már tudom, hogy akarom megírni, csak nem vagyok elég következetes író. Az lenne az ideális, ha minden reggel nyolckor felkelnék és délig írnék, de ha fel is kelek, akkor általában dolgozom, vagy ha le is ülök írni, nehezen veszem rá magam, hogy két óránál tovább egy helyben üljek, és ugyanazzal foglalkozzak, de ez egyébként minden mással is így van az életemben. A munkafolyamatok között általában húsz percenként váltok – nálam az a jó, hogy csak olyan munkát végzek, ami nem tart órákig egyszerre vagy lehet köztük ugrálni.
Nem tartasz attól, hogyha visszanyúlsz egy régi vershez, akkor elveszik belőle az az érzés, vagy gondolat, amit akkor éltél meg, amikor íródott?
Ez kétélű penge, a régebbi írásaim oké, hogy vers formában vannak, de inkább naplóbejegyzésszerűek, nem elég kifejezőek adott esetben. A mostani fejemmel tudom, hogy akkor mire gondolhattam, de sok gondolatot nem érzek valójában indokoltnak, de hogyha van benne valami, ami alapjáraton jó, akkor úgy érzem, hogy jobbá válik az által, ha kiveszem belőle a töltelék szavakat és sorokat Szerintem akkor lesz jó minden szöveg – ez igaz versre is, prózára is és dalszövegre is -, ha nincs benne egy indokolatlan szó se, és eddig eljutni… Dalszövegnél ez azért nehezebb, mert ott ki kell tölteni a helyeket. Vannak műfaji sajátosságai, viszont akkor is indokolttá kell tenni, bármit is írunk bele, még ha töltelék rész is.
Mennyiben különbözik a vers és a dalszöveg?
Pont múltkor volt erről egy kerekasztal beszélgetés, ahol két másik dalszövegíróval beszélgettünk erről. Ez a kérdés nagyon megosztja a szakmát, általában a dalszövegírók nagy része – rajtam kívül – azt gondolja, hogy nem kell versként megállnia egy szövegnek a helyét. Én akkor érzem teljesnek, hogyha olyan dalszövegem van, ami önmagában is működik, de ez nem azt jelenti, hogy a másik nem lehet jó. Nem szoktam magyar szövegeket versként olvasni, de azt hiszem az igazán jól összerakottak dallam nélkül is megállják a helyüket. Hogy ez a gyakorlatban mennyiben más?! A dalszöveg a legtöbb esetben kötött formát követel, míg a versben beszélhetünk szabad versről, ahol nem kell feltétlen szótag számokra figyelni és nincs rím kényszer. Egy dalszöveget kevésbé tudok rímek nélkül elképzelni, persze vannak olyan szélsőséges irányzatok, ahol a zenére mondanak szöveget és nem feltétlenül használnak rímeket, de nem igazán ismerek olyan magyar dalszöveget, ahol nincs. Bár a Tudósoknak vagy az A.E. Bizottságnak talán pont vannak ilyen dalaik. Mindenesetre vannak olyan formai követelmények, melyeknek érdemes megfelelni, mert nem esik jól a dalt se hallgatni, se énekelni, hogyha nincs benne semmilyen műfaji megkötés.
A zene automatikusan magával hozta a dalszövegírást vagy inkább kísérletezésképp vágtál bele?
Szerintem nem volt ez ilyen tudatos soha. Ahogy jött a zene, úgy evidens volt az is, hogy írok hozzá szöveget. Sokáig sokkal jobbak voltak a dalszövegeim, mint a verseim, amiatt, hogy eleve többek kellett gondolkodni rajtuk. A tizenhét-tizennyolc évesen írt dalszövegeim – az Elefánt indulásánál - még most is megállják a helyüket, míg a verseim nem feltétlenül. A Magányos és a Kerüld a napfényt akkoriban íródtak és a mai napig jónak tartom őket, valójában a dalszövegírással tanultam meg verset írni. Most már egyre inkább úgy tudok verset írni, hogy az nem felel meg formai követelményeknek. A költészet is egy szakma, most az a helyzet, hogy a kötött forma nem menő.
A Slam Poetry-t is ide sorolnád? Te szívesen kipróbálnád magad ebben a műfajban?
Nem feltétlenül, ott aztán minden van. A raptől kezdve a kifejezetten verses formákig. A slam poetry-nél főként maga az előadás az, ami számít, ami elvisz bármilyen szöveget. Egy prózát is lehet úgy előadni, az ettől függetlenül költészet maradjon.
Folyamatosan zsűrizek, másodszor vagy harmadszor voltam a Slam Országos Bajnokság előválogatóján zsűri, mindig kérdezik, hogy nem akarok-e, nemrég volt az első slam est, hogy olvastam fel szöveget, de úgy érzem, nincs szükségem még egy felületre, ahol a színpadon szerepelhetek, illetve vannak nálam sokkal felkészültebb slammerek is. Ezen kívül, ha elkezdenék slammelni attól is félnék, hogy elfelejtem a szöveget, nagyon rossz a memóriám. A slam poetry pedig általában akkor az igazi, ha valaki fejből mondja a szöveget. Én a dalszövegeket is úgy tanulom meg, hogy tizenhétmilliárdszor meghallgatom előtte a saját lemezünket, mire megjegyzem, különben reménytelen. Tartok is mindig az új lemezbemutató koncertektől, hogy mennyit fogok hibázni. Mostanában egyébként úgy tűnik, mintha a show része lenne, ha hibázunk. A zenekar 5. szülinapján volt egy nagy tévesztésem, amikor egy teljesen más szöveget kezdtem el énekelni egy dalra, ehhez képest az ez után megjelent koncertkritikában ki volt emelve, hogy „hát ügyes próbálkozás volt az a kamu hiba..”. Már mi sem görcsölünk ezen, úgy kezeljük, hogy ez az élő zene varázsa. Persze, olyan sokszor nem fordul elő, maximum minden harmadik koncerten egy-egy alkalommal, de nagyrészt az emberek 99%-nak fel sem tűnik, mert már ennél rutinosabbak vagyunk.
.jpg)
Az Artisjus díjhoz visszatérve, mit jelent számodra ez a díj? Jelent-e valamilyen elvárást is a későbbiekben?
Nem érzem nyomásnak, lehet, ez abból fakad, hogy alapvetően nem vagyok rajongó alkat. Nem gondoltam soha, hogy attól, hogy valaki ismertté válik, megközelíthetetlen lenne. Ez a díj majdhogynem annak a jele, hogy jól csinálom a dolgom, ezért nem kell, hogy befolyásoljon. Magam felé vagyok annyira igényes és eleve maximalista, hogy a folyamatos fejlődést tűzzem ki célul – a díjtól függetlenül is.
Az Artisjus díjnak azért örülök nagyon, mert eléggé szakmai, és itt olyan emberek kapnak díjakat általában, akikre én is felnézek. Magyarországon nem tudok olyan díjat mondani még, ami ebből adódóan szimpatikusabb lenne. Eddig is figyeltem, hogy kik azok, akiket neveznek, és, kik kapják meg, nagy részükre fel is nézek. Nyilván, nem ismerek mindenkit, de jó dolognak tartom, hogy egy ebbe a körbe tartozhatok. A szüleimnek is tök sokat jelent, büszkék rám, úgyhogy fontos.
A Magányos c. dalotok és klipetek óta folyamatosan felfelé ível a zenekar ismertsége és folyamatos alkotómunkában vagytok. Mekkora előkészületet igényelt ez a kezdetekben? Voltak-e buktatók?
Érdekes módon soha nem volt buktatóink, nyilván személyes megbicsaklások voltak, amikor úgy éreztük, nem biztos, hogy van értelme Magyarországon a mi zenénknek, de aztán ezt hamar elengedtük, már nem volt szempont, hogy lehet-e pénzt keresni vele. Köztudott, hogy mi vagyunk az utolsók, akik ebből a zenekarból pénzt kapnak. Simán van a mai napig olyan koncertünk, amikor egyáltalán nem, vagy csak jelképes összeget keresünk, mivel fontosabb az, hogy a projekt fejlődjön, vagy a maximumot tudjuk nyújtani mind a magunk számára, mind a közönségnek. Ez természetesen egy folyamatos fejlődésnek az eredménye. Az sosem volt kérdés, hogy ezt csinálni kell!
Mióta Budapesten vagyunk, a zenekar menedzsmentjét és marketingjét is elég tudatosan alakítjuk, az, hogy közben a menedzsmentünk is változott nyilván annak is köszönhető, hogy elég nehezen találtuk meg azt a csapatot, akik pont ugyanolyan elánnal tudják ezt szervezni, mint amennyire mi hiszünk benne. Sok mindent most se engedünk ki a kezünkből, pont, azért mert senki más nem tudja valójában a dolgokat úgy csinálni, ahogy mi elgondoljuk, például a én teszem ki a FB posztokat és kommunikálok az emberekkel. Azt gondoljuk ez egy elég fontos felület ahhoz, hogy olyan valaki végezze ezeket a feladatokat, aki egyébként is a közönséggel tartja a kapcsolatot. Ezért folyamatos munka is van vele, a koncertezés és a próba csak egy apró szelete annak, ami a zenekari munka. A maradék részét mindenféle egyéb menedzsmenti munka, posztok gyártása, grafikai anyagok készítése, fotózás, klipkészítés, merchek kitalálása teszi ki, ezekből már több dolgot a menedzsment végez, de semmi nem megy ki a kezünk közül úgy, hogy mi ne adtuk volna rá az áldásunkat.
Folyamatosan képben kell lenni, megtalálni a megfelelő embereket a csapatba. Egy ideje mondhatjuk, hogy nem csak ötünkről van szó, hanem tízen x emberről, akik folyamatosan dolgoznak azon, a vizuáltól kezdve a hangon át a klipek elkészítéséig, hogy minden flottul működjön. Ez folyamatos munkát jelent mindenkinek.
A dalaitokra egyaránt jellemző a lágy melankólia és az energikusság is. Melyek azok, amelyek kifejezetten energikusak? Mennyire jellemző rátok, hogy váltogatjátok a zenei stílusokat egy dalon belül?
Több olyan dalunk is van, amire pogózik a nép. A Folyó például kifejezetten szomorúan indul aztán hatalmas nagy veretés lesz, igazából elég sok az olyan dalunk most már, amire lehet ugrálni vagy headbangelni. Ha valaki meghallgat egy élő koncertet, legalább a fele ilyen, még az olyan dalokat is átalakítottuk koncertképessé, amik nem feltétlenül voltak ilyenek. Kicsit változtattunk a tempón, beleraktunk egy-két plusz részt, amiben van energia, és, hát maga a színpadi jelenlétünk, ami kifejezetten mozgalmas - ugrálós zenekar vagyunk!
Vannak olyan dalaink, amik következetesen egy stílusjegyet hordoznak, főként a punk dalok. A Fa kard egy következetesen végig veretős szám, a Kerüld a napfényt egy keringő, elejétől a végéig, de jellemzőbb az, hogy inkább egy dalon belül váltakozik egymásután sok féle elem. Ez kifejezetten jellemző ránk. Meghatározható jellemvonásunk, hogy úgy gondolkodunk a dalírásról, mint, ahogy a zeneszerzők a klasszikus zenéről, hogy A-ból B-be tartunk, vagy mondjuk D-be, és aközött van egy csomó intermezzo, például ahol „leültetjük” a dalt, vagy teljesen más jellegű témát hozunk be. Inkább az a ritka, amikor ABABAB szerkezetű a dal, ahol a versszak-refrén váltakozik, ha van is még versszak-refrén, akkor is mindig van versszak1, verze1, refrén1, verze2, refrén2, tehát ezeket variáljuk, akár adott esetben stílusonként vagy más stílusjegyek alapján formáljuk át az egész dal hangulatát.
Több zenei stílus is megjelenik a dalaitokban például pszichedelikus, elektronikus zenei hatások, melyik áll hozzátok a legközelebb mégis? Milyen zenei hatásokból, zenekaroktól tudtok ihletet meríteni?
Olyat nem szoktunk csinálni, hogy egy zenekar stílusát megpróbáljuk átültetni a zenénkbe, inkább olyan zenekarok vannak, akik hasonlóan gondolkodnak a zenélésről, mint mi pl.: King Krule, aki elég szépen vegyíti az elektronikus zenét, a grunget és a hip hopot egy lemezen belül. Nekem Eric Truffaz volt sokáig nagy példaképem, ő egy francia trombitás, akinek olyan projektjei vannak, melyek a saját neve alatt futnak, de sok zenei együttműködése van más zenészekkel, a rap-től az elektron át sok stílusban. A Radiohead is ilyen kicsit, azt, hogy milyen zenei stílusban gondolkodunk, mindig az aktuális kedvünk határozza meg. Mostanában azért megyünk az elektronikus irány felé, mert érdekel minket, hogyan lehet úgy átadni, hogy hangszeren eljátszható legyen, és úgy mászkáljunk a stílusjegyek között, hogy az ne hazudtoljon meg minket, hogy Elefántos maradjon – szerintem ez elég nagy kihívás. Szóval, kísérletezünk, és amelyik megtetszik, azon addig dolgozunk, amíg nem lesz koherens egész.
Vannak-e olyan magyar zenekarok, akik szintén inspirálóan hatnak rátok?
Nekem abszolút a Kispál és a borz, a Hiperkarma vagy az egészen korai Quimby volt meghatározó a szöveg szempontjából, a szöveg minősége miatt pedig az A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I. Nekem fontos szempont, hogy olyan szöveget írjak, ami nem feltétlenül érthető első hallásra, ez egyfajta öngól is, hiszen emiatt lassan alakult ki a közönségünk, de látjuk, hogy mostanra kezd beérni az öt éves munkánk. Abban, hogy teltházas koncerteket tudunk adni sok szerepe volt annak is, hogy olyan tartalmakat közvetítünk, amiknek idő kell, míg beérnek, de hittünk benne, hogy ennek így kell történnie.
Ha Magyarországon azt mondjuk, hogy alternatív zene, lírikusabb szöveggel, mindenkinek a Quimby jut eszébe vagy a Kispál. Többen is említettek titeket egy lapon a Quimbyvel, illetve játszottatok is velük. Hogyan tudtátok elkerülni azt, hogy beskatulyázzák a zenekart?
Minket is próbáltak beskatulyázni, de mivel elég eklektikusak vagyunk ezért mind a zenei, mind az újságíró szakma hamar rájött, hogy nehéz ezt így kimondani. Nem lehet azt mondani, hogy alternatív, mert például a Faun c. dalunk egy négy perces elektronikus intróval indul, majd rap lesz belőle, innentől kezdve se a Kispál, se a Quimby nem állítható mellé. A dalainkon belül is sokkal változatosabb stílusjegyeket használunk, mint az említett zenekarok. Kiss Tibi mondta egyszer, hogy sok szöveg van egy dalon belül, de ezen nem kívánok változtatni, mert ez egy ilyen zenekar. Rengeteg olyan dolog van, amit mindannyian skatulyázunk, én is ha meghallok egy új zenekart, próbálom azonnal valamivel azonosítani. Egyrészt elfogadtuk, hogy ez így van, másrészt nem nagyon foglalkoztunk ezzel egy idő után, ki is nőttük. Most meg már hozzánk hasonlítanak más zenekarokat, de hát ezzel nem tudok mit csinálni.
Maga az alternatív rock zene kényszer elnevezése annak, amikor valamit nem nagyon tudnak hova tenni, mert kicsit rock, de annál igényesebb dalszöveggel. Úgy érzem, minden műfaj, aminél igényes a szöveg az alternatív rock kategóriába kerül, hogyha nem hip hop vagy rap. És vannak a könnyebben befogadható szövegek, amikben nincs semmiféle szélsőséges érzelem – ezt nevezzük pop zenének és van még az összes többi, ami mondjuk provokatív, nem feltétlenül vidám, hanem szomorú vagy melankolikus, és akkor az az alternatív rock zene halmazába kerül, mindegy, hogy amúgy mi. Tehát nincs rá igazából megfelelő kifejezés, az alternatív pedig egy jó szó, mert magában hordozza a megfoghatatlanságot, hogy nem lehet rá mit mondani. Szerintem ezzel nincs baj, csak az emberek fejében ezt rendbe kell rakni. Amúgy sem így hallgatnak zenét, van a jó meg a rossz zene. Ha jót csinálsz, akkor teljesen mindegy, hogy az mihez hasonlít, mert akkor úgyse hasonlítani fogják valamihez, hanem meg akarják hallgatni legközelebb is…
Milyen saját illetve zenekari projekteken dolgozol most?
Simon Marcival volt szó róla, hogy összehozzunk egy szomorú estet, ahol a világirodalom legszomorúbb műveiből hangzanak el részek – persze kifejezetten ironikusan. Hiszek egyébként abban, hogy a világirodalomban a szomorú művek hosszútávon az életképesek, ill. a legszebb írások között igen kevés a „de jó élni” hangvételű mű. A zenekarnak azért sok az ironikus dala, régen több volt a szomorú, de már inkább f**k-ot mutatunk a szomorúságnak is. Ez nem azt jelenti, hogy tudunk vidám dalokat írni, de azt érzem, hogy egyre több az inkább vicces hangvételű.
Ezen kívül tervbe van véve egy nagy MÜPA-as koncert, bár az inkább show jellegű. Most kezdjük írni a következő lemezt, legalábbis tudjuk, hogy mikor kezdjük el. Már nagyon hiányoznak mindenkinek azok a próbák, amikor tényleg alkotunk. Az elmúlt időben mindig volt valami, ami a valós alkotási folyamattól elvette az időt. Elég sok felkérésünk is van, turnézunk, készülünk a fesztivál szezonra, klipet kell forgatnunk, de a következő lemez mindig az első számú projekt. Legszívesebben sokkal több lemezt adnánk ki, de közben azt is tudjuk, hogy egyrészt mindegyikünknek érnie kell hozzá, másrészt az, hogy kétévente kiadunk egy újat, viszonylag optimális időintervallum, ami alatt ki lehet dolgozni dalokat és kiforrhatnak új gondolatok és zenei témák. Mi legjobban azt szeretjük az egészben, amikor valami újat tudunk „letenni az asztalra”, a stúdiózás a legjobb időszak a zenekar életében, ez a folyamat a legérdekesebb. Valami újat alkotni a semmiből, az a legistenibb!
Milyen visszajelzések érkeztek eddig, a közönség mennyire rugalmas és befogadó azokra a zenei stílusokra, amikben mozogtok?
Abszolút. Ettől mi is meg vagyunk hatódva, másrészt elég jó pedagógusok vagyunk, ezért már az elején is kommunikáltuk, hogy azok hallgassanak minket, akik eleve is változatosan hallgatnak zenét és nem egy stílusra vannak beállva. Én is olyan zenehallgató vagyok, akinek olyan a track list-je, hogy egymás után teljesen más típusú dalok következnek. Akik tényleg szeretnek zenét hallgatni és nem az az elvárás, hogy a háttérben menjen valami, azokból áll össze a közönségünk, tök jó, hogy körénk gyűltek azok, akik hasonlóképp vélekednek a zenéről is.
Írta: Schranez Rebeka
Zenekari fotó - fotós: Máté Balázs
Koncertfotó - fotós: Sinco
2018. május 1. 10:26