Hallgatni, hallgatni, hallgatni… – 3. rész
„Ma már az internet segítségével a világ legjobb művészei, zenéi elérhetőek. A mi időnkben, a kazettás magnó korában nem volt ilyen lehetőség” – emlékeztet a veterán basszusgitáros a hőskorszakra, amikor a Hétfő együttessel elindulva még a saját tulajdonú hangszerekért is keményen meg kellett küzdeni. Miért nem tudott igazán „befutni”, nagylemezt felvenni a szebb reményekre jogosító V’73 trió? Milyen anomáliák adódtak a különböző Volán formációk körül? Miért cseréli a színpadot keverőpultra és hangrögzítő eszközökre egy kiváló zenész, zeneszerző-szövegíró? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk Sáfár Józseftől, aki nem rejti véka alá azt sem, mit gondol a mai kor zenélési szokásairól.
A (V’73-as) srácok nem álltak ki melletted? Hiszen hét éven keresztül együtt, jóban-rosszban kitartottatok egymás mellett.
Beszéltem erről az Istvánnal. Tekintettel hosszú és tartós barátságunkra, nagyon nem akart megsérteni, válaszút előtt állt. Véleménye szerint előbb-utóbb konfliktushelyzetet teremtett volna, mivel a mi triónk nagyon egységes, baráti klikket alkotott, ezáltal Rózsi kirekesztettnek érezhette volna magát. De nem zárhatók ki az esetlegesen felmerülő műfaji problémák sem. Miután ugyanilyen meggondolásból Lerch sem akart egyedül maradni, magával vitte Sanyikát. Tudomásul vettem. A könyvében is leírta, nagyon megviselte, hogy elválnak útjaink, s ez nehéz döntés volt számára. Komoly lelkiismeret furdalással küzdött és nagyon örült, amikor a P. Box beindult.
Egyáltalán, hogyan érintett téged a V’73 megszűnése?
Nem jól. Több voltunk, mint egy zenekar, mint együttes, a V’73, ahogy beszéltünk róla, igazi baráti társaság volt. Mondhatnám, zárt kommuna. Itt említeném meg, a vége felé, a Loksi turné alatt felmerült, hogy Karácsony James beszállna hozzánk, nagyon tetszett neki a zenekar, tanulgatta is a dalokat. Eleinte örültünk neki, hogy lett volna még egy jó énekes, még teljesebb vokál, de Sanyika erősen tiltakozott, hogy a trióból kvartetté bővüljünk. Őt idézve: „A baráti társaságba beférkőzzön egy negyedik ember?” Majd ellentmondást nem tűrően kijelentette: „Szó sem lehet róla!”. Egyébként a triózenélés a mai napig hiányzik nekem, ugyanis ott jobban kiteljesedhet egy zenész. Éppen ezért néha elfogadok egy-két meghívást, hogy a kis klubokban átélhessem ezt az élményt.
Amikor elhatároztuk, hogy vége, elosztottuk a cuccot és a közös zenekari pénzt is. Pontos adminisztrációt vezettünk mindenről, figyeltünk arra, hogy a hangszerekre is egyformán költsünk. Ebben a tekintetben is sokat tanultunk az Omegától, ahol ki voltak osztva a szerepek.
Mihez kezdtél, miután „egyedül maradtál”?
1977 végén úgy döntöttünk, hogy én folytatom a Volánt, ők pedig tovább mennek az újonnan alakult zenekarba. Ekkor hívott fel Molnár Gyuri Elefánt az Omegából (először azt hittem, felvesznek basszusgitárosnak, már kezdtem örülni), hogy a Mikrolied vokálnak kellene csinálni egy demót. Várszegi Évike, aki Gyuri felesége volt akkoriban, valamint Szigeti Edit és Szánti Jutka adták a Mikrolied aktuális felállását. Basszusosként rám gondoltak, dobosként Bucira (Debreczeni Csaba, Bergendy együttes – H.I.), valamint Dáni Jancsi (Dáni János zongorista, legutóbb a Bergendy tánczenekar tagja – H.I.) lenne a billentyűs. Edit és Jutka már rutinos zenészek voltak, a Vadmacskák elnevezésű női rockbandában nyomták. Ennek érdekében az Omega Szigeti Editék házának az alagsorában összerakott egy kis stúdiót.
Edit és Jutka angolul írták a nótákat, ezeket fölvettük a pinyóban. Azt kell mondjam, Buci dobolásától elájultam! Olyan zeneisége van, ami ritka a dobosoknál. A csajokat még nem nagyon ismertem, éppen ezért volt képes meglepni kristálytiszta, pontos énekük. Ennek hatására ismét feléledt bennem a vokális hangzás iránti szeretet, rájöttem, hogy nem véletlenül indultam el ezen az úton anno. Akkor határoztam el, hogy velük csinálom meg az új Volán együttest.
Ezen felvillanyozódva berontottunk a Volán Tröszt vezérigazgatójához, aminek eredményeképpen a soron következő vállalati bulin már az új formáció lépett fel. Itt már nem tudtam kicselezni a V-betűt, így lettünk Volán-Mikrolied együttes, ahol először Pálmai Zoli dobolt, Dáni Jancsi billentyűzött, Szánti Jutka alt-, Várszegi Éva szoprán-, Szigeti Edit pedig mezzoszoprán szólamban vokálozott. Utóbbi, nem mellesleg gitározott is, én meg néha a negyedik szólamú vokált nyomtam. Az Indulj hát című számunk országosan ismert lett, de Téli dal címmel is volt egy gyönyörű nótánk. Mindkettőt Molnár Gyuri ajánlásával a Magyar Rádió 6-os stúdiójában rögzítettük. Azon kívül, hogy a lányok gyönyörűen énekeltek, szépek is voltak, beindultak az ifjúsági parkok, az Omega- turné, a balatoni Zorán turné, és így tovább... És akkor megint jött a hanglemez gyártól a nagy NEM. Valakiknek a köreit megint zavartuk. Aztán újabb átalakulás: Enyedi Ernő lett a billentyűs és későbbi felesége, Csuka Mari a dobos, ám ez a felállás sem tartott sokáig. Noha minden zenekaromban benne volt, mégis ebben az időben jöttem össze Jutkával, és összebútoroztunk.
1979-ben Volán Rt. néven újjáalakultunk. A Beton együttesből lett Korona zenekar énekesét Tunyogi Péter Tunyót elvitte a P. Mobil. A basszusgitárosuk külföldre ment, Jutkával mi léptünk a helyükre. Lippényi Gábor billentyűzött, Kainráth György dobolt, Major János gitározott és hegedült, Szánti Jutka énekelt, én meg basszusoztam. Ez lett tehát az új Volán Rt. formáció, amellyel nekiugrottunk a kőkemény, döngetős rocknak, de Jutkának ez nem annyira tetszett. Egy kislemezre ennek a brigádnak is futotta, a Kezedben a sorsod, illetve az Én is ugyanúgy című számokkal.
Még ez előtt felléptünk az Ifiparkban is, ahol megjelent Erdős és Csepregi Éva, aki szeretett volna segíteni Jutkának. Akinek ekkorra már elege lett ebből a szakmából. Ezek után történt, hogy Pásztor Laci, a Neoton gitáros-vezetője felhívott, hogy találkozni akar velem. Ott derült ki, miután Galácz Lajos abbahagyta az aktív zenélést, hogy nekem szánják a basszusgitáros posztot. Ez az ajánlat eléggé váratlanul ért: végigfutott bennem a gondolat a progresszív V’73-as múltamról, a jelenlegi zenekarba és a csajokba fektetett rengeteg munkáról, de őszintén szólva a Neoton zenei stílusát sem éreztem közelállónak magamhoz. Egy hét gondolkodási idő után nemet mondtam, pedig Jakab Gyuri, aki szintén a nehezebb műfajból érkezett, nagyon kapacitált, hogy ketten összefogva mire lennénk képesek a zenekarban. Gyorsan lehűtöttem, hogy a zenei nézetkülönbségek miatt semmiképpen sem lehet életképes ez a „házasság”. (Szerintem egy hónapon belül – az akarnokságom miatt – ők rúgtak volna ki engem).
Miután mindkét Volán formáció, a Mikrolied és az Rt. is kútba esett, Jutkával elhatároztuk, hogy befejezzük a zenélést és a „civil” életben – visszatérve tanult szakmámhoz – a ruhaiparban próbáltunk boldogulni. Ám az sem mondható sikertörténetnek, így épp jókor jött Cserháti Pityiéktől a megkeresés, hogy legyek a frissen alakult P. Box basszusgitárosa.
.jpg)
Miután a P. Box történetét több oldalról kivesézték, kiveséztük, javasolnám, hogy inkább az azt követő időkről beszélgessünk. Erről ugyanis szinte semmilyen információ nem lelhető fel.
’84-ben léptem ki a P. Boxból, nem sokkal később megkeresett Buksi (Kőrös József a Hobo Blues Band gitárosa volt – H.I.) és Soltész Rezső kísérőzenekaraként – amelyben szegény Oláh Ali billentyűzött, Dávid Gabi a Geminiből dobolt, Bihari István Isu, a Kék Csillag zenekar szaxisa – elvállaltunk egy szovjet turnét. Összesen három alkalommal bejártuk az egész Szovjetuniót. Közben azért megírtam Szánti Judit Szombat éjjel című nagylemezének zenéjét – a szövegeket Jutka írta –, amelyet Törökbálinton vettünk fel 1985-ben. Már a megelőző kislemezét is betiltották, a nagylemezéről pedig négy dalt nem engedélyeztek nyilvános helyeken játszani. Na, akkor aztán drága Jutikámnak – ahogy előbb említettem –, végképp elege lett ebből a szakmából. Egy darabig még az Express együttessel turnézott, de már csak az angol nyelvű (Supra Hits) lemezeken volt hajlandó énekelni.
Ez kitartott majdnem ’90-ig, utána hangkazetta másolással foglalkoztam. Előbb magánboltoknak dolgoztam, ott találkoztam egykori zenésztársammal, Enyedi Ernővel, aki akkorra már létrehozta a kis magánstúdióját, ahová elhívott dolgozni. Ebből nőtte ki magát aztán a későbbi első, független magyar hanglemezkiadó cég, a Proton és az E stúdió. A kazettákkal való bíbelődést hamar feladtuk, mert nem minősült legálisnak. Ernő egy vidéki lagziban felfedezte a Kadlott Karcsi nevezetű énekest. Rengeteg nótát tudott és a lakodalmak rendkívül népszerű figurája volt. Ez időszakra esett a 3 + 2 és az egyéb lakodalmasnak nevezett mulatós műfaj csúcspontja. Engem nagyon érdekelt a technika, én kezeltem a kis Fostex magnót, volt egy kis keverő. Kadlottal felvettük az első kazetta anyagot, amit vettek, mint a cukrot. Segítségnek megtaláltam Szűts Pistit (jelenleg a Kormorán billentyűs-zeneszerzője – H.I.), Ernő pedig összebútorozott a Dorozsmai Péter működtette Tom-Tom stúdióval. Kadlott felénekelte a dallamot, mi megcsináltuk a kísérőzenét, megkevertük, kazettára rögzítettük, óriási sikere volt. Két év alatt rendesen felfejlődtünk, Ernő felépített egy profi stúdiót, egy ideig nagyon futott a szekér. Ezalatt persze rockot, metalt és popzenét is kiadott: Edda, Rózsi, és még számos előadó lemezét. Nem egy banda, mint például a Moby Dick a Protonnak köszönheti, hogy befutott, de a Tankcsapda is nálunk rögzítette első albumát. Közben nem hanyagoltam el teljesen a színpadot, játszottam egy-két formációban is: például 1993 és ’96 között a BoeGhoe blues brigádban Moldován Gyulával, ahova az ex P. Box- dobos, Szabó Pisti hívott.
Egy idő után önállósítottam magam, egy Atari-cuccal kezdtem kialakítani a magam házi stúdióját. Közben 2000-től összekerültem egy igazi zsenivel, Láposi Farkassal az Overdrive trióban. Na, ő az a zenész, akivel életem végéig játszottam volna, ha nem következik be tragikus halála! A stúdiózás úgy érzem bejött, biztonságosabb megélhetést nyújt, mint a zenélés, vagy bármi más, amibe életem során belefogtam. Azzal most nem kérkednék, hogy hány nagy sztárral dolgozom együtt, egyre komolyabb munkákat vállalok. És persze élvezem is, egyre jobban feltunningolom a cuccaimat. Ami a zenét illeti, annyira nem vágyódom színpadra.
Judit már két éve nincs, amiről csak a zene tudja elterelni a gondolataimat. Nagyon hiányzik… Csinálom az ős-P. Box zenekart a másik két élő, alapító taggal (Varga Miki, Szabó Putyur), és fiatal, tehetséges muzsikusokkal kiadtunk egy emléklemezt; időnként vannak fellépéseink, de nem visszük túlzásba. Most, hogy az idén Papp Gyuszkó belépett a brigádba a nagy Hammondjával, talán egy kicsit többet fogunk vállalni. Gyuszival 1973 óta ismerjük egymást és nagyon régóta dolgozunk együtt a stúdiómban.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2024. április 24. 05:02