MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Indul a Hangszert a kézbe

Hónapokig tartó nagyszabású, interaktív zeneoktatási roadshow hét magyar városban, a Cseh Tamás Program támogatásával. A sorozat fővédnöke: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

Február 28-án kezdődik a Hangszert a kézbe, amely a magyar zeneoktatás történetének egyik legnagyobb szabású eseménye lehet. Hét városban öt-öt napon keresztül díjtalanul látogatható interaktív hangszerkiállítás, hangszersimogató, rendhagyó ének- és zeneórák, minikoncertek, szakmai rendezvények várják a fiatalokat és a zenélés iránt érdeklődő idősebbeket. Több mint száz kipróbálható hangszer, hangtechnikai eszköz és ministúdiók - ez a Hangszert a kézbe, amelynek első állomása a szolnoki Aba-Novák Agóra lesz. A roadshow-t a Hangszeresek Országos Szövetsége szervezi az NKA Cseh Tamás Programja támogatásával.

A Hangszert a kézbe nagyszabású, országjáró könnyűzenei hangszersimogató, interaktív hangszerkiállítás, előadássorozat és oktatási bemutató 6-12. osztályos diákoknak és fiataloknak.
Helyben kipróbálható, óriási hangszerparkkal, rendhagyó énekórákkal, minikoncertekkel hívja fel a gyerekek, fiatalok – és persze szüleik és tanáraik – figyelmét a zenélésre, a könnyűzene tanulásának lehetőségeire.

Kéthetente más-más, összesen hét városban rendezik meg. Egy-egy városban öt napon át közel harminc program lesz.
Az első állomás Szolnok, az Aba-Novák Agóra, február 28. és március 4. között. A szolnoki esemény védnöke: Dr. Kállay Mária kormánymegbízott.
További állomások: Debrecen, Nyíregyháza, Pécs, Szombathely, Kecskemét és Budapest.

A Hangszert a kézbe legfontosabb eleme egy közel 400 négyzetméteres interaktív hangszerkiállítás és hangszersimogató. Itt szakemberek közreműködésével kézbe vehető és kipróbálható több mint száz hangszer és hangtechnikai berendezés. Külön standon lehet gitárokkal és basszusgitárokkal, dobokkal, billentyűs hangszerekkel, ének- és elektronikuszenei tartozékokkal, valamint ministúdiókkal ismerkedni. A sorozat fővédnöke: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Délelőttönként 9-13 óráig iskolai csoportoknak szervezett rendhagyó énekórák és előadások lesznek, melyek bemutatják a könnyűzene és a könnyűzenei hangszerek fejlődésének történetét, az irányzatok és a stílusok kialakulását és sokszínűségét. Mindezt fiatal tehetségek és profi hangszeres demonstrátorok minikoncertjei egészítik ki, melyek elmélyítik a zenei emlékeket és meggyőzően bemutatják a hangszerrel élés perspektíváit. A szervezők bemutatják a könnyűzenei oktatás területén az elmúlt évtizedekben kifejlesztett jó gyakorlatokat. A Hangszert a kézbe legfontosabb célja - amellett, hogy minden látogató minél több hangszert próbálhasson ki -, hogy felkeltse az érdeklődést a könnyűzenei tanulás iránt.

Délutánonként kísérőrendezvények, minikonferenciák, lépzések, játékok kapcsolódnak a kiállításhoz. Könnyűzenei szakmai szervezetek, médiumok és zeneiskolák mutatkoznak be. Lesznek zenetörténeti előadások, szakmai beszélgetések, zeneipari képzések, illetve helyi és a Cseh Tamás Program Induló Előadói Alprogramja által támogatott zenekarok is színpadra lépnek.

A Hangszert a kézbe könnyűzenei iparág minden képviselője számára pozitív lehet, hiszen igényes és zeneértő, hangszerekkel élő, fizető rajongókat és zenefogyasztókat nevel.

A tavaszi sorozat február végétől június közepéig tart és hét városba jut el: Szolnok, Kecskemét, Nyíregyháza, Pécs, Szombathely, Budapest. A helyszínek jellemzően a városok Agórái vagy frekventált helyen lévő művelődési házai.

A Hangszert a kézbe első állomása Szolnokon lesz, az Aba-Novák Agórában, február 28. és március 4. között. A hangszersimogatón kívül több mint harminc előadásra és rendezvényre kerül sor, pénteken és szombaton fellép Szeder, a Flatband, az Organism, Muck Éva, a 1 Life, illetve a Szolnoki Bartók Béla Zeneiskola Big Band. A szolnoki esemény védnöke Dr. Kállay Mária kormánymegbízott. Részletes program a rendezvény Facebook-eseményében.

A Hangszert a kézbe programsorozatot a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programja indítja útjára a Program Könnyűzenei Oktatási Alprogramjának részeként. A programsorozat megvalósítására az NKA Cseh Tamás program Ideiglenes Kollégiuma meghívásos pályázatot írt ki a Hangszeresek Országos Szövetségének. A programsorozatot a HANOSZ és az NKA Cseh Tamás Program közösen valósítja meg, bevonva a legfontosabb szakmai szervezeteket, legismertebb képzőhelyeket, zenetanárokat és előadóművészeket.


2017. február 17. 08:07

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA