JUDAS PRIEST - TELJES GŐZZEL ELŐRE!
Firepower címmel március 9-én jelent meg a Judas Priest tizennyolcadik stúdióalbuma, amely a legendás brit heavy metal alapcsapat első olyan nagylemeze az 1988-as Ram It Down óta, melynek elkészítésében szerepet vállalt a korai éra sikereiért jelentős részben felelőssé tehető Tom Allom. Az Andy Sneap társproducerkedésével készült Firepower ennek megfelelően klasszikus Priest-zenét rejt, amit a rajongók láthatóan örömmel honorálnak, a korong óriási siker világszerte. A Priest jelenleg nagyszabású arénaturnét bonyolít az Egyesült Államokban, melynek Newark-i állomásáról jelentkezett be a zenekar leghűségesebb tagja, Ian Hill basszusgitáros, hogy elmesélje a legfontosabb tudnivalókat az új lemezről.
Az új lemezetek a megjelenés hetében majd’ ötvenezer példányban kelt el az Egyesült Államokban, és ezzel a mértékadó Billboard Top 200 ötödik helyén nyitott, ami a legjobb helyezésetek eddig Amerikában. Meglepődtetek, hogy ennyire jól megy a Firepower?
Ian Hill: Eléggé! (nevet) Nagy örömmel tölt el minket, hogy az emberek ötven év után is kíváncsiak ránk. A Judas Priest popularitása töretlen, ezáltal pedig a relevanciája is megkérdőjelezhetetlen, ami határtalanul jó érzés! Amellett, hogy egy ilyen siker önigazolásnak sem utolsó, az egész metal műfaj számára is jót tesz, mert erősíti ennek a zenének a létjogosultságát.
Néhány kritikus egészen odáig merészkedett, hogy a Firepower a legjobb Priest-album az 1990-es Painkiller óta. Ti hogy látjátok ezt?
Ian: Én magam még ennél is tovább megyek: szerintem a valaha készített egyik legjobb lemezünk a Firepower! Mindenki a tudása legjavát nyújtotta, miközben készítettük, Glenn, Rob és Richie csodálatos dalokat írtak, a producerek pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy ehhez méltó megszólalást biztosítsanak a korongnak. A Painkiller óta most először vettünk fel dalokat élőben a stúdióban, és szerintem ez is érződik a Firepoweren, mert más energiák szabadulnak fel ilyenkor. Az elmúlt pár lemezt meglehetősen steril körülmények között készítettük, ami roppant precíz dalokat eredményezett, ugyanakkor a klinikai tisztaság el is vett az élükből valamennyit. Ezúttal szakítottunk ezzel a módszerrel, kihajítottuk a click track-et az ablakon, annál is inkább, mivel egy olyan dobosnál, mint Scott Travis, nincs is igazán szükség erre. A végeredmény így sokkal valóságosabb lett, az egész lemez lélegzik, van egyfajta nagyon természetes húzása.
A Firepower nekem esszenciális Priest-albumnak tűnik…
Ian: Azt mondanám, hogy ez a lemez a következő lépcsőfok a Redeemer Of Souls után. Mindig arra törekedtünk, hogy ne ismételjük magunkat, hogy minden egyes lemezzel újabb szintre emeljük a zenénket. Lehet, hogy ötven éve toljuk már az ipart, de hidd el, minden nap tanulunk valami újat, és ez tükröződik a dalainkban. Szerintem a Firepoweren megfelelő arányban találni tradicionális és modernebb megközelítésű Priest-témákat, a címadó dal súlyosságától a No Surrender dallamosságáig minden megtalálható a korongon, és ebből a szempontból a Firepower valóban vérbeli Priest-anyag!
Melyek a kedvenc dalaid a lemezről?
Ian: Minden nap más! (nevet) Jelen pillanatban az Evil Never Dies, amit a koncerteken is játszunk, de nagy favoritom a Guardians is.
Ezúttal két producert is bevontatok a lemezkészítésbe: egyfelől visszatért a korai időket meghatározó Tom Allom, ugyanakkor csatasorba állítottátok a jelenkor egyik felkapott szakemberét, Andy Sneapet is. Miért alakult ez így?
Ian: Ha számba vesszük a Priest producereit, a lista élén mindenképpen Tom Allom áll. Bár úgy tűnhet, hogy a Firepower kapcsán rehabilitáltuk a kapcsolatunkat, az igazság az, hogy már évek óta folyik a közös munka a háttérben: az elmúlt időszakban különféle jubileumokhoz kapcsolódó újrakiadások okán kevert át Priest-anyagokat, de számos koncertfelvételt is végleges formába öntött nekünk mostanában. Tomnál jobban senki nincs tiszában a Priest világával. Andy Sneap pedig a korszerű metalhangzások terén az egyik legjobb, rá azért volt szükség. Az ötlet, hogy mindketten irányítsák a munkát, jobban nem is valósulhatott volna meg. Emberileg totálisan egy húron pendültek egymással és velünk is, szóval óriási volt a hangulat a stúdiózás alatt. Kiváló meglátásaik voltak a dalok tekintetében, hangzás szempontjából pedig tényleg csak azt tudom mondani, hogy ilyen jól még egyetlen Priest-albumon sem szóltak a hangszerek, pedig eddig is ügyeltünk a minőségre.
Glenn Tipton az album megjelenése előtt néhány héttel jelentette be, hogy Parkinson-kórja miatt nem tudja vállalni már a turnézást. Mennyire ért váratlanul benneteket a döntése?
Ian: Igazság szerint számítottunk erre. Már az előző turné idején is hasonló volt a szituáció, Glenn már akkor gondolkodott rajta, hogy befejezi. Aztán koncertről-koncertre erősebb lett, egyre jobb formába lendült fizikálisan. Ezúttal viszont nem így történt. Már a próbák második hetében láttuk mindannyian, hogy ez így nem fog menni sajnos, Glenn pedig meghozta ezt a nehéz döntést. Gondold csak el: több mint tíz éve harcol a betegséggel, és óriási akaraterővel eddig mindig felül tudott kerekedni rajta, de sajnos elérkezett az a pont, amikor már muszáj kompromisszumot kötnie. Tragikus dolog ez, de Glenn természetesen továbbra is tagja a zenekarnak, és koncerteken néhány szám erejéig ezentúl is játszik majd velünk - például a mai Newark-i bulin is fellép a bandával! Andy Sneap vette át Glenn helyét, akire nem könnyű feladat hárult, de ahogy látom, egyre magabiztosabban áll Glenn posztján. Egyébként Glenn volt az, aki feldobta, hogy akár Andy is a helyére állhatna, mi pedig egyetértettünk. Andynél keresve sem találhattunk volna megfelelőbb embert a posztra.
A stúdióban is nehezen ment Glenn számára a munka?
Ian: Eléggé. Tudod, a Parkinson-kór egyik jellemző tünete, hogy a beteg huzamosabb időn át képtelen kontroll alatt tartani az izomfeszülést. Három dalt eljátszani koncerten nem jelent Glenn számára problémát, de órákon át dolgozni a stúdióban egészen más, úgyhogy elég kemény dió volt ez neki. De keményen küzdött, és végül sikerrel elérte a kitűzött célt. Minden tiszteletem az övé!
Pár hete a Priest másik legendás gitárosa, a 2011-ben magát nyugdíjazó K.K. Downing meglehetősen furcsán nyilatkozott Glenn visszavonulásáról, egyértelműen nehezményezte, hogy nem őt hívtátok vissza…
Ian: Valóban így történt, és nem is igazán értem ezt. Hiszen saját akaratából szállt ki a zenei bizniszből, senki nem kényszerítette erre. Ha egy focista visszavonul, és szerződtetnek valakit a helyére, aki aztán egy meccsen megsérül, akkor beállítanak egy másik aktív játékost a helyére, ugye? Nem a visszavonult játékost rehabilitálják, hanem bedobnak valakit a kispadról. Mi is pontosan ezt tettük. Eszünk ágában sem volt Kennyt visszahívni, hiszen anno világosan értésünkre adta, hogy nem akar már tagja lenni a Judas Priestnek, és mi ezt tiszteletben tartottuk. A részéről sem történt felénk irányuló kapcsolatfelvétel, nem jelezte, hogy vissza szeretne jönni. Erre előáll ezzel a történettel… Tényleg nem értem, mi járhatott a fejében.
Most, hogy Glenn is elhagyta a fedélzetet, te maradtál az egyetlen olyan tag, aki az elmúlt ötven évben mindvégig kitartott a zenekar mellett. Nem furcsa ez?
Ian: Dehogynem… Ráadásul Glenn és én mindig ugyanazon az oldalon álltunk a színpadon, szóval elég különös érzés, hogy nem őt látom magam mellett, hanem Andyt. Egyébként ugyanígy éreztem akkor is, amikor Kenny kiszállt. Persze elfogadom a helyzetet, annál is inkább, mert a rajongók is nyilvánvalóvá tették az eddig lejátszott pár koncert alkalmával, hogy bizalmat szavaznak ennek az új felállásnak is. Az élet megy tovább, és a Priest sem állhat meg!
Néhány évvel ezelőtt már eljátszottatok a gondolattal, hogy nem csináltok több nagy turnét, aztán mégsem ez történt. Mit gondolsz, meddig mehet még a gépezet ilyen elánnal?
Ian: Egyhamar nem fogunk lassítani, ezt megígérhetem! (nevet) Valóban felmerült ez a gondolat pár évvel ezelőtt, de Richie beszállásával új erőre kaptunk, baromi jó energiákat hozott a csapatba. A másik pedig, hogy amíg olyan jó lemezeket készítünk, mint ez a mostani, egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy otthon üljünk. Az sem megoldás, hogy csak pár koncertet adunk. Mégis, hogyan válasszuk ki azt a néhány várost, ahol fellépnénk? Az egyik helyre elmegyünk, a másikra nem? Ez nem lenne tisztességes a rajongókkal szemben. Biztos hihetetlen, de ugyanúgy élvezzük a turnézást, mint harminc évvel ezelőtt. Ha visszatekintek az elmúlt évtizedekre, kizárólag hálát érzek, hogy részese lehettem ennek a nagyszerű karriernek! Ha most abbahagynánk, biztosan nagy űr képződne bennem, de szerintem a többiekben is.
Melyek voltak a zenekar történetének legrázósabb fejezetei számodra?
Ian: A kezdeti lépések voltak a legnehezebbek, amikor télen is egy fűtetlen furgonban aludtunk a koncertek után! Ma már csak nevetek ezen, de akkor azért még kemény idők jártak ránk. Viszont annak az életformának is megvolt a maga bája, képesek voltunk pozitívan viszonyulni ezekhez a nehézségekhez, kényelmetlenségekhez is. Teljesen más világ volt a hetvenes évek eleje, mint a mostani, eleve sokkal korlátozottabb lehetőségeik voltak a zenekaroknak a fellépéseket illetően, nem volt könnyű úgy koncertezni helyi szinten, hogy a zenekar fenn is tudja tartani magát közben. De ezt is élveztük, és a sok küzdelem összekovácsolt minket. persze később is akadtak nehezebb pillanatok, például akkor, amikor a kilencvenes évek elején Rob kiszállt a bandából, de az azért más volt, inkább mentálisan volt kemény átvészelni azt az időszakot. Viszont akkor is kihoztuk magunkból a maximumot, a Rob nélkül készült Jugulator lemezre a mai napig büszke vagyok!
Szerinted a Firepower az utolsó Judas Priest-album?
Ian: Nem látom okát, hogy miért ne készíthetnénk még egy lemezt. Rendben, Glenn visszavonult, de dalokat azért továbbra is írni fog, szóval ebből a szempontból semmi nem változott. Lesz folytatása a Firepowernek, ezt már most ki merem jelenteni. Amilyen fogadtatásban részesült ez a korong, ez nem is lehet kérdés!
A Judas Priest július 24-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel!
Danev György
2018. április 12. 13:15