MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Király Linda

Üstökösként érkezett Magyarországra. Szépségével, hihetetlen hangjával és muzikalitásával elvarázsolta a közönséget, olyannyira, hogy Presser Gábor írta meg debütáló dalát, ami önmagában is egy komoly siker! Mára szinte mindenkinek kialakult képe van róla, de igazából nagyon kevesen ismerik, és nem látnak át a róla kialakult sztereotípiákon. Pedig fontos volna… szakmai tapasztalata legalább annyira kimagasló, mint ének-, és zenetudása, illetve amellett, hogy nagyon mély érzésű és gondolkodású ember, kiváló alkotó is!

Jól tudom ugye, hogy klasszikus zenei közegből jössz!?

Igen, a Bocesba jártam, ami a Julliard előkészítője. 13 évesen énekeltem a Carnegie Hall-ban… alapvetően operát. Akik ott hallottak énekelni, biztattak, hogy felvételizzek ide, és több száz jelentkezőből kettőt választottak ki. Én voltam az egyik.  

A klasszikus zene abszolút kötött műfaj, a frazeálásoknak, a dinamikáknak szinte mindig a kottát kell követniük. Emlékszel arra, hogy gyermekkorodban “szorítottak” a szabályok? Nem vágytál több szabadságra a zenében? 

Mindig is jellemző volt rám a kettősség. A zenében is. Bár blues-t, soul-t és egyéb könnyűzenei műfajokat hallgattam, mindig is szerettem a klasszikus zenét. De ha az éneklésről beszélünk, bátran mondhatom, hogy van abban valami borzongató szépség, ahogy egy más által megírt darabot kell hangról hangra visszaadni - ahogy azt a kotta megkívánja - a saját interpretálásoddal… Maria Callass zseniális példa volt erre. Ebbe a szigorú - persze gyönyörű - rendszerbe is tökéletesen beletette magát. Ez egy kihívás is… és felemelő, ha ebben sikerélménye van az embernek, vagyis megállja  helyét a feladatban.

Egyszer csak egy afro-amerikai gospel kórusban találtad magad. Ráadásul bedobtak a  “mély vízbe”! Hogyan érezted Magad? 

Egy viccnek indult az egész. A barátaim, akikkel a legszívesebben lógtam, ide jártak. Egy nap suli után mondták, hogy énekeljen  már az áriázós csaj is! Kiálltam, elkezdtem énekelni, és egyszercsak megszólalt egy másik hangom. Emlékszem jól, az I believe I can fly-jal, ami ugye nem is egy kifejezetten gospel nóta. Nagyon érdekes érzés volt, ahogyan jöttek a frazírok, “feel”-ek… ahogy vége lett, jöttek oda hozzám, és mondták a maguk stílusában: “Hey, you got soul!”, ami persze roppant jól esett, főleg, hogy magam is meglepődtem. Onnantól kezdve része lettem a kórusnak. Az egyetlen fehér csaj. 

Aztán hazajöttetek… hozott ez változást a Te zenei világodra? 

Azért ez alapvetően egy nagyon nehéz időszaka volt az életemnek, úgyhogy nem tudom kettéválasztani a zenei világot az egyéb életviteli változásokhoz képest! Hátrahagytam mindent. A megszokott környezetemet, a barátaimat, a szerelmet… itt minden új volt, ráadásul anyukám betegségével is birkózott a család. 
Mindenesetre a szüleim rengeteget meséltek az USA-ban arról, hogy milyen gazdag a magyar zene. Ehhez képest az eleje nem ment annyira simán. A Bartók konziba jelentkeztem… kérdezték, hogy milyen a hangfekvésem, mire én: drámai koloratúr szoprán. Az első reakciójuk az volt, hogy az nem lehet ilyen fiatalon, de aztán meghallgattak és az volt a válaszuk, hogy készen vagyok. Mégis elkezdtem járni, és nagyon élveztem. Tanultunk zenetörténetet, szolfézst, és kottaolvasást! Ezekbe sokkal mélyebben belementünk, mint odakint. 
A másik érdekesség, hogy én az USA-ban akkor már nagy áriákat énekeltem… itt visszavittek az elejére. Egyszerű, de jó dolgokat kellett megtanulnom.

Milyennek hallottad akkor a magyar zenét? Érezhető volt a kultúrális különbség az amerikai és a magyar könnyűzene között? 

Mi New Yorkban születtünk és nőttünk fel. 13 éves lehettem, amikor először hazalátogattunk. Fater persze gyakrabban jött Magyarországra, és mindig hozott valamit. Emlékszem, egyszer egy Rapülők kazettát. Imádtuk! Anyu pedig Rost Andreát! Nekünk ezek nagyon izgalmas csemegék voltak, és vártuk is kíváncsian mindig! 
Aztán az is egy furcsa, de tök érdekes jelenség volt, amikor “átmagyarosított” amerikai zenéket hallottunk.
… és nyilván nagyon más! A kinti szövegek sokszor az ottani szociális problémákra reflektálnak, és az aktuális politikai helyzet van előtérben. 
De mégis az volt a legnagyobb felismerés, amikor a magyar dalokban szembesültem a mély érzelmekkel! Én akkor ráébredtem, hogy az emócióim innen, Magyarországról származnak… hiába születtem és nőttem ott fel, a belső világom nem onnan való. 

Az alkotónak a dalhoz való viszonya más ott, mint itthon?

Abszolút nem látok különbséget… az ember ember! Egy helyről hozza a zenét! A kreálást! Mélyre nyúl, és minden jön magától!

Világsztárokkal is dolgozol. A dal, amit Eric Benettel énekelsz 2 Grammy-re lett jelölve, de írtál dalt Bob Synclear-rel és úgy tudom, hogy sokat melóztál a Fugees-zal is… van, amit Ők másképpen csinálnak, hozzánk - magyar dalszerzőkhöz - képest? 

Többek között Rodney Jerkins-szel dolgoztam együtt, aki írt dalt Michael Jackson-nal, Beyonce-val, és azt gondolom, hogy a hozzáállás nem különösebben más! Számtalan eszméletlen tehetséggel és roppant jó ötletekkel találkoztam itthon is, és a világ más részein… nem tudom elmondani, hogy ez vagy az jobban tetszik. Szóval nagyon nehéz ügy, de nem tudom, hogy mitől működik az jobban. Lehet, hogy csak csillagállás, vagy a kultúrák keveredése. 
De ha kell különbséget mondani, akkor egy van: nagyon mernek! Nem félnek a szokatlantól! Nem érdekli őket az, hogy “vajon mit fognak szólni a rajongók”! Ha valamit jó ötletnek találnak, akkor azt végigviszik. Talán ez a legmarkánsabb különbség! 

Szerinted mitől jó egy dal? 

Az első és legfontosabb, hogy legyen őszinte! Én személy szerint imádom, ha egy dal bátor! És pont nem az agyonhangszereléstől válik azzá. Inkább a letisztultságától. Sokszor egy egyszerű, levegős hangzással sokkal jobban belemászik a fülekbe! És hát ne felejtsük el, hogy a zenének át kell adnia egy életérzést! Ha ezt valaki meg tudja fogni - legyen az akár punk vagy metál - szinte sikerre van ítélve! 
Mindezt - hogy úgy mondjam - hétköznapi eszközökkel! Fontos, hogy legyen a dalban valami, ami megfogja az embereket! Ezt mondják amerikában hook-nak, ami megvan vagy meg lehet a zenében és szövegben egyaránt… egy aktuális mondat, egy dallam-dallamfoszlány, egy furcsa hangszín, ami megszólítja a közönséget, és el sem ereszti. 

A saját magadnak írt dalaid világa gyakran “dark”… ez honnan jön? 

Mindig is ilyen típusú ember voltam. Elég zárkózott tudok lenni, és a bajaimat jó mélyre letolom. Tudom, ez nem egészséges! Mint ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy valahogy ki kell jöjjön mindez az emberből! Én így - a dalaimban - adom ki a belső dolgaimat. Mély, kemény dolgokat éltem át, így ezeket!
Egyébként gyermekkorom óta ehhez a zenei világhoz vonzódom! Az öcsém mondta is mindig, hogy “You’re so weird!” Sokat viccelődött azon, hogy az elvontabb zenéket szeretem. 
Különben meg számtalam műfajt hallgattam és hallgatok a mai napig! És hogy egy egy párat említsek… Donny Hathaway; egyetlen hangban minden fájdalma érezhető volt. A Nirvana; korszakának abszolút meghatározó bandája, sokat hallgattam magányos estéken… és ha már őszinték vagyunk egymáshoz, elmondhatom, hogy gyermekkoromban szerelmes is voltam egy darabig Kurt Cobain-ba. Lana Del Rey; na ő is egy elég kemény zenei világú előadó, és a szövegei is zseniálisak. Vagy SIA, akit én évek óta követek. Ő inspirál is engem… gondolj bele, 41 évesen jött be neki az első nagy slágere! Micsoda erős, kitartó csaj!

Hogyan ír dalt Király Linda? 

Általában az autóban ülök, amikor megtalálnak az ötletek. 
Különben nem vagyok az az alkotó, akire rámutatnak, hogy “tiéd a labda, te jössz” és el is kezdek írni. Vagy természetesen jön belőlem, és akkor ömlik - a tavalyi évem egyébként ilyen volt -, vagy nincs semmi… és ez tarthat akár hónapokig! 
Pedig nagyon bírnám, ha bármikor tudnék írni, mint például az öcsém. Imádok is vele dolgozni. Zseniális dallamok jönnek belőle. Én meg egyből tudok rá reflektálni, szöveget írok, továbbgondolom, gyúrom… 
Úgy érzem, jól működöm cowriter-ként, és szeretek is másokkal dolgozni! Vannak emberek, akik a legegyszerűbb módszerekkel megnyitnak bennem kapukat, akiknek a társaságában könnyen nyúlok a mélyre. 

Min dolgozol most? 

Az új lemezanyagomon! Lesz egy angol és egy magyar nyelvű lemezem. Az utóbbi külön kihívás számomra! Nagyon sokat ad nekem az itthoni közönség, és szeretném mindezt viszonozni!
Ezenfelül részt veszek egyéb projektekben is. Mostanában lesz két film! Az egyik egy Benicio Del Toro-val. A zenéjét énekelem… a másik pedig egy HBO sorozat, amit Leonardo DiCaprio csinál - enyém a főcímzene! Fantasztikus lehetőségnek élem meg mindkettőt!

Alkotóként - dalszerzőként, szövegíróként - mi álmaid projektje?

Én egyszer az életemben - majd valamikor - szeretnék fantázianéven kiadni egy olyan lemezt, ami az összes vad ötletemet tartalmazza. A hip-hoptól a jazz-ig. Amiben hagyok mindent kiáramolni, ami természetesen jön belőlem. Amiben szabad tudok lenni… és nem kell azon izgulni, hogy ki mit fog mondani, gondolni! Olyan jó lenne azt a sok őrültséget kiadni, ami bennem van.

Lombos Márton


2019. július 9. 12:04

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA