MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

„Komoly suhanc” - L1LS/F Natural

„Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít.” (Liszt Ferenc)

Nincs két egyforma ember, mint ahogy nincs két egyforma gitár sem. Hangban legalábbis. Az evolúcióban e változékonyság egyfajta túlélési stratégia. A gitárok esetében is beszélhetünk valami hasonlóról – itt is van evolúció -, hiszen egy hangszer azon túl, hogy készítőjének, tervezőjének formába öntött – testet öltött – elképzelése, végeredményben szeretne eljutni a zenészhez, túlélni divatokat, trendeket. Ma, amikor már egy gitárnál is lassan alapkövetelmény lesz az USB-csatlakozási lehetőség, nehéz megmondani, hova, merre fejlődünk. Persze, mint mindig, most is vannak túlélők.

A parlor gitár egy ilyen túlélő. (Maradandó a sokféleségben.)

Külcsín
Első benyomásom a kis hangszerről az volt, hogy „jólöltözött”. A világos „cirmos” lucfenyő tető a sötét tónusú mahagóni káva és az ovangkol fogólap kontrasztos megjelenést ad a gitárnak. A test arányai miatt mégsem komoly, illetve a húrláb (szintén ovangkol fából) íveltsége puhítja a képet. A fej formája kicsit szokatlan volt elsőre, nyitott króm hangolókulcsok ellenére a flamenco gitárokéra emlékeztet, de aztán megismerve a hangszer hangját úgy döntöttem, illik a karakteréhez, sőt, ha szabad ilyet gondolni, kicsit rokon a flamenco gitárok néha nyers, de erőteljes kopogós, ha kell kirobbanó hangjával. Összességében a kis gitár megjelenésében puritán, inkább hagyományosnak mondható – szemben más parlor modellek gyakran túldíszített megjelenésével, vagy a Baton Rouge sokszor extravagáns, formabontó külsejű instrumentumaival. A mahagóni nyak egyébként kényelmes, rögtön kézre állt – megfelelően, nem túl ívelt. A felső káva a tizennegyedik bundnál csatlakozik a nyakhoz. Nincs cutaway, de a hangszertest mérete, illetve a nyak profilja miatt így is könnyen megközelíthetjük a huszonegyedik érintőt. Kétféle pozíciójelző is van a gitáron. Az egyik a fogólapon, a hatodik húr alatt szürke színben, a másik a nyak szélén – itt már világító fehérrel, ez utóbbi az igazi, gondolom, mert ezt lehet használni, a másik inkább a design része, vagy a tanárokat segíti, mert néha jól jön a pötty, ha gyors segítség (odamutatás) kell a tanítványnak, egy fekvésváltás előtt (vagy egy elrontott után).

A hagyomány szerint a valódi csont a prémium minőség védjegye lett, jó hír az állatvédőknek, hogy a nyeregbe, valamint a húrlábba is „nubon” alapanyagú műcsont került, amely anyagszerkezete, keménysége és rugalmassága miatt akusztikai tulajdonságaiban közelebb áll a csonthoz, mint a műanyaghoz. Vannak, akik a felületkezelésre esküsznek, ha a hangminőség javításáról van szó, nos hangszerünk nyitott pórusú lakkozással, matt kivitelben is gyönyörűen szól.

Belbecs
Véleményem szerint minden gitárnak létezik egy saját hangja, nevezhetjük ezt az illető hangszer személyiségének is. Az a mód – a megszólaltatásé – ami által a legtermészetesebben kel életre...

Nem kellett sokáig keresgélni, hamar előhozakodott, kicsit rekedtes, de annál határozottabb hangjával. Bizonyára a mérete miatt is, olyan érzésem volt először, hogy erejét fitogtató ifjúval van dolgom. Meglepett – volt mit fitogtatnia - amint játszani kezdtem rajta.

Nem tartozik legfontosabb szempontjaim közé a hangerő egy hangszer értékelésénél – persze van azért egy minimum elvárás, viszont erény, ha egy gitárnak szélesek a dinamikai lehetőségei. Játék közben egy ponton gondoltam, ez minden – ami a hangerőt illeti - mint amikor szkanderben félig lenyomod az ellenfelet, érzed, hogy ennyi volt, tiéd a játszma, de aztán onnét visszajőve lep meg – vannak még tartalékai. Ezt éreztem, amikor azt hittem, közel teljes hangerőn szól a kis hangszer, s még csak úgy próbaképpen kicsit erősebben pengetve sem tűnt erőlködésnek, jócskán volt még benne hang. Az erejében aztán kijöttek újabb karakterek is, Bírja a nyúzást, a blues-os hajlításokat, és a virtuózabb futamoknál is könnyű járásúnak bizonyult. Jól szólnak az akkordbontások, gyorsan reagál. Az enyhén ívelt fogólap kényelmes, jól kijöttek az arpeggio-k, gyorsabb tempóban is...

Aztán egyszercsak a harmincas években találtam magamat, cigarettafüstben – Django, Grapelli és társai között... Persze túlzás lenne azt állítani, hogy Selmer gitárokat idéz a kis suhanc, de hitelesen szól belőle a manouche jazz kérlelhetetlen, mégis végtelenül lezser ritmikája is. Mindig van egy pont, amikor egy hangszer próbálgatása közben elkezdek mosolyogni. Ez az volt.

Közhely, de mint a közhelyek általában igaz is: a stílus az ember. Al Di Meolától láttuk hallottuk, hogyan lehet pengetővel, fémhúros gitáron flamenco-t játszani. Ahhoz, hogy megkapd a megfelelő hangzást, lendületben, ritmikában és hangszínben, sok tapasztalat, muzikalitás és persze ízlés is szükséges. Ezt adja, segíti, formálja egy inspiráló hangszer, mint most a „miénk”, ami nem mellesleg utazó – traveller – gitárnak is kiváló. Kedves, barátságos, akárhova mész, ha csak egy fél órád van gyakorolni, vidd el magaddal, nem bánod meg! Ha azt mondom ezt a gitárt sokrétű használhatósága miatt érdemes kipróbálni néhányan gyanút fognak, mert tudják, ami sok mindenben jó, az igazán nem jó semmiben. Nekik elmondhatom, hogy hiába várnak a gitártól dörgő basszusokat, vagy puha meleg tónusú hangzást, ezt nem kapják meg. De ha kontúros zengő erős hangot keresünk egy gyors reagálású kényelmes hangszeren, ráadásul halandók számára is elérhető áron, akkor mindenképpen próbáljuk ki ezt a parlor gitárt!

Valójában minden hangszernél – amit nem falidísznek szántak - alapkövetelmény kellene, hogy legyen a pontosság (itt a hangra gondolok természetesen) de előfordult már valamivel magasabb árfekvésű gitároknál is – nem Baton Rouge modell volt, mondanom sem kell - hogy csak hosszas kísérletezés, illetve kompromisszumok árán lehetett „tisztára” hangolni.

Az L1LS/F Natural ezt is magától értetődően „tudja”. Néhány mozdulat a kulcsokkal és magasabb fekvésben is tisztán szól. Az ár-érték arány versenyben is minden bizonnyal az elsők között végez.

Fülöp Szabolcs

Keresd a kedvenc hangszerboltodban, vagy a www.duohangszerbolt.hu oldalon


2019. szeptember 11. 16:19

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA