MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Legkedvesebb felszerelésem – Czifra Miklós/Leander Kills

Folytatjuk „Legkedvesebb felszerelésem” címmel indított sorozatunkat a Music Media Magazin oldalain, melyet azért tartunk kiemelkedően fontosnak, mert ebben a sorozatban minden megkérdezett zenésztől, hangtechnikai szakembertől azt kértük, hogy azon felszereléseiket mutassák be nekünk, amelyek koroktól, márkaszerződésektől és egyéb érdekektől mentesen váltak meghatározó kedvencükké. 

Fiatalon mit gondoltál a cucc építésről?

Eleinte nem nagyon volt semmilyen elképzelésem sem a cuccokról. Az első hangszerem egy akusztikus gitár volt, amin megtanultam pár Nirvana, meg Metallica dalt - úgy ahogy, fül alapján az MTV-ről-, de hamar rájöttem, hogy többre van szükségem, így beszereztem életem első elektromos gitárját ami egy Samick George Lynch kópia volt. 15 évesen teljesen megbabonázott ez a hangszer, mert mindenféle festések voltak a testén, a halálfejtől kezdve a kígyókig. Ha-ha!

Akkoriban már vadul zenéltünk a haverjaimmal a szüleim garázsában, mindenféle kölcsön cuccokon, amiket rendszerint tönkre is tettünk, ahogy kell. Ekkor került képbe édesapám, aki nagy elektroműszerész guru. Nagy legenda az öreg a Pécsiek körében, a mai napig mindenki hozzá viszi be az erősítőjét szervizeltetni. Stílusosan AC/DC az elektronikai boltjának a neve… 

Na, szóval megelégelte, hogy mindig neki kell ezeket a leamortizált erősítőket javítgatnia, és úgy döntött, hogy készít nekem egy saját erősítőt - a legnagyobb örömömre. Kölcsön kértük az akkori gitártanárom Hughes&Kettner kombóját és elkészítette a saját custom erölkődőmet, amit még sok-sok évig nyúztam, nagyon szerettem.

Hány hangszerre vágytál?

Mindig egyre. Tizenévesen hatalmas példaképem volt Slash, és minden vágyam egy Gibson Les Paul volt, de később, ahogy változott a zenei ízlésem, az Ibanez gitárok kezdtek érdekelni, az akkori gitárhősök hatására, mint például: Vai, Gilbert, Satriani, Petrucci. Mind hangban, mind kinézetben nekem ez volt a non plus ultra.

Mára mi valósult meg ebből, és mi az, ami egyáltalán nem úgy alakult, ahogy régen gondoltad?

Szerencsés vagyok, mert gyakorlatilag minden megvalósult!!! Tavaly év végén az a megtiszteltetés ért, hogy hivatalosan is Ibanez endorser lettem, ezzel a gyerekkori álmom teljesült. Így most már nemcsak egy hangszerre vágyom, hanem az összesre! Ha-ha!

Bemutatnád, hogy most milyen gitárokat használsz élőben és/vagy stúdióban? Kezd esetleg a beszerzés időrendjében.

Ibanez RG350m Dy
Tavaly nyáron még az Ibanez deal előtt szerezte nekem az egyik barátom Ausztriából. Szuper kis hangszer, a színe mocskosul bejön. Poison Alley-ben használom, Drop C hangolásban.

Ibanez RG752AHM AWD
Talán a legjobb gitárom jelenleg. Mérnöki pontossággal összerakott hangszer. A kőris test és a juhar nyak mindent visz. Gyárilag Dimarzio Paf 7-es szedők vannak benne, ami egyből elnyerte a tetszésemet. Ezek eléggé kis jelű hangszedők, ezért nagyon szépen szólnak tiszta hangszínen is. A Leander Killsben használom, Drop Asz hangolásban.

Ibanez RGAIX6FM
Igazi metalbalta. Mahagóni test, juhar nyak, a fogólap ében. A hangszedők: Dimarzio Fusion Edge, amik felezhetők egy mikrokapcsolóval, így többféle hangzást ki lehet belőle hozni. A Poison Alley-ben használom, Drop Cisz hangolásban.

Ibanez AE305- NT
Mindenképpen szerettem volna egy jó akusztikot is. Hibátlan és gyönyörű hangszer.

Ibanez Universe UV70P
Régebben volt már két Universem, és eléggé nagy űr tátongott bennem, miután eladtam őket, most újból hozzájuthattam egy uv70p-hez, az 1991-es Uv7 újrakiadott példányához. A Leander Killsben használom, Bb hangolásban.

Ibanez RG550DY Genesis collection
A legutóbbi szerzeményem. Az 1987-es első Rg550 reissue modellje. Eszméletlenül jó hangszer, nem tudom lerakni az óta, mióta megjött. Nagyon inspirál. Ezt meghagytam normál  E hangolásban, mert vele valósítom meg a régóta dédelgetett álmaimat.

Milyen erősítőket, hangfalakat használsz élőben?

Régóta nem használok erősítőt, se hangfalat. Kizárólag csak effektprocesszorokkal dolgozok, már jó pár éve. Sok gond volt a szállítással, pakolással, összeszereléssel, és valamit ki kellet találnom arra, hogy egy kompaktabb cuccal járjak koncertekre.

Először Boss Gt6, Gt8, Gt10 szériát használtam, aztán váltottam Line6 xt live-ra. 2010 óta pedig Fractal Audio Axe Fx-et használok. Itt éreztem azt először, hogy nem kell kompromisszumot hoznom hangzás terén. Bekötöttük vonalból a színpadon, és olyan csöves sound jött a monitorból, hogy nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik. Akkoriban nekem, meg talán még pár emberkének volt itthon ilyen cucca, és ahova mentünk játszani, sorra kérdezték a technikusok, hogy úristen, miből jött ez a hang? 

Milyen erősítőket, hangfalakat és kiegészítőket (pl.: mikrofon) használsz stúdióban?

Ugyanígy az Axe Fx-et használom stúdióban is. Imádom, mert van benne hangkártya, illetve reampolni is lehet vele, így az otthoni stúdiózás elengedhetetlen kelléke .

Milyen effekteket szoktál használni?

Régebben kísérletezősebb voltam, de mára lenyugodtam és viszonylag kevés effektet használok. Torz hangszínre full egyszerű a setup. Van egy tube screamer, egy EVH III erősítő és egy mesa recto láda a virtuális láncban.

Solora kb, ugyanez, csak használok delayt, chorust, meg pici zengetőt is.

A clean hangzásom: jó sok compressor, egy twin reverb erősítő, stereo chorus, meg pici delay, illetve reverb. A delayt amúgy ki szoktam rakni az egyik expression pedálra és lábbal szoktam adagolni az arányokat, ha például színesíteni kell dalon belül. A másik expression pedál pedig wah pedálként funkcionál.

A Killsben elég sok 8 húros téma van, ami Drop Esz!! hangolásban lett felvéve, ezért a 7 húrosokkal elvileg nem tudnánk hozni ezt a mély hangolást, de mivel az Axe-ben van egy istentelenűl jó késésmentes pitch funkció is, így nem kell fogdosni a péklapátot a kezünkben… 

Van-e valami különleges cucc, amit használsz? (szimulátorok, szoftveres kiegészítők)

Igen van, egy gitárszinti hangzásom, ami egy az egyben felidézi a 80-as évek analóg szintik világát. Leginkább a szárnyas fejvadász zenéjéhez tudnám hasonlítani. Amúgy ezt az effektet használom az Amigod: Hősöd szólójánál is. Senki nem gondolná, hogy gitárral van játszva, és amikor hallják élőben, kiül a D betű az arcokra. Ha-ha!

Milyen húrokat szeretsz leginkább?

Mióta az eszemet tudom Ernie Ball húrokat használok. Voltak kisérletezéseim más húrmárkákkal is, de végül mindig visszakanyarodtam a jól bevált Erniehez.

3 zenekarom van, mindegyiknél más-más hangolást használok illetve húrméretet. A Killsben 7 húrosokat használok drop Asz (Ab, Eb, Ab, Db, Gb, Bb, Eb) hangolásban. A droppolt Ab húr egy 68-as single húr, a további 6 húr pedig egy 9-46 hybrid slinky készlet.

Az Amigod-ban 6 és 7 húros gitárokat használok. A 6 húros standard E-re van hangolva 9-42 super slinky húrokkal. A 7 húrost drop A hangolásban használom, 62 single és super slinky készlettel.

A Poison Alley-ben két 6 húrost használok, drop C (C-G-C-F-A-D) és drop Cisz (Cisz-Gisz-Cisz-Fisz-Aisz-Disz) hangolásban. Itt a drop c-re és drop cisz-re is a 10-52 heavy bottom készlet vált be.

Mennyire tartod fontosnak az eszközöket és mennyire magát az embert a láncban?

Úgy gondolom, hogy a sound a kézben van. De nyilván egy jó hangszer, vagy erősítő ugyanúgy elengedhetetlen része a láncnak. 60-40% az ember javára…

Köszönjük, hogy megosztottad velünk ezeket az információkat.


2018. április 2. 11:43

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA