Magasvári Viktor: Ricse előtt, Ricse után…
Viktor barátom a napokban tölti be a 45. életévét. Nem is születésnapra tervezett interjú ez, inkább a Ricséből való kiválása, külföldre költözése okán kerestem meg kérdéseimmel, de ha már így adódott, átnéztük a teljes életpályát, ami tényleg sokszínű és izgalmas. Remélem, ti is élvezettel olvassátok!
Sárospatakon születtél, Károlyfalván és Sátoraljaújhelyen nőttél föl, Miskolcon jártál középiskolába, a zene mikor kopogtatott be az életedbe?
Ameddig vissza tudok emlékezni, mindig ott volt a környezetemben a zene. Volt egy kis NDK gyártmányú rádiósmagnónk, azt a bilire is magammal vittem. Apám pedig engem vitt magával különböző sátoraljaújhelyi vendéglátóegységekbe, a 70-es években kivétel nélkül mindegyikben volt zenekar. Mindig megkérdezték a zenész bácsik, hogy mi leszek, ha nagy leszek... Én pedig kapásból rávágtam, hogy zenész! Nagymamámék sokan voltak testvérek és mind játszottak hangszereken, énekeltek a faluban, főleg vasárnap délutánonként, Károlyfalván (Karlsdorf).
Volt Újhelyen egy nagyon jó zenész, ő Kovács Andor jazz gitáros rokona volt. Akkor még volt OSZK, ORI (Országos Szórakoztató Központ, Országos Rendező Iroda, ott tanított Kovács Andor rokona), és én tőle tanultam zeneelméletet, összhangzattant és zenetörténetet is. A sátoraljaújhelyi Ifjúsági Presszóban zenéltem is vele – hetedikes-nyolcadikos koromban. Rengeteg Beatles dalt tudtunk, mert ha Beatlest játszottunk, küldték a vodkákat. Volt egyszer, hogy a gitáromat is elhagytam a hazafelé úton, de sok csaj vett körül és valamelyik hazahozta másnap. Ekkortájt már kezdtem kapizsgálni, milyen lesz a Rock and Roll élet, de arra nem számítottam, hogy az álmaim többszörösen valóra válnak később.
Láttam a fekete-fehér televízióban - valószínűleg abban az évben, amikor az első Fekete Bárányok koncert volt a Hajógyárin, kicsi voltam még- egy a Fekete Bárányokról szóló összeállítást, ahol a Beatrice és a P. Mobil valami olyan erővel ütött át a tv képernyőjén, hogy 6-7 évesen tudatában voltam annak, ha ezt az erőt slágeres témákkal vegyítem, az fogja meghatározni a stílusomat. Én populárisabb irányban képzeltem a saját dalaim kialakítását, de hasonlóan erős, kemény hangszereléssel, lásd Angels zenekar! Később, és ez a mai napig tart, inkább a romantikusabb rock dalok írása jellemzett engem zeneileg - lásd: Beatrice - Kisszeplős. Rengeteg saját dal született és élt, illetve születik és él bennem. Eleinte dalírással foglalkoztam leginkább, de mindig olyan zenekarokba sodort az élet, ahol a szólógitáros teendők is rámkényszerültek, ezért 14 éves koromban eldöntöttem, hogy rendesen megtanulom kezelni a gitárt. Iszonyatos időmennyiséget szántam gyakorlásra! Az elméleti részt már korábban elsajátítottam.
Miskolcon kicsit botrányzenészként kezdtem a középiskolában. Jól tanultam, de elkezdtem sajnálni rá az időt. Inkább csináltam egy iskolazenekart. Az összes iskolai ünnepségen szerepeltem a suli zenekarral, de a szocialista rendszerben, a Kandó Kálmán iskola névadó ünnepségén a párt delegáltjai furán néztek, mikor a Johnny B.Goode Hendrix változatát adtam elő - nemcsak zeneileg, hanem látvány tekintetében is! Majd a megyei szavalóversenyen elszavaltam Nagy Ferenc Meditáció című versét, ami természetesen egy Beatrice dalszöveg volt. A miskolci pályafutásomat - is- mindig kisebb botrányok övezték, de igazából annyira szerették az emberek ezt a fajta hozzáállásomat az akkori világhoz, én pedig annyira a jó hangulatot domborítottam ki, hogy egy egész jelentős ismertségre és szeretetre tettem szert ez idő tájt, 1988 környékén. Mindig a szabadság volt az első az életemben. Semmilyen akadály nem volt képes gátat szabni a szabad életvitelemnek.
Nemrég feladtad az itteni pozícióidat és Ausztriába költöztél. Mi indokolta ezt? Mi az elképzelés, hogy odakint…
A két kisgyermekem anyukája orvos, kutató, nagyon tehetséges sebész. Sajnos az ő sorsuk, szakmai életük meghatározó vezetői kb. pont olyan szinten ügyködnek, mint ha a Ferót Fecózom... Nem szabad az értelmiségnek a tudatlanok áldozataivá válniuk! Az én karrierem beteljesedett a Beatricében. Mindenkinek egy élete van a jelen helyzetben. Elegem lett abból, hogy önhibáján kívül gyakran sírva jött haza, mert az a rendszer, amiben a Sotén ügyködött, egy rakás elhanyagolt szarkupac. Nincs megbecsülés! Így felépítettük a karrierjét nyugaton, ahol ez lazán és könnyedén sikerült is. Elsősorban a szakmai szempontjait vettük figyelembe. Az pedig hab a tortán, hogy Ausztriában azért nincs kolbászból a kerítés, mert általában nincs is kerítés a házak előtt… Mert nincs rá szükség. Senki nem fog hozzád jogosulatlanul belépni. Én ott még autót soha nem zártam be, sőt a kulcsot is benne hagyom, mert senki nem nyúl a máséhoz.
Látszólag én háttérbe vonultam a párom karrierje miatt, mert főleg a Beatricének köszönhetően, már megvalósítottam az álmaimat, most valósítsa meg ő is! De az élet és az engem folyamatosan végigkísérő szerencse ebbe is beleszólt. Haha! Bár volt, és van pár őrültségnek tűnő befektetésem, amiknek köszönhetően anyagi gondjaim jó sokáig nem lesznek, itt Ausztriában is belecsöppentem egy nagyon tuti zenekarba. The Legends of Rock néven működünk. Ausztriában inkább rock shownak mondják az előadásokat, kevés rockzenekar működik rendszeres fellépésekkel és inkább mindenki világslágereket ad elő. Saját dalokat játszó zenekarokat nem ismerek itt. Ez is egy rock cover band, itt erre van igény. Motoros találkozók, rock és egyéb fesztiválok, rock klubok adnak helyet a fellépéseinknek. Van egy bizonyos gázsi, ami alatt ez a zenekar nem lép fel és 200 kilométernél messzebb sem utazik. Játszott benne előttem egy nagyon jó barátom, és a dobos is magyar származású, övé a zenekar, így szinte a kiköltözésem után egyből folytatódott a zenélés itt kint. Az itteni profizmus nagyon hasonlít a hazaira. Amit a Ricsében megtanultam, azt tökéletesen beilleszthettem itt. Azt el kell mondanom, hogy a legnagyobb szeretettel és tisztelettel fogadtak.
Zenei téren semmilyen megkülönböztetés nincs a "külföldiekkel" szemben, sőt tőlem négyszer is megkérdezik koncertek előtt a technikusok, hogy minden rendben van-e… Úgy érzem, tisztában vannak vele, hogy könnyűzenei, kulturális téren és sok más szempontból is Ausztria és Magyarország egy ékszerdoboza a világnak. Azt gondoltam Ausztriában kicsit gyengébb zenész felhozatal van, mint Magyarországon. Rosszul gondoltam... Nagyon jók az osztrák zenészek! A különbség az elmúlt 100 évben inkább az, hogy földrajzilag a szerencsésebb oldalon ragadtak. Ők nem voltak úgy elnyomva, mint a magyarok. Az életszínvonal, stabilitás terén kialakult egy pozitív szemlélet a világgal kapcsolatban, és ez, zenei téren egyfajta kényelmességet eredményezett. Minek énekeljenek a fájdalomról, ha nem élték át. Nem volt szükséges az angol, amerikai zenekarokat lekoppintani, hisz azok koncerteztek, koncerteznek Ausztriában egyfolytában. Nem volt szükségük a "jóvilág" ellen lázadni. Magyarországon ezzel szemben muszáj volt a Deep Purple stb. kópiákat létrehozni, mert a "nagy"nyugati bandák nem juthattak ide el nagyon sokáig. Ezért kialakult egy óriási hazai rockzenei paletta, ami tulajdonképpen a nyugat zenei irányzatainak a másolása mellett, egy sajátos és saját szövegvilággal párosult, mely szövegvilág a hazai problémák tartalmát közvetítette. Az osztrákok a saját régi, klasszikus zenei alapjaikhoz nyúlnak vissza, azt építik be, a magyarok sok esetben a magyar, főként népzenei elemeket használják. Egyébként a Beatrice dalaiban is felfedezhető ez.
Amit viszont megfigyeltem, az az, hogy minél nyugatabbra haladunk, hangtechnikai szempontból az egyszerűséghez való visszatérés a jellemző. Nincs már hangosítási szempontból különbség. A technikai háttér színvonala ugyanúgy adott mindenütt. Német és angol bandáknál, akiket volt szerencsém szemre és fülre vételezni, a hangzásvilág minőségi volta az egyszerűségben keresendő.
Előfordulhat, hogy feltűnsz itthon még színpadon? Tartod a kapcsolatot a volt zenésztársaiddal, jársz át ide rendszeresen?
Mostanság itt is vége az ez évi koncertszezonnak. A szünetet terveink szerint azzal töltjük ki, hogy miután a zenésztársaim belehallgattak sok dalomba, azt találták ki, hogy válasszuk ki közösen azokat a szerzeményeket, melyeket áthangszerelve rögzítünk angol és német nyelven. A dobosunk - aki öreg róka és ismert- kapcsolatai révén támadjuk a német piacot. Ez egyébként egy teljesen reális elképzelés, ennek az üzleti hátteréről, hogy ez hogy működik, nekem nincs tapasztalatom-rálátásom. Viszont ragaszkodni fogok hozzá, hogy a dalok magyar nyelven is rögzítve legyenek majd, magyar énekesekkel!
Amikor a Ricsével a közös munkánk - remélhetőleg- ideiglenesen megszakadt, meglepően sok felkérést kaptam. Ami a legmegdöbbentőbb volt számomra, az a közönség, a Ricse közösség szeretete volt. Iszonyatosan sokan írtak, kerestek, és teljesen indulat, rosszindulatmentesen kezelték ezt a szétválásosdit. Én mindig is nagyon-nagyon szerettem a magyar közönséget, és ezen belül a Ricse Családot. Most itt volt az ideje a visszajelzésnek, ami rettenetesen erősített abban, hogy ez a 15 év összekovácsolt bennünket. Mivel földrajzilag nincs távolsági akadály, ezért Magyarországon koncertezni is tudok. Rengeteg felkérést kaptam. Elsősorban érzelmi alapon döntök, de a második, a racionális szempont is fontos, ezért egyelőre hazai területen csak alkalmi feladatokat vállaltam eddig. Az egyik, ami részemről már el is készült, az a Weisz Laci barátom szólólemezén való közreműködésem. Volt pár koncert is barátok meghívására, Kyru, Auguszt Bário. Bárióval még tervezünk hosszabb távú dolgokat is. Őt nagyon szeretem, ő a régi vágású, de bármikor megújuló profi előadó-énekes.
Sajnos volt sok felkérés, amit vissza kellett utasítanom. A távolabb helyet foglaló földrészeken is jó sok barátom él. Vannak köztük, akikkel zenéltem is, de egyelőre nincs távolabbi elképzelésem földrajzilag, sok minden köt ide. Van egy német zenekar, akikkel tárgyaltam, de nem fog összejönni a közös munka, pedig nagyon tetszenek, ők a Polymer urbanplacejazz...
Egyébként több száz dalom hever az adattároló eszközeimen, és ma már nem tartom fontosnak, hogy bármilyen formában a világ elé tárjam... Tulajdonképpen e téren mindig is különbözött a véleményem a Feróétól, de neki lehet igaza - az ő szemszögéből-, kell újat alkotni! Szerintem is, de nem mindenáron. Amikor le "Fecózza"a nép - nem a Ricsések-, olykor, ha beszélgetek egész értelmes emberekkel és ők is keverik ezt, vagy D. Nagynak kiabálják fel a színpadra, hogy Feró! Vagy ha a Ricse rajongók nem veszik észre, hogy ki áll éppen a színpadon - egy régi tag vendégként vagy mondjuk egy új gitáros… Olyankor azért elkedvtelenedek. A Bikinit a Ricsével rengetegszer összekeverik - olyan emberek is, akikből ki sem néznéd.
Ezt a szellemi lealjasodást persze le lehet tojni, és tovább nyomni a vendéglátós partikat, de ha írtál pár dalt, azt nem biztos, hogy megéri beáldozni, bedobni a "kékhalálba". Ha-ha!
Uriah Heepel játszanál?! Ha-ha!
Hát persze! Csak ne legyen évi ötvennél több buli! Ha-ha! Egyébként a budapesti koncertjükkel kapcsolatban jelen pillanatban tárgyalás zajlik, mert lehet, hogy a Legends of Rock zenekart – amiben most itt kint játszom- vendégül látják Budapesten.
Az Újhelyi Zenészek Rock Találkozója milyen volt most szeptemberben? Mit kell róla tudni?
Az Újhelyi Zenészek Rock Találkozóján eddig mindig részt vettem. Sőt, tavaly fel is léptünk a 25 évvel ezelőtti újhelyi zenekarral. Aki ezt szervezi, az teljesen önzetlenül és hatalmas lelkesedéssel teszi. Ő egy kiváló képzőművész barátom. Mindig számíthat rám, mint ahogy Magyarországon mindenki, hisz a zenész az az ember, akiben a zene él! És ezt mindig képes átadni azoknak, akikben a zene tovább tud élni...
Első jelentősebb, jegyzett zenekarod az Angels volt, velük mire jutottál?
1991-ben alapítottam meg Sátoraljaújhelyen az Angels zenekart, ez még középiskola alatt volt. Harmadikos koromtól bejárós voltam Saújból Miskolcra. Hajnal négykor keltem, de délután négyre már Újhelyben voltam vonattal. Teljesen önerőből, szüleim önzetlen támogatásával elértük azt, hogy az akkori egyetlen könnyűzenét sugárzó rádió, a Petőfi, elkezdett játszani bennünket. Leírhatatlan érzés az, amikor a diósgyőri kollégiumban a reggeli sorakozónál az egész 600 fős kolesz az én dalomat hallgatta a Petőfi rádióból, ráadásul azt a számot a kollégiumban írtam, és eleinte az iskolatársaimnak adtam elő esténként. Gyakorlatilag innentől indult el a pályafutásom. Megnyertük az összes akkori tehetségkutatót, mindenhonnan elhoztuk a legjobb zenekar, dobos és gitáros díjat. Például 1992-ben közönségdíj, 1993-ban első helyezés, legjobb dobos, legjobb gitáros díj a Tokaji Rockgyermekei Táborban.
1993-ban Budapestre költöztem, ennek fő oka, hogy úgy éreztük nem tudunk továbblépni és így, közös elhatározással megszüntettük a zenekart. Rövid időre a többiek is feljöttek Pestre, de később már csak én maradtam itt. Pár demónk maradtak az utókornak… Egész életem végigkísérte a szerencse, így egyből egy angyalföldi zenekarban találtam magam, ahol többek közt a geminis Mityóval – Papp Imre- is együtt zenélhettem, valamint a Hisztéria énekesének, Pataky Toncsinak a szólólemezére írtam dalokat és fel is gitároztam őket.
Molotov Funk néven nagyszerű zenészekkel, meglehetősen újszerű zenei stílusban dolgoztatok.
Pesten a teljes magyar rockvilággal, a "nagy öregjeivel" közeli barátságba kerültem, akiknek nagyon sokat köszönhetek, talán „mindent – is”! Ha-ha! Mindig megpróbáltam valami újat behozni a zenébe, saját úton haladva, így 1995-ben összeszövetkeztem a Szappanos Gyuri, Huszár Endre, Kyru nevekkel fémjelzett Molotov Funk nevű formációval. A Molotov Funk érdekessége volt, hogy szakmai körökben lett főként ismert, egy akkor teljesen új hangzásvilág miatt, ami a hardcore és funky zene ötvözete volt. Főleg az élő koncertekre összpontosítottunk, nem akartuk a világot megfejteni, de a koncertjeinkre elég nehéz volt bejutni, akkora teltházak jellemezték. Kéthetente szerdánként a budapesti Guillotine Klub volt a mi fő helyünk. De sokszor léptünk fel a Bahnhof klubokban is, Pesten és Székesfehérváron is. Semmilyen anyagunk nem készült sajnos, és nem is maradt fent ebből az időszakból.
Bomber néven egy ideig a keményebb műfajban is próbálkoztál.
Rengeteg zenekarban megfordultam akkoriban, de volt idő mikor szinte hajléktalan voltam… Ilyenkor a színházazás, hangszerboltozás adott menedéket. Volt időszak, mikor nem volt annyi pénzem, hogy lakást béreljek és egy színház raktárában laktam. De olyan is volt, hogy ahol az éj ért. Padokon... Aztán jött a Bomber zenekar, 1998-tól, egy kis Motörhead kiruccanás. Nagyon termékeny időszak volt ez a részemről dalírás tekintetében, és közben az egyik legtöbbet koncertező zenekar voltunk az országban! A Wigwamban rendszeresen léptünk föl, nagyon sok motoros fesztiválon, rock fesztiválon, még a Sziget Hammer színpadán is rendszeresen, és sok-sok vidéki klub is szívesen látott minket, legtöbb közülük motoros volt. Két nagylemez, egy maxi, és pár videoklip maradt az utókorra tőlem-tőlünk.
Még a Ricse előtt, Nemcsak Berry néven volt egy másik zenekarod.
Közben mindig vágytam egy bulis, partizenét játszó banda összehozására, ezért pár barátommal megalapítottam a Csak Berry nevű zenekart - pár kocsmai összejövetelre. Vissza a gyökerekhez felkiáltással! Chuck Berry dalok Ac/Dc köntösben, Ac/Dc, Motörhead dalok country-pop stílusban... Annyira jól sült el a dolog, hogy egyik buli előtt közöltem Szilagyi "Bigyó" László és Papp Tibor barátaimmal, hogy a mai bulitól Nemcsak Berry lesz a név. Nagyon ment a formáció. Egyik Szabolcs megyei koncertünkön, 2003-ban, nagyon régre visszanyúló barátságot ápoló zenésztársakkal léptünk fel. Nagy Feró és Hirleman Berci a Beatricével szórakoztatta a közönséget utánunk. Ezután kezdődtek egyeztetések Feróval. Visszatért már akkoriban Vedres Joe is a csapatba.
Akkor nézzük a Beatrice-t!
A 30. születésnapomon, 2003 októberében már a Beatricében virtuózkodtunk Vedres Joeval. A virtuózkodás kifejezetten meg volt engedve nekünk. Ha-ha! Feró meg annyira rendes volt - akkoriban ő szervezte a bulikat-, hogy ahová csak tudta beajánlotta a Nemcsak Berryt is, így egy évig még azt is tudtam csinálni. Itt jött el az az időszak, hogy nem tudtam megszámolni, hogy hány zenekarban játszom…
Zsoldos Tamás-szindróma!
A Wigwamban a beengedők többször is viccelődtek, mikor egyhuzamban a negyedik hét végén is sétáltam befelé gitárral a hátamon, hogy ezt nem hiszik el, hogy megint én játszom - ebben a zenekarban is! Biztos csak be akarok lógni. Ha-ha!
Akkoriban még volt a koncertezésnek egy örömteli, a zenét előtérbe helyező feelingje. Később, a falunapos, kicsit vendéglátós tematikájú, pénz centrikus világ köszöntött be, aminek, bár a zenéhez nem sok köze van, de a szépsége talán a jószívű magyaros vendéglátás. Ha-ha! Meg a nyugat-európai adófizetők által hazánkba ömlesztett kohéziós pénzek bősége…
Én viszont nem szerettem volna ez idő tájt az energiáimat ennyi felé osztani, így fokozatosan csak a Ricsére összpontosítottam már egy idő után. Megcsináltuk a Vidámság és Rock and Roll című lemezünket, ami hosszú-hosszú évek után egy zseniális Beatrice anyag lett és 2011-ben jelent meg. Sajnos a kiadó terjesztése minősíthetetlen volt, így a rajta szereplő dalok kicsit elsikkadtak. Szerintem érdemes lenne újra kiadni, akár a sokkal lelkiismeretesebb, profibb Hammer Records által… Valahogy az volt a meglátásom, hogy Feró tudatában volt annak, hogy koncerteken kell terjesztenünk az új dalok igéjét, de szerintem a CD terjesztése ugyanennyire fontos lett volna. A kiadó szinte szándékosan bojkottált bennünket.
PAYA
.jpg)
2018. október 3. 13:26