Mi lesz veled rockzene? – 21/2. rész
Sorozatunkban régóta eszkalálódott problémát vetünk fel: hol tart ma a rockzene Magyarországon? A hetvenes-nyolcvanas években virágkorát élő műfaj napjainkra kikerült a fősodorból, ám jelenlegi mélyrepülése – nemzetközi példákat alapul véve – ekkora mértékben mégsem indokolt. Benkó Attila a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház igazgatója – aki sokat tett és tesz a műfajért – is hasonló véleményen van, igyekezett visszalopni a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországának zenei kultúráját. Intézményében a rock szinte teljes palettája mellett – az értékek figyelembe vételével – olyan programok kapnak helyet, amelyek a szó legnemesebb értelmében vett közművelődést szolgálják. Megfogalmazása szerint a kultúra életben tartása nem feltétlenül anyagi kérdés.
Egyet értesz-e a jelenlegi kulturális koncepcióval, elegendő-e a támogatás? Véleményed szerint, általánosságban véve, hol tart ma a magyar zenei kultúra?
Ami az önkormányzatot illeti, a támogatást illetően abszolút elégedett lehetek, hiszen mind anyagilag, mind szakmailag belefér a keretbe. Érezhető, hogy a városvezetés hajlandó odafigyelni, lehetőségükhöz mérten áldozni, és segíteni a település kulturális életét. Ebben tehát nem látok problémát. A pályázati rendszerrel már kevésbé vagyok elégedett: a könnyebben elérhető kisebb pályázatok számát és elérhető összegét kevésnek tartom, a nagyobb volumenű EU-s pályázatokból pedig a Közép-Magyarország régió valahogy mindig kimarad. Szerintük erre kevésbé kell fókuszálni… Butaság! Már csak azért is, mert itt jelennek meg azok az eszközbeszerzési kiírások, amelyre bizony – elég csak a kultúrház hangtechnikai berendezésére gondolni – fejlesztés okán nagy szükségünk lenne. A kisebb pályázatok összegével az elmondottakon túl még elosztási gondjaim is vannak: kiemelt koncerthelyszíneket és sztárelőadókat – amelyek és akik, véleményem szerint, e nélkül is elboldogulnak – több pénzzel támogatnak, mint a valóban rászoruló kisebbeket. Itt azokra gondolok, akik kevésbé befutottak, ismertek, de a zenében értéket képviselnek, küldetést teljesítenek. Problémának tartom a koncertek után járó Artisjus jogvédőnek járó magas költségeket, amelyet eléggé nehéz kigazdálkodni. Ráadásul nyitott intézményként mi könnyebben utolérhetőek vagyunk számukra, mint valamely üzleti rendezvényszervező, aki könnyebben kibújhat a fizetési kötelezettség alól. És ebben itt a csavar, hogy pontosan arra az intézményre rakják a nagyobb terhet, amelyet épp támogatni kellene.
Van-e rálátásod: működési mechanizmusában, koncepciójában vajon különbözik-e a Kós Károly Művelődési Ház a többi társintézménytől?
Akár a kistérségben, akár országos szintén több intézményvezetővel kapcsolatban vagyok. Az ismeretségen és barátságon túl szakmai összejöveteleken is találkozunk. A szünetekben való beszélgetéseken alkalmunk nyílik az eszmecserére, ennek alapján meglehetősen vegyes kép alakult ki. Örömmel mondom, hogy Gödöllő jól működik, hiszen hozzánk hasonlóan jól működő városvezetés áll mögötte. Sok energia és munka fekszik ebben: kistérségi társulás létrehozása, számos, kultúrával foglalkozó civil egyesület bevonása, pályázati pénzek felhasználása és még sorolhatnám. Ezzel szemben olyan helyek is vannak, ahol a kötelező feladatok ellátásán kívül nem annyira tartják fontosnak a kultúra megjelenítését, támogatását, mert mások a prioritások. Nagy általánosságban azonban azt látom, a szándék mindenképp megvan arra, hogy a közművelődés újra erőre kapjon. Mindez persze az önkormányzatnak, a helyi kulturális vezetésnek, a művelődési intézménynek, valamint annak vezetőségének, illetve munkatársainak az ágazathoz való affinitásán múlik. Széles a spektrum: tudok olyan helyről, ahol komoly apparátus hatékonyan dolgozik ezen a területen, ám olyan is akad – sajnos szép számmal – ahol forrás- és munkaerőhiánnyal küszködnek. Tehát a kultúra életben tartása nem mindig anyagi kérdés.
Térjünk át a kultúra másik fontos szegmensére, a médiára: úgy tudni, Szentendrén rockzenei témájú rádióadást indítottatok. Milyen elképzelésekkel, lehetőségekkel vállaltátok a feladatot?
Már a Rockház létrehozatalakor beszéltünk Lajossal (Sütő Lajos KKMH szervező – a szerk.) arról, jó lenne ehhez valamilyen médiumot kapcsolni. Egyrészt Lajos régóta zenél, magam is már elég tapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt években ezen a területen, tehát gondolatainkat jó lenne megosztani a világgal. És talán másképpen, mint a kereskedelmi rádiókban, hiszen más az értékrendünk, és mások a céljaink. Szerencsére jó kapcsolatot ápolunk a Szentendre rádióval, akik nyitottak voltak a megkeresésre. Az első adáson segítséggel ugyan, de szerencsésen túljutottunk, mi több olyan jól sikerült, hogy ismétlésre is sor kerül. Most a Rockház programjait igyekeztünk népszerűsíteni, egyelőre konzerv, vagyis előre rögzített műsorban. Később, amikor már elég rutint szereztünk, mehet majd élőben is. Lajossal párban vezetjük a kétórás műsort, a zene szerkesztése az ő feladata. Emellett a technikával is elégedettek lehetünk. Elképzelésünk szerint minden adásba szeretnénk olyan vendéget hívni, akinek valamilyen köze van a rockzenéhez. Vagyis az énekeseken, zenészeken kívül menedzserekkel, fotósokkal, és egyéb szakmában jártas emberekkel folytatnánk kötetlen beszélgetést.
Ha már itt tartunk: mit gondolsz a magyar média tevékenységéről?
Erről sem mondható el, hogy fenékig tejföl lenne. Ami a koncepciót, vagy kínálatot illeti, hadd mondjak konkrét és mindjárt pozitív példát: a Dr. Boross rendel című adás célját tekintve jól körülhatárolható, színvonalában pedig jó és hallgatható. Ezzel szemben találkozom olyan műsorokkal, amelyeket nehezen tudok értelmezni. Amolyan gumicsont jelleggel mindig ugyanazt a néhány számot forgatják, arról nem beszélve, hogy bizonyos stílusokat háttérbe szorítanak. Ilyen például a klasszikus rockzene, vagy a nyolcvanas évek alternatív muzsikája. Félreértés ne essék: nekem a manapság alternatívnak nevezett műfaj, vagy előadó nem azonos az FO Systemmel, az Európa Kiadóval, a Sexepillel, a Pál Utcai Fiúkkal, vagy éppen a Balaton együttessel! Ezzel szemben a jelenlegi úgynevezett „fesztiválos”, vagy tehetségkutatós előadókat, illetve zenekarokat futtatják. Nagyon örültem, amikor elindult a Rádió Rock, de úgy érzem, ők is korrekcióra szorulnak: beleestek a rongyosra játszott számok hibájába, miközben nagyon sok jó magyar, vagy külföldi zenekar nem juthat szóhoz…
Szemben a Kós Károly Művelődési Házzal, amely pont a sokszínűséget és a különlegességet preferálja. Milyen távlati elképzeléseid vannak az intézménnyel kapcsolatban?
Most éppen ott tartunk, hogy kinőttük a nagytermet és kinőttük a könyvtárat is. Az utóbbit egy méltó helyre való költöztetéssel próbálnánk megoldani, az előbbit pedig négyzetméterben, területileg szeretnénk megnövelni. Emellett ráfér egy infrastrukturális, technikai felújítás is. De a házra olyan egyéb infrastrukturális feladatok is várnak, mint a belső udvar rendbehozatala. Szeretnénk saját, állandó, fedett szabadtéri színpadot, ahol a zenei programokon túl nyári színházi előadásokat is megvalósíthatnánk. Az informatikai „felújítást” sem szeretnénk elkerülni, a megújult weblapon nagyobb interaktivitásra nyílna lehetőség. Például az online jegyvásárlás ma már szinte alapkövetelmény. Örülünk, hogy Budakalászon, illetve a kistérségben ismertek és kedveltek vagyunk, ám szeretnénk ezt a kört kiszélesíteni: célunk, hogy országos ismertségre tegyünk szert. Továbbá azt is szeretnénk elérni, hogy néhány általunk közvetített gondolat, esemény szorosan Budakalászhoz kapcsolódjék. Miután a helyet kinőttük, kilépnénk eddigi keretink közül, és szívesen vennénk részt városi rendezvények szervezésében. Fontos lenne, hogy a város hiányzó helytörténeti gyűjteményét – persze a mi szakmai felügyeletünk alatt – méltó, külsős helyszínen állíthassuk ki. Budakalász komoly történelemmel rendelkezik, a sváb és szerb nemzetiségek is a kultúra aktív résztvevői. Kuriózum például, hogy itt találták Európa első kocsi ábrázolását, amelyről évről-évre, Kocsi fesztivállal emlékezünk meg. Jó kapcsolatot ápolunk a civil szférával és a nemzetiségekkel is, amelyet úgyszintén szeretnénk kiszélesíteni. De a meglévő programjainkon is van mit színesíteni, fejleszteni.
Hogyan látod a magyar rockzene helyzetét a klubok, művelődési házak tükrében?
Azt látom, hogy sok, szép reménnyel indult klub idővel tönkrement. Néhány prosperál, működik, ám ez kevés, a világ inkább a fesztiválozás irányába mozdult el. Mindenki a szabadtéri fesztiválokra összpontosít, hiszen ott nagyobb gázsikat lehet elérni. A művelődési házak komoly múlttal rendelkeztek, hiszen nem egy zenekar onnan indulva, neki köszönheti mai létét, pályafutásának sikerét. Elég csak a budapesti FMH-ra gondolni, ahol az Illés-klub működött, de a vidéki művházakban rendszeresen játszott a Beatrice, a Hobo, vagy épp a P. Mobil és a Piramis. Magyarországon számos rockzenekar működik, jócskán akadnak köztük tehetségek. S itt nem csupán a fiatalokra, az utánpótlásra gondolok, hiszen a nálunk fellépők alapján kijelenthető, hogy az idősebb generációban is jelentős potenciál, tartalék halmozódott fel. Mind művészetileg, mind emberileg olyan értékekről beszélünk, amelyeknek teret kellene kapniuk. Az emberekben még ma is téveszmék élnek a rock- életmóddal, az előadókkal, a közeggel kapcsolatban, ám ezek nagyon messze állnak a valóságtól. Erről csak annyit, hogy a Rockház működésének öt éve alatt még egyetlen pohár sem törött össze… Ideje volna lebontani az előítéleteket! Inkább segíteni kellene a rockzenét: a hangsúlyok áthelyezésével – itt arra gondolok, hogy a fesztiválokon az idősebbek helyett ne az egyhónapos nevesincs zenekarokat szerepeltessék –, de új klubok létesítésével, illetve a meglévők helyzetbe hozásával is sokat tehetnének a műfaj életben maradásáért. Beszéltünk a pályázati rendszerekről, amelyek átalakításával szintén nyerne a rockzene. Az illetékeseknek, mindenkinek a saját területén, meg kellene látnia a műfajban rejlő lehetőségeket. Mert ennek a zenének közösségépítő, és az együvé tartozást erősítő hatása van. Amúgy a rock mindig is hullámhegyek illetve hullámvölgyek között egyensúlyozott: az aktuális divathullám felkapta, majd a hatalom erővel elnyomta, ám a műfaj mégis túlélte. Tehát örök küzdelem vár rá. Azt gondolom, annyira karizmatikus stílus ez, hogy akár a dzsessz műfaja, soha nem fog elpusztulni. Van létjogosultsága, hiszen nagyon sokat ad az embereknek. Lesznek próbálkozások, amellyel megpróbálják majd megreformálni, alakítani, de az értékek mindig megmaradnak.
Hegedűs István
2017. december 15. 08:44