Nyom nélkül
Öt egykor sikeres, mégis hányatott sorsú formáció – ma élő és aktív tagjai tehetséges muzsikusokkal kiegészülve –, valamint két szólista a főszereplője annak az Elhallgatott zenekarok néven megjelent kiadványnak, amelynek alapja a 2016. december 3-án ugyanazon címmel megrendezett koncert a MOM Kulturális Központ színháztermében. Ahol a beatkorszak egykori hősei, akik közül többen (rock) történelmet írtak, még egyszer, s talán utoljára idézték fel a nagy idők nagy dalait. Az egyszeri és megismételhetetlen, magas színvonalú előadást dupla CD-n rögzítették, Kisfaludy András rendező, a Kex együttes egykori dobosa pedig hiánypótló és mindvégig izgalmas dokumentumfilmet forgatott a sokakat érdeklő és érintő, néhol tabukat feszegető témáról.
Szinte tökéletesre fejlesztette a diszkriminációt az elmúlt rendszer: törvényi beavatkozás nélkül is elérte, hogy az általa nemkívánatosnak minősített zenei műfaj egyes képviselői nyom nélkül eltűnjenek a süllyesztőben, de legalábbis a perifériára sodródjanak. Méghozzá igen egyszerű módszerrel, az általános ismertséget, rangot biztosító nagylemez-lehetőség megvonásával. Az ok – ’56 árnyékában – kézenfekvő, és az összes érintett tekintetében közös: a hatvanas évek főáramú beat-, illetve a hetvenes évek rockzenéje egyaránt tömegeket vonz, a fiatalok sokaságát. Márpedig a monolitikus berendezkedésű, diktatórikus hatalom szemében egy kisebb baráti csoportosulás is veszélyesnek minősül, nemhogy a tízezres nagyságrendben jelenlévő, magvas gondolatokat közreadó, gondolkodásra késztető kemény muzsika lelkes közönsége.
Az említett korszak elhallgatott zenekarait, illetve annak reinkarnációit hívta életre Kisfaludy András dokumentumfilm rendező még 2016 decemberében. Hat – a még élő és zenélni tudó nagy öregek mellett – részben fiatalokkal felturbózott formáció (ebből öt hallható az albumokon), valamint két szólóelőadó találkozott a MOM Kulturális Központ színpadán, hogy a XXI. század minőségi követelményeinek megfelelően pótolja az aczéli kultúrpolitika mulasztásait. A bő teltházas, élő koncert frenetikus hangulatát két CD őrzi, kiegészítve az ötletgazda-rendező dokumentumfilm DVD-jével, valamint igényesen elkészített, színes ismertető füzettel.
A soul muzsika hazai képviseletében színpadra álló Atlas együttesről nyugodtan kijelenthető, hogy évekkel megelőzte korát. 1965-ben Makrai Pál énekes-gitáros érkezésével rhythm and bluest interpretáltak, rá egy évre már a soul muzsikáé lett a főszerep, ahol immár Flamm Ferenc érzelemdús hangján csendültek fel a míves, nemegyszer bonyolult szerkezetű dallamok. Most a két eredeti tag, Szekeres Gábor dobos, illetve Makrai Pál mellé a Syrius-Frank Zappa Emlékzenekar muzsikusaiból kölcsönvett háromtagú fúvós szekció, illetve billentyűs és basszusgitáros társult, hogy együtt idézzék fel – többek között – a Töröld le a könnyeidet, vagy a Félek, hogy egyszer meghalok halhatatlan dallamait, ritmusait.
A hazai rocktörténet egyik legnagyobb hatású, és talán legszerencsétlenebb sorsú zenekara az 1972-ben debütáló Taurus ex-T: 25-75-82 kultikus hardrock formáció. Magyarország második számú szupergruppja benne a gitárkirály Radics Bélával, a hammondos Balázs Fecóval, az örök fenegyerek Som Lajos basszusgitárossal, valamint Brunner Győző dobossal mindössze két kislemezzel dicsekedhet – természetesen az MHV „jóvoltából”. Pedig a tumultuózus jelenetekben bővelkedő, többezres létszámú koncertjeiken bemutatott szerzeményeikből minimum egy komplett nagylemeznyi anyag várt kiadásra, jobbnál-jobb dalokkal. Hiába. S, ezen még az sem segített, hogy Som Lajost, felsőbb utasításra lecserélték Zoránnal. Az eredmény ismert... Az Új Taurus 2016-ban Móré Attila dob, Zsoldos Tamás basszusgitár, Bajzát Zsolt Hammond orgona, billentyűk, Felkai Miklós szólógitár, valamint Anda Bálint szólógitár-ének felállásban nem kevesebb, mint kilenc egykori Taurus-számot porolt le, dolgozott át, és tárt a közönség elé friss és tökéletes hangzással. Ahogy várható volt, hatost dobtak. De emellett két szám erejéig (Lazítás, Zöld csillag) vendégként Deák Bill Gyula a blueskirály – aki a kezdeti időkben gyakorta vendégeskedett a Tűzkerék színpadán –, is tisztelettel adózhat Radics Béla emlékének. Balázs Fecó pedig egy szál szintetizátoron kísérve önmagát az egyik legnépszerűbb Taurus-opusszal jelentkezett: A kőfalak leomlanak. Amelynek mindig lesz aktualitása…
Az egykori óbudai „rosszfiúk” gyülekezete a Liversing, három ős-taggal a soraiban (Túry Árpád énekes, Homonnay Zsombor dobos és Pataki László billentyűs) két ifjabb muzsikussal kiegészülve hamisítatlan klubhangulatot varázsolt a MOM Kult falai közé. Ha az a bizonyos Lajos utcai klub mesélni tudna... A szavak helyett azonban a hajdani beat, illetve rhythm and blues örökzöldek közül mások mellett olyan örökbecsű darabok érkeznek, mint a Yardbirds – The Nazz Are Blue-ja, vagy épp a Them – It’s All Over Now Baby Blue című tétele.
A Syrius Emlékzenekar az intellektuális progresszív-dzsessz-rock műfaj jegyében hosszú évek óta ápolja a nagy előd emlékét. Nem véletlenül kap vastapsot a nehezen emészthető, fajsúlyos produkció. Hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki: Vasicsek Öcsi az angol nyelvű Ördög álarcosbálja interpretációjával igyekszik pótolni Orszáczky Jackie feledhetetlen előadását, illetve a magyarul megszólaló Elfáradtam én már veretes opuszát, de mintegy ars poetica-ként helyet kap az egyetlen közreműködő eredeti tag Pataki László billentyűs saját szerzeménye, a God is Only One is. Amelynek bizony helye lenne bármely amerikai sikerlistán…
És persze itt az alapos zenei fazonigazításon átesett Kex Remake is, amely éppen két esztendővel korábban mutatkozott be ugyancsak a MOM Kult színpadán. Nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy az eredeti Kex utókorra maradt, néhol csapnivaló hangminőségű, ám komoly értéket képviselő felvételeit szinte fenekestül felforgassák, ha már nincs Baksa Soós János, aki lélegzetelállító performance-ával a hátán cipelte a korabeli bulikat. És most a muzikalitáson a sor, méghozzá magasra emelt léccel. Éppen ezért a folkos beütésű Zöld-sárga, zöld-sárga, az ugyancsak népdalra írt József Attila vers Tiszta szívvel (Tóth János Rudolf kissé komor hangulatú bevezető dallamával és versével), a rhythm and blues-osra vett, vérbő Család, és a többiek persze közel sem az eredeti verzióban szólalnak meg. Nem kevés bátorság kell hozzá, hiszen a nagyérdemű nyilván az eredetit áhítja. Úgy tűnik azonban, az egykori és újdonsült rajongók értik az idők szavát; legalábbis reakciójukból, amelyből a hangzó anyagra is jutott bőven, erre lehet következtetni.
Ők, de a szólóban fellépő Balázs Fecó is kivétel nélkül bebizonyították, hogy a szocialista közművelődésügy felkent „szakértői” annak idején rosszindulatból, politikai meggondolásból, nyersanyaghiányból adóadóan – vagy csak egyszerűen hozzá nem értésből – rossz döntést hoztak. Lehet persze utólag magyarázkodni, mint teszi ezt a filmben megszólaltatott – az egykori állampárt Központi Bizottságának kulturális munkatársa – Lendvai Ildikó. Aki mintha mindvégig kívülálló lenne. Hozzá képest Barabás János a KISZ KB titkára, valamint Maróthy László, ugyancsak az ifjúsági szervezet első titkára, kevésbé irritálóan teszi ugyanezt.
Kisfaludy, Csatári Bence (rock) történésszel egyetemben, igyekszik alaposan körüljárni az elhallgatott zenekarok problémakörét. Hogy Horváth Attila szövegírónak miért kellett elkeseredettségében kukába dobnia a Syrius – Ördög álarcosbálja nagylemez teljes magyar nyelvű szövegét, s miért akarták Baksa Soós Jánost, a Kex frontemberét szolgálati autóval elgázolni. De az is kiderül a dokumentumfilmben nyilatkozó Schuster Lóránt elmondásából, vajon miért volt szükség a szovjet importból származó bakelitlemezek bezúzására, illetve újrahasznosítására. Kénytelenek vagyunk elfogadni Lendvai magyarázatát a „húzd meg-ereszd meg” taktikájáról, ami nagyban meghatározta az elmúlt társadalmi rendszer kultúrpolitikáját. És a véleményüket sorra megosztó szakmai, illetve politikai beszélgetőpartnerek mellett archív filmkockákon mintegy mementóként megelevenedik Kádár János és Aczél György alakja, de a rendező korábbi filmjeiből bevágott ügynöki jelentések is alapos tanulsággal szolgálnak az utókor számára. Amely az ábécé különböző betűivel jelzett fiatal generációiként ma, a korlátlan szabadság világában joggal csodálkozik rá az egykori, már-már idiotizmus határát súroló, de minimum megmosolyogtató intézkedésekre és diszkrimináló rendelkezésekre. Mert nekik ez már történelem. És hála az alkotóknak, a korszak elhallgatott zenekarai, munkájuk lenyomata mégiscsak megmarad az utókor számára.
Hegedűs István
Fotó: Török János
2018. november 10. 10:38