PÁTKAI ROZINA – Saját úton járva
Pátkai Rozina már jó ideje a hazai jazz-színtér aktív szereplőjének számított, amikor 2014-ben kiadta Vocé e Eu című első lemezét. A sajátos hangú énekesnő bossa nova-sztenderdeket autentikus módon értelmező albumával nem akármilyen belépőt produkált, a temperamentumos dalcsokor komoly hazai és nemzetközi szakmai visszhangot váltott ki Budapesttől New Yorkig. Két évvel később érkezett a folytatás a Paraíso na Terra képében, mely bizonyos mértékben kitartott elődje koncepciója mellett, ugyanakkor hangszerelésében a kortárs jazz irányába mozduló törekvéseket mutatott. Rozina legújabb munkája, a tavaly decemberben megjelentetett Taladim ismételten más hangot üt meg, ezúttal egy visszafogottabb atmoszférájú alkotás került ki a művésznő és társai műhelyéből. E korongról, illetve a Dal 2019 könnyűzenei megmérettetésben szerzett tapasztalatairól kérdeztük Rozinát.
Frida című daloddal az év elején beneveztél a Dal 2019-es felvonásába. Én magam minimum a döntőbe vártam ezt az elképesztően erős szerzeményt, éppen ezért ért hidegzuhanyként, hogy már az elején eldőlt, sem a zsűri, sem a közönség nem szavaz bizalmat neked a továbbjutáshoz. Te magad hogyan élted meg ezt a fiaskót?
Pátkai Rozina: A Fridának számomra nagyon kedves története van. Filmrendező barátunk, Győri Márk álmodott meg egy szép videóklipet, amelyben Fridát én alakítottam volna. Mindehhez zenei anyag nem társult, először a vizuális koncepció született meg. Természetesen nagyon izgatott az ötlet, megszületett a dallam, a hangszerelés férjem, Fenyvesi Márton, a szöveg pedig Bán Zsófia írónő munkája.
Marci vetette fel először, hogy ez akár még a Dalban is megszólalhatna. Annak ellenére, hogy láttam a tavalyi izraeli győztest és láttam azt is, milyen fajta show-t kellene nyújtanom ehhez a sikerhez, beneveztem a műsorba. Örültem, hogy bejutottunk a legjobb harminc közé, nagyon sok pozitív és negatív visszajelzés is érkezett, ami nagyon tanulságos volt és megerősített. Számos hasonló felfogású másik dal is elkészült azóta, alig várom, hogy ezek is megjelenjenek majd a jövőben.
A Frida jelentős mértékben eltávolodott attól a bossa novás világtól, amiről leginkább ismert vagy. Lehet, hogy még ez a rádióbarát dal sem volt elég mainstream ahhoz, hogy labdába rúghass a Dalban?
Rozina: Alkotótársaimmal eleinte azt gondoltuk, hogy ez egy nagyon rádióbarát dal. Ebben lehet, hogy tévedtünk, hiszen ha jól tudom, nem nagyon került be a hazai rotációba. Az biztos, hogy nem volt alapvető célunk a rádióbarátság az alkotói folyamatban, a hangszerelés és a szöveg is egyszerűen és magától értetődően “kigurult”.
Utólag hogy látod, hiba volt egy ilyen stílusú dallal elindulni?
Rozina: Utólag visszanézve a produkciómat látom, hogy mi volt az erőssége és a gyengesége annak a három percnek, mind zeneileg, mind pedig vizuálisan. Nem gondolom, hogy hiba lett volna szerepelni a televízióban, örülök, hogy kipróbáltam egy számomra nem komfortos előadói szituációt, ahol zeneileg csak magamra vagyok utalva - hiszen egy zenei alapra énekelek muzsikustársak nélkül -, illetve vizuálisan teljes mértékben ki vagyok szolgáltatva a műsor elképzeléseinek: a ruha, a vizuális elemek kiválasztásába nem nagyon volt beleszólásom, így próbáltam átadni magam a készen kapott koncepciónak, amennyire ez lehetséges volt.
A műsornak köszönhető egyébként, hogy egy szál zongorával és vonósnégyessel is elhangzott a Frida az Akusztikban, ami nagyon nagy élmény volt és az is bebizonyosodott számomra, hogy az a hangzásvilág kényelmesebb számomra, magabiztosabban és könnyedebben éneklek az akusztikus zenekarral, mint egy hangos pop produkcióban.
Nekem a főműsoridő egy extrém helyzet volt, az Akusztik pedig egy otthonos, magától értetődő zenei szituáció, amelyben úgy éreztem, sokkal jobb teljesítményt nyújtok technikailag és lelkileg is kellemesebben érzem magam.
Milyen konzekvenciákat vontál le a kudarcból? Egy magadfajta jazz-zenésznek szabad egyáltalán egy olyan világ felé kacsintgatnia, ahol csak 15 perc hírnév vár a legtöbb előadóra?
Rozina: A műsor sok lehetőséget biztosított, nagyszerű promóciós felület volt, de természetesen megvoltak az alkotói korlátok, illetve saját előadói korlátaimat is felismertem egy ilyen fizikai és pszichés megterhelés alatt. Csodálom azokat a kollégáimat, akik egy ilyen “versenyhelyzetben”, abban a három percben maximális teljesítményt tudnak nyújtani a színpadon. Nekem még ehhez edződnöm kellene.
Tavaly decemberben napvilágot látott harmadik lemezeden - talán nem véletlenül - nyomát sem találni a Frida irányvonalának, ugyanakkor az elődeitől is eltér némileg. Noha azt érzem, hogy a Taladim valamilyen szinten rokonságot ápol velük, ez az album jóval visszafogottabb hangot üt meg, sokkal intimebb légkört teremt. Szándékosan mentél ebbe az irányba?
Rozina: Mindig is szerettem volna egy olyan lemezt, amin különböző nyelvű dalok csendülnek fel, ráadásul a dalok szövegei versek, eredeti formájukban. A Taladim ennek az álomnak a megvalósulása. Kontemplatív, de ugyanakkor dinamikusan változó is, ahogyan az általam választott versek is azok. A Frida egy más irány, más energia, ilyen a Minka projektem is, ahol magyar verseket énekelek elektronikus zenei környezetben. Sokféle zenét szeretek és ezért sokféleképpen tudom elképzelni az általam feldolgozott, énekelt szövegeket is. Nincsenek műfaji korlátok, a zene az zene, a lényeg, hogy jó legyen és ehhez pedig sokat kell dolgozni rajta.
Ezúttal egy magyar nyelvű szerzemény is helyet kapott a korongon. Milyen céljaid vannak e dallal? Esetleg a rádióknál szeretnél könnyebben érvényesülni vele?
Rozina: A magyar nyelvű szerzemény tulajdonképpen egy véletlen telitalálat. A Szerelem? című dalunk Ifj. Tóth István, a zenekar gitárosának szerzeménye. Régóta várt szövegre már a dallam, amikor felvetődött bennünk, hogy esetleg erre a lemezre is rákerülhetne. Mivel francia, spanyol, portugál, angol szerzők versei mind szerepeltek már, csak pont éppen magyarul hiányzott volna még egy, keresni kezdtem a szövegek között, bújtam a köteteket. Nem is emlékszem pontosan, hogyan akadt a kezembe egy Juhász Gyula-kötet, de amikor erre a versre rátaláltam, tudtam, hogy ez nagyszerű lesz. Így is lett. Azt mondják, ettől a daltól “kivirágzik a szív” - hát bízom benne, hogy ez így van.
Kik voltak a segítségedre a lemez elkészítésében?
Rozina: A trióm tagjai, Ávéd János jazz szaxofonos és kortárs zeneszerző, illetve Ifj. Tóth István gitárművész, de természetesen Dés András ütőhangszeres és Rohmann Ditta csellóművész is nagyban hozzájárultak a lemez sikeréhez. Férjem, Fenyvesi Márton hangszerelte a dalokat ötünkre, ő volt a lemez producere és Dorozsmai Gergő mellett hangmérnöke is az anyagnak. Természetesen a Tom-Tom lemezkiadó vezetője, Dorozsmai Péter támogatása is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ez a lemez ilyen szép, egységes lehessen.
A Taladim címről mesélnél bővebben? Mit takar a kifejezés?
Rozina: A Taladim egy játékos fantáziaszó. Ávéd János zenésztársam küldött át egy dalötletet, amire elsőre ezt a refrént énekeltem fel. Nagy öröm volt, hogy Dés Andrással duóban játszhattuk lemezre, számomra ettől lett igazán különleges. Koncerteken általában ez az utolsó dalunk és a közönség is mindig nagy örömmel vesz részt benne.
Nem titok, hogy nemrég megszületett harmadik gyermeked. Művészként mennyire befolyásolja a világodat az újbóli anyai áldás? Össze lehet egyeztetni az anyaság harmóniáját az előadóművészet és a zeneipar hektikusságával?
Rozina: Biztos vagyok benne, hogy pozitívan hat rám az anyaság ismételt megélése. Sokkal nyugodtabban élem a hétköznapjaimat, kevesebb bennem a megfelelési vágy. Csendesebb időszakot élek most, inkább az alkotásé, mint az előadásé a főszerep és persze minden csak a gyerekeim után. Kevesebben tudják, hogy jelenleg harmadéves vagyok a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán, így ezt a csendes időszakot is aktívan élem és nagyon szeretem. A anyaságban megélt harmónia pedig leginkább csak mindent a helyére tesz.
Interjú: Danev György
Fotók: Zsólyomi Norbert
2019. december 11. 13:10