Samu, a gitáros (10-1. rész)…
… és Bencsik Sándor, az ember. A P. Mobil és a Pandora’s Box zseniális képességű hangszerese, zeneszerzője a visszaemlékezők szerint ellentmondásos egyéniség volt. Önmagával és zenésztársaival szemben kíméletlenül maximalista, ugyanakkor visszahúzódó, csendes, érzékeny karakter. A kőkemény, ám dallamos rockzene feltételen és hűségesen kitartó híve, aki laza eleganciájával, finom modorával messze kitűnik a bőrös-láncos rockerek közül. Akit magánéleti gondjai éppúgy agyonnyomnak, mint az általa vezetett zenekar lecsúszása. Sorozatunkban a hetvenes-nyolcvanas évek egyik gitárhőse életének fontos mozzanatait elevenítik fel zenésztársai, barátai. Kékesi „Bajnok” Lászlónak, a P. Mobil basszusgitárosának is előkerültek régi emlékei a zenekarban, sőt a magánéletben együtt eltöltött időkről: beszélgetések, piázások, csajozások és nem utolsó sorban a közös zenei munka, amely olyan rockhimnuszokat eredményezett, mint a Forma 1, az Utolsó cigaretta, vagy éppen a P. Boxba átvitt Éjféli szekér.
Egy évvel Samu belépése után, ’74-ben érkeztél a P. Mobilba. Hogyan sikerült a beilleszkedés, miként viszonyult hozzád a tagság?
Augusztus 29-én szereltem le a katonaságtól, és szeptemberben már meghallgatásra jelentkeztem a P. Mobilba. Egy Töci nevű basszusgitárost váltottam (Sándor József – a szerk.). Gyakorlatilag Schuster Lóránt zenekarvezető és Bencsik Samu döntötte el, hogy megfelelek-e vagy sem. Egy, a Lehel térnél lévő pincehelyiség szolgált a zenekar próbaterméül, Johnny Winter - Rock and roll, Hootcie Koo című számát kellett a basszusgitár mellől elénekelnem. Ezt hívták függetlenítési gyakorlatnak. Miután megcsináltam, egy bluest kellett játszanom. A „hivatalos” helyeken történő meghallgatások úgy néztek ki akkoriban, hogy a zsűri elnöke (vagy a zenekarvezető) elmondja a „köszönjük, majd levélben értesítjük” című szabványdumát, miközben előre tudják, hogy soha a büdös életben nem fognak szólni neki… A P. Mobilban szerencsére nem így történt. A következő napon felhívtak telefonon, hogy megfeleltem, és várnak a zenekar tagjai közé. Vikidál Gyula, későbbi sógorom énekelt, Lóránt és Samu mellett Pálmai Zolika dobolt, én pedig basszusoztam. Úgy éreztem, szívesen fogadnak maguk közé.
Milyen hangulat uralkodott egyébként a P. Mobilban?
Úgy emlékszem, mindannyian nagyon jól kijöttünk egymással. Később, amikor megérkezett a zenekarba Lengyel Gábor gitáros – ő hegedült is – inkább Samu és közte alakult ki némi konkurenciaharc. Ami engem illett, mindenkivel elvoltam: elénekeltem becsülettel a külföldi számokat, emellett mindent megcsináltam, amit feladatként kaptam. Akadtak viták persze, de ezek inkább szakmai jelleggel kerültek elő. Később akadt egy kis problémám: nem volt billentyűs a bandában, pedig időnként szükség volt rá. Korábban zongoráztam is, emiatt végleg át akartak minősíteni billentyűsnek úgy, hogy Póka Egont beszervezik basszusgitárosnak. Nekem azonban nem nagyon tetszett ez a dolog, mindenképp ragaszkodtam a basszusgitárhoz. Samu végül engedett: ha már bejött ez a felállás, maradjon minden így. Mondjuk, Lengyel Gabi idejében megcsináltuk, hogy egy-két számban basszusozott, én pedig zongoráztam. Ebben a verzióban – persze csak pár nóta erejéig – szívesen benne lettem volna, nagy kár, hogy időközben Gabi elment a zenekarból. Végül jött Cserháti Pityi, s minden maradt a régiben.
Samut a korszak egyik, ha nem épp a legjobb gitárosaként tartják számon. Mennyiben adott pluszt a közönségnek?
Ha kellett, improvizált, és persze azt is zseniálisan tette, de nála minden előre ki volt találva. Kialakított magának egy különleges gitár-soundot, olyat, amilyet mások nem tudtak. Szólói ezért jelentősen különböztek a többiekétől. Mindegy, hogy Fender Startocasteren, vagy Les Paul Gibsonon nyomta, nála mindegyik megszólalt. Mondjuk, nekem mai napig a sztratós-hangzás a kedvencem… Nála gyönyörű tisztán szólt, nem volt elkenve. Eleinte egyáltalán nem, később is csak nagyon minimális mértékben használt pedálokat, mint pl. a wah-wah-t, vagy torzítót. Ha túlzásba viszi, az egész teljesen más irányt vett volna. Játékstílusa mellett fontos, hogy a puszta megjelenésével, színpadi kiállásával olyan kisugárzást teremtett, amellyel azonnal megfogta a közönséget. Nem lehetett nem észrevenni. Szerzeményeiben pedig az egyediség és saját egyénisége tükröződött.
Egyezett a zenei elképzelésetek? Miként tudtatok együtt dolgozni?
A zenét főképp Samu írta, ő hozta a legtöbb ötletet. Az elejétől kezdve megfogott, nagyon tetszett a zenei ízlése, ami egybevágott az enyémmel. A Kétforintos dal már készen volt, az Utolsó cigaretta alapjai is, de a végső formálásában már én is részt vettem. Először kamu angollal rögzítettük, majd Lóránt megírta rá a szöveget. Első közös szerzeményünk a Forma 1: Samu hozott egy témát, majd szólt, hogy énekeljek rá valamit. Utána jött a hollandiai turné, ahol megszületett a később Éjféli szekér címen ismertté lett szerzemény. Egy iskolai tornateremben ültünk, ahol egy-két slukk, szippantás után – amit nem lehetett elkerülni – ismét elővettük a jól bevált módszert: Samu témájára ki kellett találnom egy dallamot. Más kérdés, hogy a nótát a szétválás után elvitték a P. Boxba.
Ezek szerint nem a P. Boxban véglegesedett az Éjféli szekér?
Nem, az alapjai Amszterdam munkacímmel a P. Mobilban, és helyileg Hollandiában készültek. Az éneket egy ótvaros, öreg BRG-magnóra rögzítettük, a lényeg, hogy a dallamot ki lehetett hámozni belőle. Úgy emlékszem, először ezt is kamu angollal énekeltük föl, még nem készült rá saját vers. Amikor Samu és Pityi átvitte a P. Boxba, Csiga Sanyi megírta rá az Éjféli szekér szövegét.
Ha már a P. Box-témához érkeztünk: miként emlékszel a váltásra, az „elődformáció” Kentaurra, amely a régi tagsággal, ám Schuster Lóri nélkül alakult volna?
Komoly befolyásolás ment, azt sem tudtam, mit csináljak. A Lóránt nélküli zenekarral való történet ismert, így utólag bevallom, nem nagyon bíztam benne, hogy lesz ebből valami. Épp elég rossz példa volt előttem, de sok rémtörténetet is hallottam arról, ha valaki kilép egy jól működő zenekarból és újat alapít; nem biztos, hogy bejön neki. Úgy voltam vele, örültem, hogy ide, mármint a P. Mobilba hívtak, hogy bekerülhettem, így a maradás mellett döntöttem. Persze Lóránttal is beszéltem, meggyőzött, hogy együtt folytassuk, amit elkezdtünk.
Tudtad, hogy Cserháti Pityi és Bencsik Samu kivételével végül a többiek is az anyazenekar, vagyis a maradás mellett tették le a voksukat?
A Várban, az Old Firenze étteremben találkoztunk, ott dőlt el, hogy a P. Mobil kettéválik. Hogy Tunyó és Totó miért gondolták meg magukat, nem tudom; Samuék később, Sáfár Öcsi kiválása után is hívtak, de megerősödött bennem az elhatározás, amíg a P. Mobil létezik, addig maradok. Amúgy semmi baj a P. Box-szal, nagyon jó kis csapat volt.
Legendák keringenek arról – amiket a másik érintett is megerősített –, hogy a gitáros-szerző és Pálmai Zoli a zenekaron kívül is sok időt töltött együtt. Te milyen kapcsolatban voltál Samuval? Milyennek ismerted őt?
Bizonyos tekintetben mindketten kilógtak a csapatból, amely ilyen formán kettévált. Amíg a többiek vállig érő sörénnyel rohangáltak, rohangáltunk, ők mérsékelten hosszú hajat viseltek. Emellett, ami végképp szentségtörésnek számított abban az időben és abban a környezetben, zakóban, elegánsan jártak. Kitalálták, hogy ezzel a módszerrel, külsővel, viselkedéssel jobban lehet csajozni. Még nevet is adtak maguknak: ők voltak a „Két Öreg Szex”, a lányok kedvencei. Főként a Böszörményi úton található Tik-Takba jártak, amelynek – beleértve a csajokat is – egész más összetételű közönsége volt. Ne szépítsük, azt a helyet az ún. „úrilányok” látogatták, akik közül bőven tudtak szemezgetni. Mi, hosszú hajúak, farmerosok pedig maradtunk szépen a rockereknél, ahol a csajok is csövesebben öltöztek és viselkedtek. Ez volt az ún. „másik oldal”. Samu figyelte a lányokat, megjegyezte a tulajdonságaikat és felhívta rá a mi figyelmünket is: „az a jó csaj, amelyik szépen jár”.
Ahogy az előttem szólók is mondták, zárkózott, kissé magába forduló ember volt. A zenében nem ismert tréfát, nagyon szigorú elvek szerint dolgozott, ami nem is baj. Zolikától függetlenül, zenekaron kívül, titokban azért mi is találkoztunk: jártam hozzá a Lecke utcába, ahol különböző filmeket néztünk színesben, de ő is meglátogatott engem a Fény utcai lakásomban. Előfordult, hogy csajokat vittünk föl, de többször együtt piálgattunk, beszélgettünk. Érdekes módon zenéről, zenekarról ilyenkor nem esett szó; ezek a bulik a lazaságról szóltak.
(folytatjuk) Hegedűs István
.jpg)
2018. szeptember 30. 18:24