MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Sky Fanatic: Itt a második!

A 2012-ben alakult miskolci zenekar egy baráti beszélgetést követően született meg. A ska és reggae stílust kedvelték mindannyian, így az irányvonal adott volt. Gimis zenekarként indultak, Nahaj Péter énekes a megalakuláskor még csak 15 éves volt. A legelső próbájuk nem volt túl biztató, de fél év alatt összerázódott a csapat és a 2013-as Kocsonyafesztiválon már föl is léptek – sikerrel. Még azon a nyáron részt vettek egy helyi tehetségkutatón, ahol a 4. helyezést sikerült megszerezniük, innentől kezdve sorra jöttek a felkérések helyi rendezvényekre, például a Helynekemben a Kerekes Band előtt léphettek föl 2014-ben, innen datálható az ismeretség a két csapat között, ami a későbbiekben jól jött a srácoknak. 

2014-ben a Cseh Tamás Program (Hangfoglaló Program) pályázatán a csapat nyert egy lemez- és klipkészítési támogatást, egyedüli miskolci zenekarként. 2015-ben meg is jelent a Fanatizálj című lemez, a videoklip bemutatója pedig a Petőfi tévén volt. 2016 júniusában, Egerben, egy utcazene fesztiválon a zsűri különdíját nyerték el, mint a legjobb zenekar. A zsűriben ott ült Fehér Zsombor is a Kerekesből, aki emlékezett a miskolci közös fellépésre, valamint a helyszínen is nagyon tetszett neki a srácok utcazenélése, így elindult az összefonódás, ami hamarosan meghozta gyümölcsét. Egy másik pályázat kapcsán, az Ocho Macho választotta őket előzenekarnak, tíz közös koncertet adtak és olyan helyekre is eljutottak így, mint az Akvárium, a Roncsbár, de Szombathelyen a Magyar Dal Napján is játszhattak. Egy újabb pályázat megint csak nekik kedvezett, a Kerekes Band hívta meg őket előzenekarnak a 2017-es évadra. Az Ocho Machoval azóta is rendszeresen koncerteznek – például most nyáron is-, augusztusban pedig megjelenik a második lemezük, ennek bemutatója Miskolcon lesz a Helynekemben. Nahaj Péter vázolta nekünk a történéseket.

Már 2016-ban is írtatok dalokat a mostani lemezre, mi volt a menetrend? Milyen ütemben születtek a számok és hogy zajlottak a felvételek?

Igen, 2016-tól kezdtük a második album dalait megírni, közben voltak tagcserék is, új billentyűs – Hofgard Bálint- és gitáros – Molnár Ádám- érkezett a csapatba, ez jelentősen lendített is a formációnk szekerén. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk és mindenki küzd a céljaink eléréséért. Most olyan „igazi” a zenekar! Az új dalok rögzítése már az új tagokkal kezdődött el, a Távol Babilontól, a Csak a tiéd vagy a Hajnalcsillag, Így jó Youtube-on már el is érhető! Azon a nyáron két dalt is rögzítettünk, hogy kipróbáljuk az újabb ötleteinket. Némi elektronikus vonalat is belevittünk a reggae-be, ami színesíti a stílust. Az egyik dal egy korai szerzeményünk, a másik, a Távol Babilontól pedig egy teljesen új volt, ami hű lenyomata a zenekar jelenlegi zenei világának.  3-4 olyan szerzeményünk van, ami a lemezre készült, de még sehol nem lehetett hallani tőlünk, sem koncerten, sem más csatornán, ezért szerettünk volna egy lemezbemutatót is összehozni, ahol a komplett albumot eljátsszuk.

Az új billentyűs budapesti, hogy tudtok így próbálni?

Miskolcon próbálunk továbbra is, és itt helyben stúdióztunk. Így az ő útiköltségének egy részét fizetjük, de mindig örömmel jön, mert mindig szeretett volna egy olyan zenekarban játszani, ahol jól érzi magát. Most ezt megtalálta…

Miskolcon stúdióztok, hol, kivel dolgoztok? Milyennek látjátok a helyet?

A HangArt stúdióban dolgozunk Károly Tamással, a masteringek pedig Amerikában készültek! Tamás ismerősénél. Mint már említettem, nem egyszerre vettük föl az összes dalt, hanem szakaszosan, 2016 nyarán két dalt rögzítettünk, majd tavasszal megint kettőt és idén a maradékot – öt dalt. Egyébként a lemezbemutató előtt 2 héttel még zajlottak munkálatok a stúdióban! Büszkék vagyunk, hogy itt dolgozhattunk, Tamás egy országosan elismert szakember, más városokból és Pestről is járnak ide ismert előadók felvételeket készíteni. Mi több stúdiót is kipróbáltunk már, bátran mondhatom, hogy a HangArtban világszínvonalú munkák születnek. Merem ajánlani bárkinek.

Az első lemezetek a Cseh Tamás Program (Hangfoglaló Program) támogatásával készült el, most a másodiknál mi a helyzet?

Most, a Valóság vagy álom-nál saját erőből hoztunk össze mindent. Nem volt kis befektetés, de nagyon büszkék vagyunk, hogy meg tudtuk így oldani! Szerencsére sok helyre hívtak minket fellépni, így össze tudtuk szedni a felvételekre szükséges pénzt.

Az első lemezhez képest milyen változások vannak az új anyagon?

Én vagyok a szövegíró a zenekarban, meg sok dal zenéjét is én hozom, illetve a trombitásunk, Bereznay András, de a többiek is sok saját ötletet raknak a zenéhez. Úgy érzem, ahogy érünk, fejlődünk, egyre színvonalasabb dalokkal tudunk előállni. Az új szövegeket erősebbnek érzem, nem gagyi, main stream versek születtek, van mondanivaló, háttértörténet, inspiráció, ami bennem lezajlott… Az Így jót tudnám kiemelni, volt egy pár csalódás az életben, zenében, egy-két nagyobb zenészben. Ez erről szól. A lemezcím és annak mondandója a Néhány pillanat dalunkban jelenik meg. Most nagyon egységes, erős a zenekar, mindannyian a ska, reggae vonalat szeretnénk vinni, de új stíluselemeket is beemelünk a repertoárunkba. Így született reggae-funk vagy hip-hop hatású szerzeményünk is, ami a másnaposságról szól. Nyilván ez egy poén dal, nem kell túl komolyan venni, egyébként én rapelek benne.

A csapat a Kerekes Band és az Ocho Macho előzenekara is volt már jó néhány alakalommal, de a fesztiválokon is egyre többször szerepeltek, budapesti klubokban játszotok, mi a helyzet fellépések terén? Mennyire tudtatok előre lépni az utóbbi két években?

A Cseh Tamás Program jóvoltából elég jó kapcsolatokra tettünk szert, és ez nagyon sok helyre eljuttatott minket. Az Ochoval való fellépések nagyon sokat segítettek abban, hogy megismerjenek minket országszerte. Legutóbb, mikor augusztusban a Kobuciban játszottunk együtt, a Facebook eseménynél volt ilyen kiírás is, hogy: Tök jó, hogy az Ocho Macho itt játszik, de hogy a Sky Fanatic előttük lép föl, az fenomenális! Ez az illettő egyébként egy étterem tulajdonos és imádja a Sátán kutyája című számunkat, egész nap ez szól az éttermében is!

Sok fesztiválra is eljutottunk már, szerencsére egyre jobb pozíciókat tudunk kiharcolni, kiérdemelni. Fesztiválok közül a Reggae Camp-et emelném ki, ahová már bejutottunk. Szerencsére sokfelé hívnak minket, gyakorlatilag már nem kell a fellépési lehetőségek után kutatnunk. Egy menedzser is hadrendbe állt a csapatnál, így lényegesen hatékonyabban haladunk, reméljük, jövőre már olyan kaliberű rendezvényeken is koncertezhetünk, mint a Sziget! Már nem csak előzenekarként tudunk fellépni, Pesten is több klubban vagyunk már főzenekar, de az Ocho Macho meghívásának mindig örömmel teszünk eleget. Logikusan egy nagy zenekar előtti fellépés több ember elérésével jár.

Lemezbemutató mikor, hol?

Augusztus 24-én Miskolcon, a Helynekemben lesz, a szintén miskolci Before the Last-al fogunk játszani, ott egyébként az öcsém a dobos! Hasonló zenét játszanak, mint mi, de kicsit populárisabb felfogásban. Mi másfél órát játszunk, az új lemez dalait teljes egészében lenyomjuk, ezeken kívül természetesen régről ismert számok is elhangzanak majd. Lesznek olyan dalok, amiket itt mutatunk be először, ilyen a Szólni akarok című szerzemény is. Ha minden jól megy, a buli előtt elkészül, megjelenik ennek a klipje is, valamint a rendezvényen már áruljuk a CD-t is. A koncert egyébként ingyenes!  

PAYA


2018. augusztus 18. 12:49

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA