MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Szerelem első vérig - folytatódik a Filmklub!

A Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület közös könnyűzenei filmklubja a TRIP Hajóra érkezik márciusban is. 2019. március 21-én Dobray György és Horváth Péter Szerelem első vérig című filmjét tekinthetik meg az érdeklődök.

Az Extázis héttől tízig címet viselő vetítéssorozat továbbra is a popzene és filmipar óvatos frigyének gyümölcseit veszi számba. A könnyűzenei Filmklub következő alkalmának tárgya a Szerelem első vérig.

A Szerelem első vérig egy mára már kultikussá vált 1985-ben készült magyar ifjúsági film, amit Dobray György és Horváth Péter rendezett, Horváth Péter novellájából. A Szerelem trilógia első része. A film jeleneteit Szegeden, Szentesen és Budapesten forgatták. A filmet  eddig csaknem 1,5 millió néző látta a magyar mozikban - most pedig a Hangfoglaló Könnyűzenei Filmklubjában lesz látható jövő csütörtökön a TRIP Hajón.

Füge 18 éves srác, festőnek készül, ezenkívül szaxofonozik a kollégium egyik zenekarában. Egyik nap beleszeret Ágotába, a régésznek készülő osztálytársába. Ám Ágotának egy nap megjelenik régi szerelme. Ezért Füge öngyilkosságot kísérel meg, de sikertelenül. Ezután elutazik különélő apjához tanácsot kérni.

A vetítés utáni beszélgetésre Gelencsér Gábor filmesztéta vendége lesz Dobray György, a film rendezője.

A Filmklub jelképes 600 Ft-os belépőjegy mellett látogatható, a jegyeket elővételben ITT lehet beszerezni.


2019. március 16. 09:48

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA