MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Szigeti Ferenccel és Takáts Tamással évadot zár az Azok a régi csibészek

Május 15-én a Hangfoglaló Program két sorozata is évadzáró eseményét rendezi meg. Délelőtt a Backstage szakmai fórumra, az esti órákban pedig az Azok a régi csibészek talkshowra várunk minden érdeklődőt!

Vissza a hetvenes-nyolcvanas évekbe!
Szigeti Ferenccel és Takáts Tamással folytatódik a Hangfoglaló Program múltidéző sorozata. A sorozat célja, hogy első kézből közvetítsen ismereteket a hazai pop-rock legendáriumáról, a zeneiparról és az ifjúsági kultúráról. 

Az Azok a régi csibészek-programsorozat a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának keretében indult útjára, hogy aztán rövid idő alatt meghódítsa a könnyűzene-történeti visszaemlékezésekre fogékony közönség szívét.

Szigeti Ferenc első komolyabb zenekara a Sigma volt, a hetvenes években pedig a Corvinát erősítette, egészen 1978-ig. 1979-ben megalapította a Karthagót, mely 1986-ban pár évre felfüggesztette a működését. 1990-ben tértek vissza, és azóta kisebb megszakításokkal aktívan zenélnek. Szigeti nemcsak zenészként, hanem zenei rendezőként, szerkesztőként és producerként is ismert, továbbá a hazai zenekiadás meghatározó alakja.

Takáts Tamás kezdetben a Fáraó, majd a Tinédzser zenekarokban játszott. Mindeközben lejárt a Kölcsey Gimnáziumba a dzsessz fiatal képviselőivel – köztük Dresch Mihállyal – jammelni. A Forma 1. nevű formációban ért profi zenésszé, majd ezután következett a Karthago zenekar. A későbbiekben erősítette a Senator és East együtteseket, és megalapította a Takáts Tamás Dirty Blues Bandet.

A 2019. május 15-én esedékes, soron következő beszélgetésen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi űrlap kitöltsével lehet, a program Facebook eseménye pedig ITT érhető el.


2019. május 8. 06:48

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA