MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Tiszta erőből

A cikk írásához képest, egy nappal vagyunk a 2019-es NAMM megnyitása után, de már kaptam levelet, hogy erről és arról, mit és mikor. Fontos azonban tudnunk, hogy a „tiszta erőből” taktika nem mindig válik be, néha muszáj kicsit leülepíteni a fejünkben a dolgokat és hidegen átgondolni mit kaptunk, mivel kell megbarátkoznunk, esetlegesen istenítenünk.
Mint mondtam, ez csak a bemutató cikkekre igaz, ugyanis a KORG egyre inkább ezt az elvet vallja, és merészen húz 19-re is lapot akár. Figyelem, az iromány nem teljes körű, bizonyos termékekre - nem titkoltan, amik közelebb állnak a szívemhez, képességeimhez – jobban fogok koncentrálni.

Miért is mondtam, hogy a KORG tiszta erőből fejleszt? Mert nem félnek. Merész hangzások, merész konstrukciók, merész színek, és hát lássuk be, a mai világban, ingerküszöbünk jelentős megemelkedése miatt, sokkal nagyobbat kell durrannia egy-egy terméknek. De mit is csinál a KORG? Egyszerűen összefoglalom: jobban szegmentálja a saját piacát és mindezt úgy teszi, hogy nem veszít a brand erősségéből. Ez most így valószínűleg túl tömörre sikerült, szánok is egy bekezdést ennek kifejtésére.
Az új hangzások és a merész színek, véleményem szerint, nem a tipikus zenészeknek szólnak. Egy olyan generációt triggerel a KORG, akik szeretnének maguk is zenészekké válni, de nem a klasszikus értelemben. Ők azok akik „fun” miatt ülnek le a KaossPad elé és vigyorogva loopolgatnak, effektelnek, akár hosszú órákat, anélkül, hogy bárki is hallaná őket. Ez az érzés most egy egész generációt áthatott, így modern hangszínekre és sokrétű eszközökre volt szükség. Kezdünk!

Elsőre mindjárt a legvitatottabb dobozt vesézgetném. Amikor anno elindult a Volca-sorozat, bevallom, kevés variáció állt rendelkezésre. Azt azonban akkor még nem láttam, hogy a volca, mint dobozka, tulajdonképpen egy formátummá válik. Jött a Sampler (jee!) és az FM (madonnásbasszusok!), aztán jött a levél. Modular. Megvakartam a fejem, elolvastam még egyszer. Hát, ide pedig az van írva, aztán megnyitottam a csatolt képet és csodálkoztam. Egyáltalán nem bonyolult, mégis sok benne a lehetőség, csak attól féltem, hogy a klasszikus modulárosok nem fogják soha befogadni. De nem is kell nekik, a KORG úgy gondolta, hogy a szekrénnyi eszközök helyett ad egy kis videókazetta méretű cuccot, amivel képet kapunk arról, hogy mennyire el lehet úszni egy moduláris szinti patch-elésével, persze mindezt annak töredék árán. Kérlek Titeket, igazi moduláros arcokat, tudjatok különbséget tenni!
Szóval Volca Modular. Az első gondolat, ami megfogant: hú, ez akkor nem is szól, ha nincs benne kábel? De, szól. Van egy alap architektúra, amit egy fehér vonal jelöl, a modulok szépen sorban, egymás után. Azonban mindenhol ott van a ki- és bemenet lehetősége, tehát visszacsatolhatunk, átugorhatunk egységeket. Tehát szól, és nem is akárhogyan, amit részben a beépített „spatial reverb” még egy szinttel feljebb tol. Működését nem vesézgetném, háromszög oszcillátor és egy modulátor elegye, randomgenerátorral, két low-pass gate-tel, jel-szpliterrel és okosított szekvenszerrel, plusz egy csomó patch-kábellel. Mint mondtam, a készülék önmagában is elketyeg, de ha bele akarunk menni, kapunk egy plasztikkártyát - mint az FM-nél - , amin rengeteg segítség és példa van a modulok működésére.

Ez volt a merész húzás egyik fele Volca fronton, a másik még hátravan. A Volca Drum, nevéből kiindulva, dobgép. Pont. Belém is villant: már van Beats, az analóg hangzás szerelmeseinek, van Sample, annak aki mintázik, van Kick a hard arcoknak, akkor minek!? Hát azért, mert napjaink tánczenéje pont valahol a három előbbi között ingadozik. Minta alapúnak akar tűnni, de az analóg vastagságával. Mit tehetünk?
Építünk egy hatsávos analóg felfogású, de digitális dobgépet, rezonátorral. Kiváló ötlet. De ugye, ami szintézis alapú, az nem csak dobokra jó, tehát tulajdonképpen a kezünkbe adtak egy 6 part-os monófón DSP szintit, dupla layer-rel partonként. Köszi, igazán nem kellett volna, ja de.
A gyár megnevezése szerint ez egy perkusszív szintetizátor, de pont ugyan olyan jól lehet vele bassline-okat is kreálni. Tehát ha nekünk elég belőle 4 sáv a doboknak, marad még kettő másra is. A partonkénti két layer segítségével egy-egy hangot még kövérebbé varázsolhatunk, a rezonátorral pedig még egyedibbé tehetünk. És most jön a nagy truváj, már nem csak 16 lépésben gondolkodhatunk, hiszen lehetőségünk van pattern láncot építeni, így egymás utáni 256 lépésből is gazdálkodhatunk, ha ahhoz van kedvünk. Persze a lista nem teljes, van még slice funkció (egy-egy hang pörgetése a szekvenciában), accent (hangsúlyos lépések a szekvenciában), és part group(!!!).
Pozitívan vagyok csalódott, ahogyan a szakma jó része is, két olyan Volca esett be a januári fagyos ablakon, amikben nem is reménykedtem. Aki nem hiszi, járjon a Youtube-ra!

Eddig a nagyon új dolgokkal foglalkoztam, de akad újragondolt eszközünk is!

A neve ugyan kicsit furának tűnhet egy MSN Messenger-en felnőtt generáció számára, de ha Minilogue XD, akkor XD. Csak hát ez nem vicces! Sőt, túlságosan is komoly, ugyanis a két VCO-s kialakítás megtolták egy Multi Engine – Prologue örökség (VPM, 16 user hellyel) – hangkeltő egységgel, így fémesebb, FM-esebb (jaj) hangzásokra is vágyhatunk, plusz kapott egy joystick-ot is, ráfért. Színben is jól elkülönül elődjétől, fekete felülete porózus, stílusa szép, technikája kiforrott. Újdonság még a mikró-hangolás (billentyűnként!), a sztereó kijárat, az 500 preset hely, a két CV input, és a pedál csatlakozás. Kevesebb nem lett, ellenben jóval több, mint elődje, kiváló irányt talált a KORG, ismét.

Ezek mellett szinte el is törpült a hír, hogy a legnépszerűbb iPad app-ját is felhúzza a KORG. A Gadget – személyes kedvencem – új modulokat kap és fellép a 2-es verziószámra, valamint működni fognak a moduljai OSX mellett végre Windows alatt VST-ként is! Eddigi díjai (mipa2016, DJ TechAwards, MusicTech Gold Award) mellett a gyártó itt sem engedi el a felhasználó kezét, és egy olyan zenei jegyzetfüzetet ad iOS alapú eszközünkre, amit lassan már önálló DAW-ként használ jó néhány zenész. Néhány pletyka az új modulokról: MIDI output szekvenszer, szemi-modulár analóg modul, basszus effektproci, új analóg szinti és kettő még egyelőre titokban…
És ha már szoftver: a KORG és az iZOTOPE megállapodásával promóció kezdődött  melyben a bizonyos szintik és MIDI eszközök tulajdonosai az Ozone Elements masztering-pluginjeivel gazdagodhatnak!
Irány ide: https://www.korg.com/us/news/2019/011802/

Elnézést kérek azonban az elkanyarodás miatt, hiszen van itt még néhány dolog, amit meg kell említenünk, de szakértelmem és tapasztalatom híján, inkább érintőlegesen, de nem mellékesen foglalkozunk velük. Szakavatott kollégáim terjedelmesen fognak cikkezni róluk ugyanis a közeljövőben!

A professzionális kísérőautomatika szerelmesei, akik nyilván Pa4X tulajok, örülni fognak az új „next” névre keresztelt operációs rendszernek, ami a 3-as verziószámot kapta. Ezzel már lehetőségünk van sötétebb grafikus témát választani a kijelzőre, valamint 3 Gb-ra növeli a felhasználó saját mintáinak direkt elérését, sok egyéb fejlesztés mellett.

Aki figyelmesen olvasott, biztosan észrevette, hogy az első bekezdések valamelyikében merész színekről beszéltem. Most jött el az ideje, ennek kibontásához. A Kross, mint hangszer, annak ellenére, hogy nem vagyok kimondottan billentyűs, engem hamar megnyert magának. Jó hangszínek, a modernektől a klasszikusokig, kis súly, könnyű hordozhatóság. Most azonban négy olyan színvariációjú és új, EDM irányba bővített hangkönyvtárú altípusai köszöntek be, hogy szinte érzem a VHS melegedő szagát a videómagnóból.

A neon-retró szürke-narancs, szürke-kék, szürke-piros és szürke-zöld outfit nagyon jól áll az amúgy is modern felfogású hangszernek.

A KORG két legnagyobb hajója is frissült egyébként, míg a Kronos egy új zongorával és pirosas „sunburst” színnel támad, 61, 73 és 88 billentyűvel, addig kisebb testvére, a Krome szürke külsővel és szintén frissített PCM könyvtárral igyekszik a vásárlók kedvében járni.

Mint, ahogy már említettem, a KORG tudja mit csinál, és bele is ad mindent rendesen. Ennek némileg ellentmond, hogy a cikk írója már kevésbé részletesen bontott ki néhány újdonságot, de mint mondtam, a kollégák már dolgoznak az ügyön, így aki többet akar tudni az új Kronosról, vagy Krome-ról, álljon készenlétben!

Gergics Attila
www.audmax.hu


2019. január 29. 08:31

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA