MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Új dal, új klip a Mirrortól Ennyi jár címmel

A budapesti Mirror csapata két kislemez után most Ennyi jár címmel egy single-t jelentetett meg, amihez rögtön egy klipet is összedobtak a srácok. Az új dal kissé eltér a korábbi kislemezek tételeitől, de talán elmondható, hogy a Fényárnyék EP-n helyet kapott közönség-kedvenc, a Nem ígéret hangulatát viszi tovább. Az Ennyi jár egyébként a tavaly tavaszi Égre nézve után az együttes második videoklipje. A klip rendezője és egyben operatőre Lippai Balázs volt, rajta kívül Demeter Balázs, Miha László és Kálló Péter segítette a forgatás munkálatait. A dal felvételeiben Brucker Bence és Csongor Bálint működött közre.

Az együttes 2015-ben alakult 3 taggal (Acosta Olivér – ének, Szapek Gergő – gitár, Nagy Sándor – dob), majd 2016 nyarán jelentette meg első kislemezét, a Mondd Meg-et, amellyel elég világosan kijelölték, milyen irányvonalat várhat a közönség a csapattól. Az azóta eltelt idő során elég sűrűn követték egymást az események a Mirror életében. Még abban az évben bővült az együttes előbb egy basszusgitárossal, majd egy másik gitárossal (Sleisz Endre és Pasch Ernő), majd az immár ötös felállás 2017 februárjában, szinte napra pontosan fél évvel az első kislemez után megjelentette a második kislemezét Fényárnyék címmel.

A teljessé vált csapattal és a kibővült repertoárral nem is kellett sokat várni a bemutatkozó koncertig, márciusban a Dürer Kert színpadán teltház előtt lépett fel a Mirror a Sunset lemezbemutatóján. A debütáló koncertet több fővárosi buli követte, közben áprilisban időt szakított az együttes első klipjének leforgatására, de még a megjelenés előtt húsvéti ajándékként egy szöveges videót is közzétett a zenekar, a szintén a feljebb már emlegetett Nem ígéretre.

Júniusban az együttes megnyerte az Éter Fesztivál tehetségkutatót Egerben, aminek köszönhetően felléphettek a Music Expón, illetve találkozhatunk velük a 2018-as Feszt Egeren. A nyár és az ősz sem telt el koncertek nélkül, láthattuk játszani a fiúkat Szolnokon a 2017-es Gitármánián, és több budapesti koncertre is sor került. A tél folyamán az együttes az Apey and the Pea turnéjába csatlakozott be pár koncert erejéig, legutóbb pedig a zseniális hangulatú Judgment Nighton találkozhattunk velük az Instantban, ahol egy rendhagyó fellépést láthattunk tőlük két MC-vel és egy DJ-vel kiegészülve.

A most megjelent videoklip után pedig a legnagyobb aktualitás a Mirrorral kapcsolatban, hogy tavasszal a Depresszió vendégeként indulnak turnéra, melynek első állomása március 2-án Székesfehérváron lesz, majd Budapesten, a Barba Negrában zárul április 7-én. A tavaszi koncertek során a jól megszokott setlist mellett természetesen fel fog csendülni az új Ennyi jár is, ami a srácok elmondása szerint a készülő, év végére tervezett nagylemez előfutára.

MMM


2018. február 22. 20:32

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA