MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

VOX 60

Tavaly ünnepelte hatvanadik születésnapját a brit erősítőgyártás úttörője, a VOX cég. Az egyedülálló gyémántjubileum alkalmából a legendás gyártó olyan különlegességekkel örvendeztette meg a márka híveit, mint az 1957-es AC15 és az 1964-es AC30 ünnepi, Handwired-szériás újrakiadásai, odaát, a La Manche-csatorna túloldalán azonban nem a múltból akarnak megélni, ez a napnál is világosabb: a Nutube technológiát középpontba állító MV50-széria első három példánya szintén tavaly látott napvilágot, az előremutató fejlesztések sora azonban ezzel nem merült ki: az év elején, a NAMM Show alkalmával további friss modellek kerültek bemutatásra. Interjúsorozatunk harmadik részében eme újdonságokról esik szó, beszélgetőpartnerünk pedig ezúttal is Dave Clarke R & D menedzser, a kutatásokkal és fejlesztésekkel foglalkozó Research & Development részleg vezetője.

A VOX 2018-as katalógusának egyik zászlóshajója az MVX150 elnevezésű, 150 watt teljesítményű erősítő-család. Mit kell tudnunk róla nagy vonalakban?

Dave Clarke: Talán nem túlzás azt mondani, hogy az MVX széria új perspektívákat nyit az erősítőgyártásban, komoly kihívást teremtve mind a nagy teljesítményű csöves erősítők, mind a drága butik-modellek világában. Az MVX széria gyakorlatilag a Nutube-technológia csúcspontját jelenti: annak érdekében, hogy mindent kihozzunk ebből az új fejlesztésből, az előfokot és a végerősítőt egyaránt elláttuk ezekkel a forradalmi jelentőségű csövekkel. Az, hogy a végerősítő az úgynevezett NuPower-technológia jegyében fogant, olyan hangminőség és sosem hallott teljesítmény elérését tette lehetővé, amelyek jócskán meghaladják az eddig ismert konvencionális csöves erősítők hatékonyságát. Amit a tavaly bemutatott MV50 szériával elkezdtünk, tulajdonképpen azt terjesztettük ki az MVX keretein belül.

Hány csatornával bír az MVX150 és milyen jellegű tónusok produkálására képes?

Dave: Az MVX kétcsatornás rendszer, és lefedi a teljes szónikus spektrumot a tisztától a high-gain torzításig. A két véglet mellett természetesen az összes fontos köztes tónus elérhető a segítségével.

A végfok tervezésénél alapvetően ezúttal is D-osztály jelentette a kiindulópontot?

Dave: Pontosan, a nagy trükk azonban itt az, hogy Nutube csövet is tartalmaz, hogy a full csöves hangzást teljes valójában legyen képes szolgáltatni. Ahogy imént már említettem, ezt hívjuk NuPower-technológiának. Egy szuper-hatékony fejlesztésről van szó, ami lehetővé teszi a maximális teljesítmény kiaknázását.

A kombó-változat milyen hangszórókkal van felszerelve?

Dave: 1 darab brit gyártású Celestion G12H-150 Redback hangszóróval. Erre a modellre elsősorban a gyönyörű karakterisztika miatt esett a választás, de a dinamikussága és ereje sem elhanyagolható szempont.

A NAMM Show alkalmával két további MV50-es modell került bemutatásra. Melyek ezek pontosan?

Dave: Az egyik az MV50 High Gain, melynek azt hiszem önmagáért beszél a neve, kimondottan nagy torzítási fokon való játékhoz terveztük. A másik modell neve MV50 Boutique, ez pedig azoknak szól, akik a legendás butik-erősítők hangját szeretnék viszonthallani.

Az erősítők mellett viszonylag kevés szó esik a VOX gitárokról, most azonban ezen a téren is megvalósult néhány újítás, a Giulietta modellek képében…

Dave: Két különböző modellről van szó, az egyik hagyományos elektromos gitár, a másik modellező technológiát vonultat fel. A Giulietta VGA-3PS klasszikus archtop-típusú hangszer, ami rendkívül jól játszható és modern hangzású darab. 24,74 inches skálahosszal és húrlábba épített Piezo hangszedővel rendelkezik. Ez utóbbit a VOX új Super Capacitor elnevezésű előerősítője működteti. Anyagát tekintve a test oldalai és hátlapja mahagóniból, a fedlapja lucfenyőből készül, míg a nyak szintén mahagóni, a 22 érintős fogólapot pedig különleges szárítási eljáráson átesett jatoba faanyag adja.

A másik hangszer neve Giulietta VGA-3D, ez a modellezős fajta. Egy úgynevezett AEROS-D rendszerrel van ellátva, amellyel új dimenziókat fedezhetnek fel a gitárosok. A rendszer lényege, hogy azonnali hozzáférést biztosít a legkülönbözőbb akusztikus, elektromos, és szintetizált hangzásokhoz. 18 beépített hangzáskép áll rendelkezésre, és további 6, felhasználó által létrehozott program tárolható a memóriában. Kivitelét tekintve a modell némileg eltér a VGA-3PS-től, hiszen a testének minden része juharfából épül fel, elektronika szempontjából pedig a Piezo pickup mellett normál mágneshangszedővel is fel van szerelve.

Elsősorbak kiknek ajánlanád e gitárokat? Főleg stúdiómuzsikusoknak?

Dave: Tulajdonképpen bárkinek. A Giulietta szériával új alapokra helyeztük az archtop-típusú gitárok gyártását. Egy jó értelemben vett tömegterméket irányoztunk elő, ami kiváló választás lehet a bármely gitáros számára.

Annak ellenére, hogy a modellező technológia manapság már elképesztő minőségű fejlesztésekben manifesztálódik, a legtöbb gitáros még mindig a fa és az acél tökéletlen hangját akarja viszonthallani, nem a szoftverek generálta tökéletes soundot. Mit gondolsz, meg fog ez a tendencia fordulni valaha is? Eljön majd az az idő, amikor a modellezős hangszerek ugyanolyan népszerűek lesznek, mint a hagyományos instrumentumok?

Dave: Ez egy kiváló kérdés. Az a helyzet, hogy a zenészek, azon belül is különösen a gitárosok roppant konzervatív emberek. Ennek dacára az elmúlt évtizedben mégis valamilyen paradigmaváltásnak lehettünk szemtanúi. Ahogy a modellező technológia egyre fejlettebbé vált, úgy lettek a gitárosok elfogadóbbak az irányába. Ma már valós alternatíva a modellezés a megfelelő tónus utáni hajszában. Hogy valaha is kiváltja-e a vasat? Szerintem ezt még senki nem tudja. Talán 50 év múlva már nem fognak csöves erősítők készülni, és az is lehet, hogy akkor már a gitárok is műanyagból lesznek, mert tilos lesz faanyagot importálni. Persze csak találgatok, akár te. Ami viszont biztos, hogy középtávon mindenképpen itt maradnak velünk a klasszikus hangszerek és berendezések!

http://www.voxamps.com/

Danev György


2018. november 18. 09:24

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA