Warnusz Zsuzsa - Gyerekkóristából zongorista és hangszerelő
Warnusz Zsuzsa a legsokoldalúbb zenészek egyike hazánkban, gyerek és felnőtt színészeket tanít énekelni, és nem mellesleg a Budapest Voices hangszerelője, kórusvezetője. Eddigi színes pályafutásáról beszélgettünk a sokoldalú zenésszel.
Úgy tudom, hogy már óvodás korodban eldőlt a sorsod, és pár éves voltál, amikor észrevették a zene iránti affinitásodat. Hogyan történt?
- Anyukám úgy emlékszik, hogy nagyon hamar elkezdtem beszélni, és nem voltam még egy éves amikor már többet énekeltem mint beszéltem.
Szerencsém volt, mert olyan óvónőm volt, aki észrevette, hogy a gyerekdalok éneklése nem okoz nehézséget, szívesen énekeltem és tisztán, ezért szólt a szüleimnek, hogy mindenképp foglalkozzanak ezzel. Nagycsoportos óvodás voltam amikor felvettek a Magyar Rádió Gyermekkórusába, és a zenei általános iskolát már úgy kezdtem, hogy párhuzamosan jártam a gyermekkórusba is.
Hogyan került képbe az éneklés mellett a zongorázás?
- A gyermekkórus és a szolfézs is természetes volt számomra, és mindig nagyon tetszett amikor zongorázott a tanító, viszont óra után nem engedte, hogy zongorázzak, mert csak azok játszhattak a hangszeren, akik tanultak. Nem tudtam elmagyarázni, hogy én tudom, hogy tudok zongorázni, mert ez csak egy érzés volt, és fájt is egy picit. Ezért amikor egyik este mentünk haza anyával, mondtam neki, hogy én már nem szeretnék ebbe a kórusba járni, hanem zongorázni szeretnék. Kilenc éves voltam ekkor. Szüleim támogattak ebben, de nem tudtak azonnal hangszert venni, így aztán egy évig úgy tanultam zongorát, hogy nem volt saját hangszerem. Rajzoltam magamnak egy A4-es lapra klaviatúrát, és azon gyakoroltam. Nem indult könnyen a dolog, de aztán kaptam egy kedves öreg pianínót, és egy új, tüneményes zongoratanárnőt, Janik Ritát, akinek nagyon sokat köszönhetek.
Tanultál klasszikus zongorát, szolfézs-zeneelmélet, zeneszerzést, karvezetést, jazz-zongorát. Kik és milyen hasznos dolgokat adtak át neked?
Az alapokat Janik Ritától tanultam, akinek mai napig hálás vagyok, mert soha nem kellett olyan darabokat játszanom, amik nem álltak közel hozzám. Olyan repertoárt tanított a kötelező anyag mellett, aminek többsége ma is különlegességnek számít. Tíz éven át volt a tanárom, és nagyon erős alapot adott nekem. Sokat köszönhetek Tamási Mártának és Mádi Beának is, akik az általános iskolai énektanáraim voltak, és mindketten észrevették, hogy van zenei és pedagógusi vénám, ezért elég intenzíven foglalkoztattak. Hatodikos koromban volt olyan alsós énekóra, amit én tartottam meg, amíg valami rendkívüli tanári értekezlet volt. Azt hiszem hetedikes voltam amikor aktívan részt vehettem az általános iskola zenei osztályának felvételijén. Tapsoltattam és könnyebb dallamokat énekeltettem a kis felvételizőkkel. Ezek mind maradandó élmények. A Vörösmarty Mihály ének-zenetagozatos Gimnáziumban érettségiztem, ahol egy csodálatos karvezető, Csík Miklós volt a tanárom és mentorom, aki felfigyelt rám, és a kóruspróbákat megelőző beénekeltetéssel, szólamok betanításával, és a bármilyen női szólamba való beugrás feladataival rendszeresen ellátott. A gimnáziumi kórussal rendszeresen felléptünk itthon és külföldön is, és sokszor szerepeltünk kórusversenyeken is, ahonnan rendszerint díjjal tértünk haza. Gimnáziumi éveim alatt többször léptünk fel együtt Legány Dénessel, aki kiváló zeneszerző és zongorista volt, és ekkoriban döntöttem el, hogy szeretnék tőle tanulni, ezért érettségi után felvételiztem a Weiner Leó Konzervatóriumba, és itt folytattam tanulmányaimat szolfézs-zeneelmélet, és zeneszerzés szakokon. A konziban kötelező zongorát Tőkés Emesétől tanultam, neki is nagyon sokat köszönhetek. Mivel akkoriban már jól zongoráztam, ezért hasonló repertoárt tanított nekem, mint a zongora főtárgyas tanítványainak. Olyan volt, mintha három tanszakot végeztem volna. Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy figyeljek a legapróbb részletekre, és sok dolgot tanultam a gyakorlás metódusáról is. Meghatározó volt zenei pályámon a két zseniális főtárgy tanárom, akik szintén a Weiner Leó konzervatóriumban tanítottak. Szolfézs-zeneelméletet Legányné Hegyi Erzsébettől tanultam, aki nagyon szigorúan és következetesen, de közben olyan meleg szívvel tanított, hogy öröm volt a munka. Tőle tanultam meg, hogy hogyan érdemes tanítani. Az ő fia, a tragikusan fiatal korában elhunyt Legány Dénes volt a zeneszerzés tanárom, akinek szintén nagyon hálás vagyok, mert nyitott volt az akkor már könnyűzene-ízű szerzeményeim felé, és a stílusgyakorlatokban kaptam akkora szabadságot, hogy nem éreztem korlátozva magam az alkotásban. Miközben a konziba jártam, korrepetitorként dolgoztam félállásban a pestszenterzsébeti Lajtha László Zeneiskolában, és ekkoriban már bontogattam szárnyaimat a könnyűzene felé. Felvételiztem az OSZK-ba, és a jazz-zeneelmélet és a könnyűzenei zongorázás alapjait kezdtem elsajátítani Esze Jenőtől. Sorsszerű volt ez a találkozás is, pillanatok alatt összeállt bennem minden, és már nem volt kérdés, hogy ez az irány az, ami leginkább nekem való. Huszonegy éves voltam amikor Esze Jenő úgy látta, hogy elég tudás van már a birtokomban ahhoz, hogy az akkor még csak pár éve működő Kőbányai Zenei Stúdióban kötelező zongorát tanítsak. Több mint 15 évig tanítottam Kőbányán kötelező zongorát, és később kórust is. A mára kialakult zenei kapcsolatrendszerem nagy része ennek a bázisnak, és annak a korszaknak köszönhető.
A jazz-zongorázás alapjait meg lehet tanulni szinte bárkinek, de aztán az eszköztár bővítése és a paletta színesítése már egyéni feladat. Sokat tanultam még e témáról Sárik Pétertől és Cseke Gábortól is. A koncertek látogatása, a sok zenehallgatás, és a zenék, improvizációk elemzése is formálja, alakítja az ember játékát.
A tanítás mellett esti tagozaton végeztem a főiskolát ének-zene, karvezetés szakon, és ezzel párhuzamosan jártuk az országot két zenekarral, amik meghatározták a húszas éveimet. Ez a saját alapítású Borago zenekar, és az Emil.RuleZ! zenekar. Több zenekarban és színházban, és többféle stílusban játszhattam pályám során, de a tanítás mindig párhuzamosan jelen volt az életemben, és jelen van a mai napig is.
Nagyon régóta, tizenéves koromtól kezdve már nem volt kérdés, hogy zenei pályán leszek. Az alkotás, zongorázás, énekelés és hangszerelés fiatal koromtól kezdve tölti ki a mindennapjaimat. Ezzel együtt ugyanilyen erősen érzem hivatásomnak a tanítást, és ha már ilyen szerencsésen alakult az életem, hogy mindig kitűnő tanároktól tanulhattam, úgy érzem, hogy kötelességem továbbadni a tudást, és segíteni mindenkinek, aki a zenei pályát választja.
(Egy laikus számára) egészen más egy jazz zenekarban zongorázni és dalokat kórusra hangszerelni. Hogyan él meg benned a két világ egymás mellett?
Egy laikus számára valóban egészen más lehet, pedig nem ritka, hogy egy zongorista különféle zenekarnak hangszerel. Talán annyiban mégis más a Budapest Voices, hogy bár 12 énekhang és 1 ütőhangszeres játszik, a hangzása olyan mint egy zenekaré. A zongora mindig nagy segítségem a hangszereléskor. Amikor egy átdolgozást vagy saját dalt írok, először mindig elénekelem zongorával. Aztán a többi jön magától.
Mennyire jelentett kihívást underground és rockdalokat áthangszerelni a Budapest Voices-nak?
Nem emlékszem, hogy kihívást jelentett volna bármikor, talán inkább csak olyan módon, hogy volt olyan átdolgozás ami nagyon hamar megszületett, és volt olyan is ami nem adta könnyen magát. Ha van cél és határidő, és ráadásul tetszik a dal, az mindig nagyon motivál és inspirál.
Időnkét kitérőket teszel a színházi világba is. Miket csinálsz és ezek hol helyezkednek el a zenei pályafutásodban?
Több mint tíz éve a Borago zenekarral játszottunk amikor felfigyelt ránk Fekete Péter, aki akkoriban rendezte Szabadkán a Magyar Népszínház Társulatával Csáth Géza novellái alapján íródott Emma című színdarabot. Felkért minket, hogy írjunk a darabhoz zenét. A próbafolyamatban és az előadásokon aktívan részt vettünk, hatalmas élmény volt. Ekkoriban kóstoltam bele először a színház világába. Azóta is időről időre valamilyen formában kapcsolódik a pályámhoz a színház.
Öt éve lettem a Pesti Broadway Stúdió korrepetitora, ahol együtt taníthatok egy nagyszerű csapattal, és nyugodtan mondhatom, hogy a tanár kollégáim egyúttal a tanáraim, mert sokat tanulok tőlük. Név szerint Toldy Mária (ének), Fehérné Kovács Zsuzsa (beszédtechnika), Kovács Brigitta (hangképzés), Jantyik Csaba (színészmesterség). Együtt azon dolgozunk, hogy a legjobbat hozzuk ki azokból a tanulókból, akik énekes színészi pályára készülnek. Ez egy olyan team munka, ami részletesen és átfogóan foglalkozik az énekes színész szakmával, hogy minél sokoldalúbb művész váljon azokból a tanítványokból, akik igazán elhivatottak. Ezzel a csapattal dolgoztunk már az összes fővárosi zenés színház produkcióiban.
Gyakran kérnek tőled segítséget ismert magyar színészek, hogy tanítsd őket énekelni. Egy felnőtt, kialakult hanggal és énekstílussal mit tudsz kezdeni?
Többször kérnek fel olyan feladatra, hogy korrepetáljak ismert színészeket akiknek többsége elsősorban prózai színész, de olyan szerepet kaptak, amiben énekelniük is kell. Általában nincs kialakult énekstílus, pont ezért kérnek segítséget. A feladatom inkább az, hogy legyen megfelelő technikája és önbizalma ahhoz, hogy lazán, a megfelelő stílusban, és tisztán tudjon énekelni. Szeretem ezt is csinálni, mert ilyenkor egyszerre lehetek énektanár, korrepetitor, és ha szükséges, akkor lelki támasz is. Nagy elszántság és kitartás kell ehhez a színészek részéről, de úgy érzem, hogy eddig mindig tudtam segíteni.
Hosszú éveken át jártad az országot saját zenekaroddal, a Boragoval és az Emil.RuleZ!-zel. A fentebb leírtakhoz képest ez megint egy másik zenei világ. Hogyan élted meg?
A Borago volt az első játszótér, ami egy közös alkotóműhely volt. Ez egy olyan különleges felállású trió volt, amelynek mindhárom tagja játszott valamilyen hangszeren, és mellette énekelt is. Hornai Anita (ének, fuvola, furulyák, doromb, percussion), Bizják Gábor (vadászkürt, ének), és jómagam zongorán játszottam, és énekeltem. Magyar népdalokat dolgoztunk fel, és a feldolgozások mindegyike a háromszólamú vokális hangszerelésre épült, emellett a vadászkürt+zongora hangzás töltötte be a dob+basszus szerepét. Bár ma már nem játszunk rendszeresen, mai napig első szerelemgyerekként tekintünk a zenekarra, és ez már így is marad.
Az Emil.RuleZ! zongoristájaként a humornak és az improvizálásnak egy olyan szegmensét tanulhattam meg ezekben az években, amit a mai napig kamatoztatok.
Ekkoriban mindkét zenekarral elég intenzíven éltünk és alkottunk együtt. Mai fejemmel és tapasztalataimmal már máshogy csináltam volna sok mindent abban az időszakban, de biztos oka volt, hogy ebből az intenzív korszakból csak pár év adatott.
Jól megfért egymás mellett a két zenei világ, életemnek egy nagyon fiatal és vidám időszaka volt ez rendszeres klubos, fesztiválos fellépésekkel, sokféle alkotással, és még több nevetéssel. :)
A Fülesbagoly Tehetségkutató zsűritagjaként is kaptál egyfajta képet a mai könnyűzenéről, meg nyilván más csatornákon is érnek impulzusok. Hogyan látod a mai könnyűzenei életet?
Nagyon örültem a felkérésnek, mert rendkívül kíváncsi voltam az új zenekarokra, akik pályáztak a versenyre. Több mint 150 pályázó dalait hallgattam meg, majdnem 400 dalt. A felhozatal színes volt, és nem volt könnyű kiválasztani a sokból azt a 10 zenekart akik végül a döntőben részt vehettek. Sokkal több a tehetség, mint gondolnánk. Szerencsére manapság a kezdő zenekaroknak egyre több lehetőségük van arra, hogy megmutassák magukat, és a Fülesbagoly Tehetségkutató ráadásul a nyertes zenekarok utóéletével is foglalkozik. Úgy látom, hogy aki a tehetsége mellett kellő önbizalommal és szorgalommal is rendelkezik, annak minden esélye megvan az elinduláshoz, csak okosan kell döntenie arról, hogy hol és milyen formában mutatja meg magát.
Rengeteg zenei produkcióban, projektben voltál és vagy benne. Van, ami hiányzik és megvalósításra vár?
Az elmúlt pár évben szerzőként és zongoristaként kevésbé voltam előtérben. Manapság leginkább a Budapest Voices hangszerelőjeként és tanárként ismerhetnek. Mivel a zenének és a tanításnak többféle ágával foglalkozom, mindig periódusonként változik, hogy éppen mi tölti ki az életemet intenzívebben.
A saját alkotásaim nagy részét még nem mutattam meg a nyilvánosságnak. Ahhoz, hogy elénekeljem őket egy saját zenekarral, kell egy jó nagy adag bátorság. Tudom, hogy amíg ez nem történik meg, mindig lesz bennem egy hiányérzet, szóval biztos vagyok benne, hogy eljön ez is, a megfelelő időben és térben.
Írta: Pretz Niki
Fotó: Kiss Erika, Mernyó Ferenc
2018. március 11. 06:11