MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Zeusz hangja

Nincs könnyű dolga azoknak, akik manapság fel akarják venni a versenyt a piacot egyre inkább uraló modellezős erősítők megoldásaival, hiszen azok nagy iramban fejlődnek. Cserébe kicsi a súlyuk, és rengeteg funkciójuk miatt kedveltek. Kinek másnak sikerülhetne ilyesmi, mint az erősítők ősapjának, a rockzene meghatározó hangjának, a Marshallnak. A cég az új, Origin elnevezésű szériájában ötvözte a csalhatatlan, eredeti hangzást a modern kor követelményeinek megfelelő, lakberendezői ügyességgel elrejtett funkciókkal, és a megnyerő kinézettel. Ezzel állított méltó ellenfelet bármelyik riválisának, mindezt elérhető áron, és meglepően alacsonyan tartott súllyal. Első ránézésre már elragadó a berendezés külleme, a szecessziós betűtípussal feliratozott sasszé különleges belsőt sejtet…

Mikor a tesztre mentem ki az Audmaxhoz, igen sűrű felhők gyülekeztek, pont beértem szerencsésen elázás nélkül. Villámlott is odafent rendesen, és bevallom én is kicsit úgy éreztem magam, amilyen éppen az idő volt. Viszont hamar feldobta a hangulatom, hogy a tesztalannyal konkrétan válaszolni tudtam a mennydörgésre. Elképesztő erő van az Originben, ami a súlyán egyáltalán nem érződik, viszont ténylegesen visszarepít minket a hőskorszakba, lévén egy nagy teljesítményű, full csöves erősítő.

Ráadásul ez az erősítő kérem szép, nagyon szép, kinézetre is, és hangjában hallgatva mindenképp. A tervezés nem merült ki a külsőségekben, a funkcionalitás is fontos szerepet játszott, nagyon jó maga a kezelőfelület, amibe elrejtettek egy push-pull potival előcsalogatható boost funkciót, ezzel gyakorlatilag megduplázva az így is igen széles gain skálát. Nagyon ügyesen bántak a családi hagyományokkal, amit ötvöztek a modern kor követelményeivel, ezt fémjelzi a beépített DI kimenet, ami koncerteken és felvételek készítésekor is hatalmas segítség. Belekerült effektloop és lábkapcsoló lehetőség is, amivel tovább írják ezt a sort. A kedvencem mégis a power kapcsoló, amellyel három szinten állíthatjuk az erősítő teljesítményét, nagyon jól sikerült áramköri elem, semmit nem veszítünk a hangzásból a legalacsonyabb szinten sem, ugyan azt a karaktert kapjuk, csak megválogathatjuk, hogy éppen otthon csendesen gyakorlunk magunkban, vagy éppen átbontjuk a falat a szomszédhoz, esetleg stadionban lépünk fel vele, ezek mindegyikére kiválóan alkalmas az Origin. Szerintem sikerült mindent beletenni, ami fontos lehet egy gitárosnak, amellett, hogy a hamisítatlan Marshall tónust élvezhetjük. Ráadásul nem okoz instant gerincsérvet, fél kézzel is be tudtam vinni a terembe, és mindezek felett még elképesztően gyönyörű is, egyszerűen jó ránézni, még dísztárgynak is elmenne. A másik kezemben hoztam a pedálboard-omat, amit a teszt vége felé kicsit beizzítottam, és szerencsére nagyon összebarátkoztak az erősítővel, akárhogyan kötöttem őket össze.

A Marshall, ahogy itt is tette, mindig is előszeretettel használta az EL34-ekre épülő végfokokat, a krémet pedig 3 db ecc83 adja hozzá a hanghoz, a szokásostól eltérően viszont az EQ szekcióba még egy újítás, egy TILT nevezetű poti is belekerült, ami a normál hangzáshoz enged hozzá magas frekvenciás elemeket, tehát a tompa és a kifejezetten éles hang között kezelhetjük az erősítőt a környezet elvárásainak megfelelően. A gain boost funkció láb-kapcsolható, ami kiváló adalék szólókiemelésre, illetve az effekt loopot is kapcsolni tudjuk ugyanezzel a kiegészítővel, ami szintén hatalmas előny. Hangszóró szintjén a jól bevált Celestion-re esett a választás, a kimenetekkel pedig nem spóroltak, van 16 illetve 8 ohmos, a már említett DI mellett.

Egy szerencsés kort élünk épp, amiben már olyan fejlett a technológia, hogy egy rendes nagy koncertre való csöves erősítőnek nem kell kétszáz-akárhány kilónak lennie, ami szerintem egy kiváló eredmény a tervezés szempontjából, ha hátulról nézzük az erősítőt, látszik, hogy sok energiát belefektettek a kialakításba, nagyon jól át van gondolva a félig nyitott hátsó is, majdnem annyira örültem neki, mint egy túlfűtött szerszámreklám női kőművesmosolyának.

Soltész Péter


2019. március 3. 08:42

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA